thecell2.jpeg

ZenéSzínész sorozatunk főszereplői olyan neves zenei előadók, akik főállásuk mellett komolyabb filmes karriert is fel tudtak építeni. Minden alanytól három-három alakítást veszünk elő. Tupac Shakur és David Bowie után az idei Super Bowl félidei show-jának főszereplője, a tavaly filmvásznon is visszatért Jennifer Lopez karrierjében haladunk tovább az időben, az 1998-as rabló-pandúros Mint a kámfor után horrorisztikus látványfilmben próbál bizonyítani.

Jennifer Lopez az 1998-as Mint a kámfor idején népszerű, ismert színésznő volt, aki szép fokozatosan építgette hollywoodi karrierjét. 2000 augusztusára, amikor bemutatták A sejt című filmjét, nagybetűs popsztár lett, akinek diszkóslágerét, a Waiting For Tonightot a világon mindenki betéve fújta, és aki zöld Versace-ruhájában szexszimbólummá lépett elő a Grammy-díjátadón. Még nem vette fel a J. Lo rövidítést, de már teljes nevével is el lehetett adni egy filmet.

versace.jpeg

A sejt bátran nevezhető Lopez addigi legnagyobb szabású próbálkozásának, az életrajzi, bűnügyi és kalandfilmek sorában látványos blockbusterrel emelte a tétet, amelyet a Hollywood legfrissebb vizionárius rendezőjének kikiáltott Tarsem álmodott vászonra. Az indiai auteur David Fincher és Spike Jonze példáját követve dobbantott a kliprendezésből – egyebek között az R.E.M. Losing My Religionjének vad, festői, keresztény szimbolikájú, klasszikus klipjéről – nagyjátékfilmek világába, ahol ezzel a pszichológiai horrorral mutatkozott be. Bár debütje sikeresnek bizonyult a kasszáknál, a következő – és sokkal ihletettebb, összeszedettebb – filmjével, a 2006-os Zuhanással nagyot zakózott, a 2011-es Halhatatlanokkal megcsinálta a saját 3D-s görög mitológiai eposzát, amit Roger Ebert kritikus „a legcsinosabb pocsék filmnek” nevezett, majd ezt követően eltűnt a süllyesztőben.

A kérészéletű rendezői karrierjéhez hasonlóan A sejt sem időt álló darab húsz év távlatából: a perverz, skizofrén, mentálisan sérült sorozatgyilkos elméjében turkászva szürreális tablókba csöppenő gyerekpszichológus lázálmai egyfelől az egy évvel korábbi Mátrix meghökkentő valóságbomlasztását szerette volna meglovagolni, másrészt felült A bárányok hallgatnakkal elindított, és a Hetedikkel magasabb fordulatszámra kapcsolt sorozatgyilkosos vonatra. A végeredményt látva viszont épphogy megelőzte a korát, néhány évvel később ugyanis már a közelebbi rokonságban álló, Fűrész-féle torture porn-sínpáron szaladhatott volna boldogan.

Pusztán a cselekmény, a szereplők és a tematika szempontjából nézve A sejt olcsó, B-filmes mulatság, amely felvonultatja a legósdibb pop-pszichológiai közhelyeket az erőszak mögött álló traumákról, megspékelve kellő mértékű exploitatív, szexista, élvezkedő gyilkossággal és szadizmussal, meg persze a kötelező gyűrött arcú, fanatikus nyomozóval (Vince Vaughn). Az átlagból a virtuális valóság síkja emeli ki: egy speciális sci-fi technológia segítségével kómás páciensek tudatalattijában próbál segíteni rajtuk a Jennifer Lopez által játszott pszichológus, akinek az öntudatlan pszichopata (Vincent D’Onofrio) elméjéből kell kiszednie, hová dugta legutóbb elrabolt, még néhány napig életben tartott áldozatát.

Tarsem pedig kimaxolja, amit a díszletekből, látványelemekből, jelmezekből lehet: Lopez fodros báli ruhában, Madonna-kosztümben vagy démoni szeretőként vonulgat, D’Onofrio csavart szarvú ösztönlény és aranyba öltöztetett uralkodó a koponyájában. A képek kortárs képzőművészek groteszk és szürreális szimbólumait veszik kölcsön – például a szétdarabolt lovat Damien Hirsttől, az égre sikoltó nőalakokat Odd Nerdrumtól –, merítenek a Marilyn Manson-, Nine Inch Nails-, és igen, a Tarsem-klipek esztétikájából. Tényleges tartalommal aligha lehet felruházni őket, de primer hatásuk tagadhatatlan, jól eső, beteges borzongással legeltethetjük szemünket a nyárson forgatott, felcsavarodó beleken és fantáziadús rémeken.

Ez a megközelítés viszont azzal is jár, hogy színészi alakítás terén itt nem teremhet babér, legfeljebb csak a ripacsabb teatralitást megkövetelő D’Onofrio számára. Lopez a józanság hangja, és mint ilyen, halk szavú, igyekszik mélységgel megtölteni a papírvékony figurát, valójában azonban ő is csak díszletelem – annak persze nem utolsó. A pszichológus és a nyomozó közti, velősnek szánt párbeszédek éppoly felszínesek és unalmasak, mint a való világban mozgó szereplők, akik csupán az álomvilágban érhetnek fel környezetük grandiozitásához. Lopez hétköznapi emberként jellegtelen; neki ikonnak, dívának, nagyformátumú személyiségnek kell lennie.

szerző: Huszár András

https://recorder.blog.hu/2020/09/06/zeneszinesz_jennifer_lopez_2_resz_a_sejt
ZenéSzínész – Jennifer Lopez, 2. rész: A sejt

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4716192138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.