Amit a magyar zene az Indexnek köszönhet

2020.09.07. 10:52, RRRecorder

stenk.jpg

Mellékszálnak tűnhet a nyár végi sztoriban, de nekünk fontos szempont: mit adott a 20 éve működő Index a hazai zenei szcénának, mit tett hozzá az elmúlt évtizedekben, alakította-e, és jelent-e valamit a széthullása a zenei sajtóra nézve? Ez a cikk a Recorder magazin 81. számában jelent meg.

Blogokba csomagolva

„Korábban a zene mostohán kezelt téma volt az Indexben; az volt a félhivatalos álláspont, hogy nem tudunk fenntartani egy zenerovatot, sem erőforrásban, sem szaktudásban” – mondta Libor Anita, a Kultúra rovat szerkesztője 2014-ben, a Stenk indulásakor a Dal+Szerző blognak. Nem kell nagyon a szavak mögé néznünk, hogy rájöjjünk, a félhivatalos álláspont az (is) volt, hogy nem éri meg fenntartani egy zenerovatot egy alapvetően a kattintásokból (=hirdetésekből) élő portálnak. Hiszen mindig is voltak zenei cikkek az Indexen; ha ezeket rendszeresen szanaszét kattintották volna, akkor lehetett volna szaktudást vásárolni; nagyságrendekkel többen írnak zenéről valamilyen formában, mint ahányan ebből élnek. 

Pedig az Index korai éveihez több fontos zenei jellegű momentum is kapcsolódik. Az elődlap Internetto egyik első anyaga egy sajátos élő közvetítés volt a Diákszigetről (bizony!): „Uj Péter közvetlen benyomásait mobiltelefonon diktálta be Nyírőnek, aki otthon ült” – írta (a mostanában az eseményeket berobbantó, szétdarabolós terve miatt emlegetett) ősindexes Gerényi Gábor. (A portál történetét bemutató, 2012–13-as sorozata tanulságos olvasmány). Az Indexnek volt köszönhető Uhrin Benedek sajátos (ironizált) befutása is; a Törzsasztal volt a fórum, így a zenei beszélgetések terepe is; még CD-ket is kiadtak, például Najmányi Lászlót, Hortobágyi Lászlót.

A zenei cikkek a kultúrarovatban (vagy a Csáp Géza blogon) jelentek meg. 2007-től 2008-ig az önállóan indult és működő Quart adott egy ideig zenei anyagokat a címlapra (a lap aztán átment az Origóhoz, ahol már tényleges rovatként működött). 2008-ban a Lángoló Gitárok indult blog/rovat hibridként.

Ez volna a „mostohán kezelt téma?” Annyiból igen, hogy a teljesen egyértelműen és elsősorban az Index saját zenerovataként kommunikált Stenk csak 2014-ben jött létre: ez volt az első olyan, a zenének dedikált felület, ami a lap felületén működött és szándéka szerint átfogó jellegű volt. (Utóbbira a Lángoló Gitárok nem törekedett.) 

Fontos a zenerovat?

Az Origo bekebelezése óta a nem kormánypárti online sajtóban az Index volt az egyetlen újság, amelynek egyáltalán volt zenerovata. Mindenhol máshol a kultúrarovat részeként jelennek meg zenei cikkek; jellemzően népszerű(nek vélt) vagy az újságíróknak személy szerint fontos témákkal, az átfogó jelleg látszatára sem törekedve. Miért nem elég ez? (Pláne, ha van egész sok különféle profilú, élő zenei lap.) 

Azért, mert egyszerűen más az üzenete: egy nagy, átfogó portál zenerovata a puszta létezésével azt üzeni, hogy a zene van olyan fontos, mint a politika, a gazdaság, a sport meg a többi, aminek van rovata. És amikor átfutod a címlapot, hogy lásd, mi történt a világban, legalább egy cím és egy félmondatnyi líd erejéig értesülsz arról, hogy mi történt a zenében. Nem egy, akármilyen jó ízlésű és tájékozott újságíró számára fontos dolgokat látod, hanem – viccből mondjuk így – az objektíve fontos eseményeket. Ez az, amit egy mégoly olvasott zenei lap vagy egy alkalmanként zenét is tartalmazó kultúrarovat nem tud megadni. 

