bowie_hunger3.jpg

ZenéSzínész sorozatunk főszereplői olyan neves zenei előadók, akik főállásuk mellett komolyabb filmes karriert is fel tudtak építeni. Minden alanytól három-három alakítást veszünk elő. Tupac Shakur után a könnyűzene legnagyobb átváltozóművésze, David Bowie filmes alteregóit vesszük sorra, cikktrilógiánk harmadik fejezetében az énekes az öröklét bűvöletében vergődik két színészistennő oldalán.

Bowie elég ütős tavaszt tudhatott magáénak 1983-ban. Májusban mutatták be a cannes-i filmfesztiválon múlt héten tárgyalt háborús filmjét, a Boldog karácsonyt, Mr. Lawrence!-t. Április 14-én került a lemezboltokba a Let's Dance, amely az énekes legnépszerűbb kiadványának bizonyult. A kettő között, április végén pedig még egy alakítását láthatták a mozinézők, ekkor debütált a vásznon Tony Scott első filmje, a vámpíros Az éhség, melyben Bowie a francia színészistennővel, Catherine Deneuve-vel, valamint az akkor még elsősorban csak a Rocky Horror Picture Show éjféli kultvetítéseiből ismert Susan Sarandonnal osztozhatott a jelenetein.

Az éhség nem aratott sikert a mozipénztáraknál, és a kritikusok sem voltak odáig Scott rendezői bemutatkozásáért, aki három évvel később robbantott kasszát a Top Gunnal. Viszont a Rocky Horrorhoz hasonlóan az évek folyamán kultfilmmé nemesedett. Hogy miért? A szereposztás mellett elsősorban a tömény, gótikus stilizáltsággal hódíthatta meg az árnyas zugokban rejlő, szomorú szörnyetegekre és vonzódó-szenvedő áldozataikra fogékony közönséget. Az éhség audiovizuális palettája maga a nagybetűs nyolcvanas évek a filmvásznon: csupa kontrasztos fény-árnyék, láthatatlan zsalugátereken beszűrődő fénypászmák, kékes-hűvös menőség, döntött kameraállás; a nyitójelenetben vámpír főszereplőink egy goth klubban szemelik ki aktuális áldozataikat, ahol a fülledt, izzadt testek a Bauhaus élőben előadott gothrock-posztpunk slágerére, a Bela Lugosi's Deadre vonaglanak. Erőltetett? Az, de működik.

Maga a stilizálás jellege viszont kicsit szembemegy a film alapgondolatával. Merthogy van itt nekünk két vámpírunk, az örökéletű Miriam (Catherine Deneuve) és a több száz éve szeretőjeként vele élő John (David Bowie), aki a film kezdetén rádöbben, ütött az órája - mivel őt Miriam változtatta át vámpírrá, az öröklét számára relatív. Nem fog meghalni, de az enyészet úrrá lesz rajta, és elődeihez hasonlóan koporsóban kell majd az idők végezetéig csontvázként szenvednie. Míg John sorsa ellen hadakozik, feltűnik a színen a lehetséges utódja, Sarah (Susan Sarandon), az élet meghosszabbításán kísérletező kutatóorvos, aki Miriam hálójába gabalyodik.

NA ÉS MILYEN VOLT TUPAC SHAKUR SZÍNÉSZI KARRIERJE? MESÉLÜNK RÓLA!

Vámpírtörténeteknél két motívum a leggyakoribb: egyrészről az öröklét elviselhetetlen könnyűsége, az, hogy mihez kezdjenek több száz, több ezer év után szegény vámpírjaink, hogyan leljenek még örömet az életben. Másrészt a vérszívással, kiszipolyozással óhatatlanul együtt járó erotika: a harapás mindig szexuális aktus, amellyel vagy éhségüket kívánják csillapítani, vagy párt választanak maguknak a vámpírok. A Whitley Strieber regényéből dolgozó forgatókönyvírók mindkét motívumot szerepeltetik Az éhségben, ám annak ellenére, hogy a bemutatókor botrányt keltett, hogy Sarandon és Deneuve hosszú és explicit szexjelenetben lesznek egymáséi, a film egészéből mégis hiányzik az erotikus töltet, mert agyonnyomja a rendezői stilizálás. Scott mindenáron kúl filmet akart készíteni, de hűvös, elérhetetlen, szenvtelen kúlság nem hagy sok teret a mohó vágy átélésének.

VAJON FELKERÜLT A LET'S DANCE A BOWIE CSÚCSLEMEZEIT FELSOROLÓ LISTÁNKRA?

Még ezzel együtt is hatásos, emlékezetes, hipnotikus részét képezi Az éhség a filmes vámpírmitológiának. A két kötelező motívum mellett némiképp újdonság, hogy a nézőpontot itt a vámpír két szeretője képviseli, Miriamot az ő szemükkel látjuk megközelíthetetlen, tökéletes, veszedelmes bálványnak. A vérszívás rajtuk keresztül válik addikcióvá: John a hardkór függő, aki már nem akar lejönni az anyagról, amely elpusztítja a testét, Sarah pedig először ízleli meg a drogot, és elkeseredetten küzd a függőség szirénéneke ellen.

bowie_hunger2.jpg

És noha Sarah drámája is érdekes (sajnos a stúdió követelésére a film végére biggyesztett, teljesen logikátlan epilógus ront rajta), az első fél óra túlnő rajta - és hogy hogy nem, ez az az időszak, amíg Bowie szerepel. A rohamosan öregedő, az idő vasfogát hasztalan kitépni igyekvő John felváltva kétségbeesett, szánalmas és rezignált; az alakítás inkább a maszkmestere bravúrja, semhogy sokkal többet követelne Bowie-tól annál, hogy legyen menő (alapból megy) és süssön a tekintetéből, hogy halhatatlan. De John leépülését nemcsak az teszi megrázóbbá, hogy a 80-as évek közepén járunk, amikor szexuális úton és kábítószer-használattal terjedő vírus szedi tömegesen áldozatait; hanem Bowie halandósággal folytatott nyílt tusája is a búcsúzó Blackstar lemez dalain és a videók ikonográfiáján is még melankolikusabb kontextusba helyezi. Bármennyire szerettük volna, Bowie se bizonyult halhatatlannak a valóságban, de Az éhségben is súlyos árat kellett fizetnie érte.

szerzőHuszár András

https://recorder.blog.hu/2020/08/03/zeneszinesz_david_bowie_3_resz_az_ehseg
ZenéSzínész – David Bowie, 3. rész: Az éhség

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr216101840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.