lvnatek_2.jpg

Úgy volt, hogy én rapper leszek, de még ez sem. Lavina, reklámokkal megszakítva. Monotónia, automatizmus, lázadás. Rettenetesen vicces káosz, nyugtató pörgés, egyperces beatek, az élet ünneplése, breakbeat kotta. Csak ezt ne, csak ezt ne, csak ezt ne! A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Tzapa inkább régisulis producerként ismert (tavaly ősszel szerepelt is egy ilyen kiadvánnyal a rovatban), LVNATEK néven viszont újsulis hiphopot csinál, az Elevated kollektíva hozta ki első, Wok Mixtape című kiadványát. A szétmosott-szálldosós trap alapokra (többségüknek ő a producere, lista itt) az újsuli több közismert flow-ját mozgósító szövegek kerültek: triolázós, motyogós és érzelmesen-éneklős-rappelős. A szövegek pedig roppant viccesek, pl.: "Engem nem ölel meg anyukám már régen / Azt hitték, hogy tudós leszek, de én mégsem / Úgy volt, hogy én rapper leszek, de még ez sem / Szégyent hoz a családra a vérem." (Régen) De még ha a szöveg gyakran egyenesen paródiába is hajlik, valójában abszolút működik a Wok Mixtape újsulis hiphopként: rendben vannak az alapok, ki vannak találva a flow-k, a poénok, minden. Tzapa Facebook


A Lack Jemmon Kid Panel és DJ Clairvo duója, azzal a rokonszenves küldetésnyilatkozattal, hogy "havin' fun makin' beats". Új EP-jüket a jónevű (többek között a Funk N' Beats, Disco Funkin' és Bass Funk sorozatokról ismert) brit Bombstrikes kiadó hozta ki. Két szórakoztató és erősen bemozgató, funky breakbeat szám, az első keleties, a második kicsit hiphoposabb hangulattal és egy központba helyezett cuki-mókás fúvós mintával. Kottaverzióban is megjelent. Facebook


Paszternák Károly és a Légköri Jelenségek
első kazettáját itt mutattuk be, az új TAPE 2 is ugyanabban a szellemben készült, szintén a karantén alatt. "Még mindig elég hülye, ocsmány pop & rosszul szóló dobgépes punk, lötyögős szintikkel és néhány háztartási tárggyal" - szól a találó önjellemzés. Továbbra is beleszarós, kreatív és roppant szórakoztató ez a zene, néha úgy vicces, hogy az idegtépés határát súrolja, de ez könnyen megbocsátható. Főleg, hogy néha annyira betalál, mint például a "jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, jaj, csak ezt ne, csak ezt ne, csak ezt ne" szöveget mantrázó nyitó dal, amiben még az hangzik el néhányzsor, hogy "magyar, magyar" - ennyi, és mégis oly' sok minden benne van. Kicsit figyelmesebb hallgatás megmutatja, hogy valójában nagyon is sokszínű ez a rövidke kiadvány: pl. a Nem szirénázós-csapkodós-szétesős szintipunk, az Ásványhullám első része pszeudoambient, a második része meg folkos felhangokat rejtő csörömpölés stb. Szégyen Kazetták Facebook


A Mykla egy új rockzenekar, Mikola Bálint gitáros vezeti. Első EP-jükről azt írta a Recordernek, hogy "elég eklektikus, de alapvetően gitárcentrikus"; mondjuk úgy, hogy laza funk rock az alap, de meglepő váltások, a hagyományos dalstruktúrába nem illeszkedő fordulatok is vannak itt. Ráadásul a négyszámos Almost Present egy finom, melankolikus triphop-dallal ér véget. Facebook


Dénes Ádám "Pete" PƎTE néven kiadott, gitáros-elektronikus lemezével itt szerepelt a rovatban; akkor arról írt, hogy a rock/metal felő érkező zenészként fogta meg őt ez a világ (amit amúgy a közegben sokan lenéznek). Új EP-jén visszatért a gyökereihez, pontosabban a 2017-ben alapított, majd "szétszéledt" Pete Wylde zenekar akkor megszületett, de nem rögzített számait vette fel Mentes Mátyás basszusgitárossal. Az ötszámos Reach Down címkéi között ott van a doom, a groove és a thrash metal is; a súlyos riffek mellett az ének meglepően sokszínű: hol grunge-os, hol hörgős, a nyitó számban akár Marilyn Manson is eszünkbe juthat róla. Facebook


