deva_cover.jpg

Március elején mutattuk be Дeva első megjelenését, 777 című daltTakács Dorina szólóprojektje most újabb kislemezzel jelentkezik, amely megkísérli korrigálni az életünket megmásító hibákat a rendszerben. Premier!

unglitched.jpgAz Unglitched annak a hibának a megszűnésére utal, amivel közelebb kerülhetünk az eredetihez: ahhoz a valódi énhez, ahol a teljesség érzete selymesen átölel, és ahova talán mindenki visszavágyik. A dal az alkotó elmondása szerint ennek az állapotnak a felismeréséről szól. A kislemezre felkerült egy remix is, amelyet BéTé készített – nemsokára tőle is várható egy új EP Zságer Balázs új kiadójánál, a Move Gently Records égisze alatt.

Ez a szám egyébként a 19 éves Dorinának már a harmadik kislemeze a Move Gently labelnél, az előadó pedig már az első dala után lehetőséget kapott bemutatkozni a LivEurope programban, amely több mint 15 nagy európai klubot érintett, így felléphetett Ljubjanában, Prágában és a Waves Vienna showcase-fesztiválon. Mint korábban, most is ő maga írta, producerelte, énekelte fel az új számot, és a lemezborítót is ő készítette.


alább meg is hallgathatjuk az új glitchmentesítő kislemezdalt, és érdemes ma megvásárolni akár ezt, akár az előadó korábbi dalait, hiszen a Bandcamp jó szokása szerint minden hónap első péntekén az eladott digitális zenék utáni részesedésének 100 százalékát átengedi az előadóknak:

és még egy bónuszvideó:

Deva a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_156.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/09/04/kislemezpremier_eva_unglitched
Kislemezpremier! Дeva: Unglitched

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1616188798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.