halak.jpg

Évente legalább négyszer annyi jó magyar kisfilm készül, mint nagyjátékfilm, és közülük az összeset (meg egy csomó szuper külföldit is) mozivásznon láthatjuk szeptember 10. és 16. között a Friss Hús fesztiválon. Szemezgettünk az idei felhozatalból. Ez a cikk először a Recorder magazin 80. számában jelent meg.

Reggelim a vacsorád (Pantyi Petra)

Az Oscar-közelbe jutott Akik maradtak főszerepe után Szőke Abigél megint olyat mutat, amitől leesett az állunk. Egy érzelmileg labilis, karizmatikus vadócot játszik itt, aki úgy viselkedik, mint Angelina Jolie az Észvesztőben, de olyan a frizurája, mint Winona Rydernek ugyanabban a filmben. Szőke fenomenális a szerepben. Teljesen egyértelmű, hogy ez a 22 éves lány egy ösztönös színésznő és világsztáralkat, akivel nem is történhetett volna jobb dolog annál, mint hogy nem vették fel a Színművészetire (azóta felvették, viszont kérdésessé vált az egyetem sorsa - a szerk.). Fuss, Abigél, fuss! (Varga Ferenc)

7,8/10

Pá kis panelom! (Darabos Éva)

Érzelmes, és egyben csodásan szürreális búcsú a lakóteleptől, ahol tacskón lovagolnak a nagymamák, téridő-lyukba csúszdáznak bele a kisgyerekek, és a katicabogarak heroikus erőfeszítéssel kapják el a kigúnyolt srác arcáról levert szemüveget. Darabos Éva animációja a frusztráló, ám mégis otthonos panelélet egyedi szatírája, ami túlcsordul a frappáns ötletektől és a gegek mögé bújó szeretettől. (Soós Tamás)

9/10

Orsi és Tenshinhan (Szilágyi Fanni, Szilágyi Gábor)

Szilágyi Fanni és Szilágyi Gábor hangulatos coming-of-age kisfilmje a magyar vidéki élet sivárságát fűszerezi meg erős atmoszféra megteremtésével és ügyesen kivitelezett vizuális effektekkel. A kitörni vágyó tinilány és nagy fantáziával rendelkező öccse története egyszerűen, mégis hatásosan érzékelteti, milyen apró sérelmeken és frusztrációkon múlhat, hogy valakiből szuperhős vagy szupergonosz lesz. (Rácz Viktória)

8/10

ot2.jpg

Szünet (Kölcsey Levente)

Hosszú beállításos kisművészfilm arról, hogyan érinti a tankötelezettségi korhatár leszállítása a (rossz) tanulót, az (igyekvő) tanárt és a (lefelé rúg, fölfelé nyal jellemű) igazgatót, akinek még egy szimpla javítási munkáért is könyörögnie kell a KLIK-nek. A téma fontos, a rendszerkritika jogos, a kidolgozás pedig szimpatikusan minimalista: a Szünet keveset vállal, de azt maradéktalanul hozza. (Soós Tamás)

7/10

Mónika nem akar a földön járni (Korom Anna)

Spirituális musical egy magát terhesnek valló transzszexuális nőről? Korom Anna a magyar filmművészetben mellőzött műfajhoz és hőstípushoz nyúlt, úgyhogy már a felütéssel berántja a nézőt. A bibliai szeplőtelen fogantatás megidézését nem provokációra használja, hanem egy mélyen tragikus történet elmesélésére, és bár néha nehéz együtt menni a szürreális cselekménnyel, a finálé szétszaggatja a szívünket. (Rácz Viktória)

7,5/10

monika.jpg

 

Helfer (Szöllősi Anna)

A nő elmegy a szorongásaival a terapeutához, aki erre direktben leküldi őt a tudatalattijába. Szöllősi Anna pszicho-szimbolista, rotoszkópos animációs kisfilmjében nem kell megvárni a szürrealitást, már az első perctől egyedi vizuális élményt nyújt a tiszta, markáns, minimalista vonalvezetés, a sűrű kontrasztok, a szubjektív, meglepő kameraszögek. Kicsit Tűnj el, kicsit Under the Skin, meg a nagy kékség. (Huszár András)

8/10

Halak a hálóban (Nagy Lili)

Nagy Lilit, a Halak a hálóban rendezőjét szerencsére nem verte meg az Isten megfelelési kényszerrel, neki obszessziói vannak, amiket mozgóképes formában dolgoz fel. Ahogy Élesztő című tavalyi filmje, úgy ez az új is kábé 33 százalékban idegesítő és 67 százalékban izgalmas - pont az ideális arány egy egyetemi vizsgafilm esetében. Tehetsége nyilvánvaló, és az aktuális eresztésből Nagy Liliből nézem ki a leginkább, hogy egyszer előáll valami igazán nagyszerűvel. (Varga Ferenc)

6,7/10

https://recorder.blog.hu/2020/09/08/kicsi_de_jatekos_903
Filmrecorder. Kicsi, de játékos

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr316193014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.