AO Uzzi
a magyar juke színtér egyik legismertebb alakja, állandó szereplője például a Budapest Juke válogatásoknak. Friss EP-jén a juke hipergyors alapjai régisulis hiphopos, illetve jazzes-funkos, soulos, persze szétvagdosott hangmintákkal találkoznak. Fura talán ilyen (túl)pörgött zenére ezt mondani, de kifejezetten nyugtató hatása is van. Kicsivel korábbi, tavaszi EP-je a finn Coldpakk kiadónál jött ki. A J-000 kicsit lassabb tempóval lep meg, illetve olyan különböző hatásokkal, mint jazzy house, Jersey club, illetve a záró, Walen Delonnal közös számban klasszikus rave breakbeatek és hangminták szólnak. A háttérben pedig gyakran ott van valami finom jazzes-ambientes szinti. Facebook


Herring Franky
több beat tape-jéről írtunk már, az új ismét a Blunt Shelternél jött ki. A Thoughts szupernyugis, jazzes chill hop, néha elhangolt hangmintákkal. Az érdekessége az, hogy a 22 szám túlnyomó többsége egy-egy perc körüli hosszúságú, a másfél perc itt már hosszúnak számít. Hiába, hogy mindegyik voltaképpen csak egy-egy ötlet (avagy a cím szerint gondolat), valahogy túl hamar véget érnek: jó lenne tovább hallgatni őket akkor is, ha semmi más nem történne még egy percig. Innen lehet tudni, hogy ez egy tényleg jó beat tape, és ettől kerül bele minden nyugissága ellenére valami (jóleső) feszültség. Facebook


Az underground, nem egyszer kísérletező technóról ismert Panel Trax megjelenéseit sokszor ajánlottuk, legutóbb tavaszi válogatáslemezüket. A Synus0006 és Maks által indított kiadó "most kicsit (vagy végleg) pihen" - írják a Facebookon, viszont elindult mellette/helyette a Nnullz, a következő küldetésnyilatkozattal: "A kevesebb több", valamint: "A techno eredeti jellemzőit fogjuk előtérbe helyezni: monotónia, automatizmus, lázadás". Továbbá a kiadó "főként azon művészeknek szeretne teret adni, akik eddig nem tudták kibontani szárnyaikat. Egyben üzenem is azoknak az embereknek, akik nem találták meg az utat a zenében és nem sikerült megmutatkozniuk, hogy szarják le a magyar rendszert." Ezek jegyében született meg az első válogatás, az NLZ001, tíz, a kompromisszumokat tényleg messziről kerülő underground technószámmal, de azért ezen belül a kellő változatosság is megvan. (Például Udvari Viktor záró darabja szinte már lebeg.) Facebook


Egyre nagyobb izgatottsággal várjuk az augusztus végén érkező The Devil's Trade-nagylemezt (a Season Of Mist kiadónál, ugye); most megjött az utolsó, harmadik ízelítő, mégpedig a záró és egyben címadó szám videója. Arról, hogy mi az, hogy The Call of the Iron Peak, Makó Dávid itt mesélt a Recordernek. A videót a Metal.hu mutatta be, mint a cikkből kiderül, "elég kemény munka volt eljutni eddig a szerződésig, a lemez is feszített tempóban készült el, most viszont a kapcsolódó tartalmak elég spontán alakultak." A forgatást állítólag "rettenetesen vicces káosz" jellemezte, talán egyszer ezt is láthatjuk majd, mindenesetre az eredményen ez nem érződik. Facebook


Írtunk már
"a nem európai kultúrák zenéiből, nem-temperált hangolásokból, az amerikai minimalizmusból és a pszichedelikus, rituális zenékből inspirációt merítő" Decolonize Your Mind Society debütáló lemezének előrendelő kampányáról, most nem sokkal az augusztus 8-i határidő lejárta előtt meghallgatható lett róla az első teljes szám. "Állandóan fel kell frissíteni magunkat, és nekem ez most abban nyilvánult meg, hogy elkezdtem ünnepelni az életet, a sokszínűséget, az örömöt" - mondta a premier kapcsán készült interjúban Szabó Bálint (Gosheven) a Lángoló Gitároknak. Facebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2020/08/06/amig_ti_rollereztek_en_a_boeingek_kozott_szallok_rec_hu
Amíg ti rollereztek, én a Boeingek között szállok - Rec.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3116116340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.