mupa_marksomay_2015.jpg

A WOMEX (Worldwide Music Expo) 2020-as eseményét idén részben virtuálisan valósítják meg, jelentette be a magyar szervező, a Hangvető és a főszervező berlini Piranha Arts. A nemzetközi világzenei fesztivál programjai az eredeti időpontban várhatóan világszerte online elérhetőek lesznek majd, a szervezők jelenleg az esemény pontos helyszíni és online megvalósulásáról egyeztetnek.

A szervezők közösen keresik annak a formáit, hogy Budapest milyen formában jelenhet meg az online közvetítés központi helyszíneként és mely elemei tudnak élőben Budapesten történni – különös tekintettel az idén a WOMEX-re beválogatott magyar előadókra, mint a Dalinda, vagy a régiós színpadra a zsűri által kiválasztott Babra, Ötödik évszak és a Magos illetve az esemény további magyarországi szereplői. A szervezők olyan megoldásokban gondolkodnak, amelyek úgy digitálisan, mint a helyi közönség számára az akkori körülmények között a legtöbbet tudják majd nyújtani.

A DALINDÁVAL KÉSZÍTETT FRISS INTERJÚNKAT ITT OLVASHATJÁTOK

A cél, hogy az esemény minden megszokott szegmense megvalósulhasson legalább digitális formában: a beválogatott zenekarok koncertjei, a konferenciabeszélgetések, a filmbemutatók. Hamarosan bejelentik azt is, hogy idén ki kapja a WOMEX nagy presztízsű előadói életműdíjat és a szakmai díjat. A szervezők a digitális program részleteit a hónap végéig dolgozzák ki.

A döntést a magyar kormány szeptember 1-jén bejelentett beutazási szigorításainak és a járványügyi helyzet aggasztó trendjeinek fényében hozták meg, amely óhatatlan egy olyan rendezvény esetében, amelyre normális körülmények között közel 100 országból érkeznek vendégek.

Lesz még azonban teljeskörű magyarországi WOMEX, derült ki a rendezvény közleményéből. A berlini főszervezők, a Piranha Arts csapata és Hangvető megkezdte az egyeztetéseket arról, hogy az első olyan alkalommal ismét visszahozzák a Womexet Budapestre, amikor azt a járvány és az egyéb körülmények megengedik.

Az új, virtuális WOMEX véglegesített programjával hamarosan jelentkezik majd a Hangvető és stratégiai partnere, a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

https://recorder.blog.hu/2020/09/05/digitalis_formaban_rendezik_meg_a_budapesti_womex-et
Digitális formában rendezik meg a budapesti WOMEX-et

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr10016191068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.