cyrano.jpg

Két éve mutatták be Amerikában a Cyrano című musicalt, amelyben Peter Dinklage alakította a popkultúra második leghíresebb nagyorrú hősét, zenéjét pedig a The National tagjai szerezték. A darab most a mozivásznon juthat el szélesebb nézőközönséghez, az MGM ugyanis elkészíti a filmadaptációt, és rendezőt is szerzett hozzá.

A film rendezésére Joe Wrightot kérte fel a stúdió, aki kosztümös filmekkel hívta fel magára először a figyelmet (Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés, Anna Karenina), de dolgozott már a Chemical Brothersszel akciófilmen (Hanna), legutóbb pedig a mostoha sorsú Nő az ablakbant rendezte, amit először negatív visszhangú tesztvetítések, majd a koronavírus miatt halasztottak el, és jelenleg úgy tűnik, a mozikat kihagyva a Netflixre kerülhet. A musical adaptációjában ismét Peter Dinklage öltheti magára Cyrano szerepét, szerelmét Haley Bennett alakíthatja, a mellékszerepekben pedig Bryan Tyree Henry és Ben Mendelsohn tűnik fel.

SZOMORÚ SZÁMOK ZÜLLÖTT SZERELMESEKNEK: A NATIONAL-PORTRÉ

A filmváltozatban ugyanúgy a National-tagok eredeti zenéje és dalai csendülnek majd fel - a zenét Aaron és Bryce Dessner szerezte, a dalszövegeket Matt Berninger és felesége, Carin Besser -, mint az indie színpadi musicalben, a forgatókönyvet pedig a szövegkönyv szerzője, Erica Schmidt írja (aki egyébként Dinklage felesége). Az Edmond Rostand 1897-es színművéből készült musicalt 2018-ban állították színpadra a connecticuti Chesterben, majd tavaly év végén New Yorkban is láthatta a közönség. A sztorit többször feldolgozták filmen, a leghíresebb talán a Gerard Depardieu főszereplésével készült 1990-es adaptáció; a színpadi musicalben Dinklage-re nem biggyesztettek műorrot, így az még kérdés, hogy vajon a filmben élnek-e majd a maszkírozás lehetőségével a Pinokkió után a második leghíresebb nagyorrú irodalmi alaknál.

https://recorder.blog.hu/2020/08/05/a_national_zenejevel_koltozik_a_mozikba_a_cyrano-musical
A National zenéjével költözik a mozikba a Cyrano-musical

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr716104820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.