Nem az Index hibája, hogy ez az elképzelés nem működik Magyarországon. Nem működött a szerelemprojektként futtatott és olykor – ahogy Flachner Balázs a Facebookon a búcsúposztjában nevezte – tetszhalott állapotba süppedt Stenk esetében sem. A könnyűzenéről való olyasféle tájékozódás, ami a nagy angol nyelvű lapok rovataiból lehetséges, nálunk csak egy szűk réteg igénye. Ezt mutatja a rendszerváltás utáni zenei sajtó teljes története is.

Magyar zenék

„Remélem, sikerült elérnünk, hogy olyan magyar zenekarokra és előadókra is felfigyeljetek, akik értéket képviselnek”– írta búcsúposztjában az indexes Sajó Dávid. Ez volt a Stenk egyik fontos pozitív hozadéka: kiemelt figyelmet szentelt a magyar zenének. (A Stenk eleve a közmédiás A Dallal párhuzamosan/ szemben futó, zsűri- és közönségszavazós A Szám dalversenyből nőtte ki magát.)

index.jpg
Sajó Dávid

 

„Valami nem stimmel. Ebben a cikkben egy árva Fran Palermo ingyenpromót sem találtam. Jó oldalon járok?” – árulkodó az oldal legeslegutolsó kommentje 2017-ből. Rámutat egyfelől arra, hogy nyilván megvoltak a Stenknek a maga kedvencei (egyébként hasonlóak, mint a Recordernek), és esetleg volt is szerepe abban, hogy néhány zenekar az A38 szintjéig eljutott. Másfelől viszont látszik az is, hogy finoman szólva kétséges, hogy le lehet-e nyomni a közönség torkán olyat, amit az ízlése ellen valónak tart. (Ez nem magyar sajátosság: még egy Stereogum-szintű lapban is csak néhány száz lejátszást hoz egy dalpremier.)

Fikázás

Itt kell említeni az ún. fikázást, ami oly sokaknak elsőként eszébe jut a Stenkről és általában az „indexes stílusról”. Az biztos, hogy „karriereket megsemmisíteni” éppúgy nem tud egy újság, mint előadókat befuttatni. A kemény hangú kritikáknak igenis helyük kellene, hogy legyen egy egészségesen működő sajtóban. Nem mintha én minden ledorongolással egyetértettem volna, illetve a „fikázás” minden fajtáját helyénvalónak tartanám (azt például nem, ami egy zenekart a vélelmezett közönségének sztereotip karakterizálásával ír le: „lakossági” vagy „bölcsész” zene stb.)

Érdemes elolvasni azt a kritikát, ami a legmesszebb jutott, nevezetesen a Tankcsapda-dobos Fejes Tamás pólójáig („Az Index régen jobb volt”). A múlt és a jelen az EFOTT-on című 2013-as cikk pont olyan, amilyen a „fikázást” fájlalók szerint lennie kell egy kritikának: van benne elismerés, és egészen konkrét dolgok is, amik a szerző Sajó Dávid szerint rosszak (például „a kétlábdob felesleges erőltetése”). Aki ezt nem viseli el, az tényleg mintha azt szeretné, hogy csak szeretni lehessen őt.

Zene és politika

Talán kevésbé kézenfekvő, de nagyon fontos az, amit csak az Index zenerovata tudott megcsinálni: nagy és fontos cikkeket írni a politika és a zene metszéspontjáról (például a Petőfi Rádió átalakítása vagy a tao-trükközések). Ezek mind profiljuk, mind idő- és munkaigényük miatt nem készülhettek volna el máshol. Ezek révén olyan területekre láthatott rá a széles olvasóközönség, amelyeknek még létezéséről sem volt tudomása addig.

Hosszú távon a zenei szakmának is jót tenne, ha több olyan téma kapna nyilvánosságot, amiről amúgy nem szeret a nem szakmabeliek előtt beszélni. Akkor értelmesebb keretek között, árnyaltabban lehetne megközelíteni ezeket (például a tusványosi fellépések), és talán a zeneipar működését jobban ismerő közönségből kicsit kevesebben küldenék el kapálni a járványhelyzet által sújtott zenészeket. De akkor a kellemetlen szembenézéseket sem lehetne megúszni. Ahogy az, ami az Indexszel történt, annak is tragédia, aki egyébként nem olvasta, netán nem szerette a lapot, úgy ezek elmaradása is mindenkit érint.

szerző: Rónai András
illusztráció: Varga-Mikusik Éva

A szerző a Quart zenei oldal újságírójaként 2007–2008-ban az Index közreműködője volt.

https://recorder.blog.hu/2020/09/07/amit_a_magyar_zene_az_indexnek_koszonhet
Amit a magyar zene az Indexnek köszönhet
süti beállítások módosítása