A korlátozások alatt is megtartják az idei Fekete Zaj fesztivált

2020.07.31. 10:37, Gaines

feketezaj_2020.jpg

A tegnapi kormánybejelentés értelmében, miszerint augusztus 15-e után sem lehet 500 főnél nagyobb közönséggel rendezvényt szervezni, lemondtak szinte minden nyár végére tervezett hazai fesztivált. Egy jó hír azonban, hogy a Fekete Zajt a szabályozások betartása mellett így is megrendezik augusztus 19-től 22-ig a Mátrában.

A fesztivált az eredetileg meghirdetett időpontjában, kizárólag hazai előadók koncertjeivel fogják megtartani, az eddigieknél kisebb befogadóképességgel. Mint a szervezők csütörtök esti közleményükben írják, a Fekete Zaj mindig is kicsi és családias rendezvény volt, és a járvány és a kényszer szülte helyzetben most még inkább ebbe az irányba fog mutatni a fesztivál, noha "az előző évekhez képest nagyobb volt az érdeklődés a fesztivál iránt." A részletekről hamarosan tájékoztatnak a szervezők, akik kifejtették, "elkeserít bennünket, hogy idén nyáron számos olyan fesztivál elmarad, amelyeket mi példaképnek vagy partnernek tekintünk. Őszintén bízunk abban, hogy a hozzánk hasonló underground események egy részének a megrendezése nem szakadékot szül majd az egyes rendezvények között, hanem szakmai párbeszédet és összetartást eredményez, az idén elmaradó fesztiválok pedig talpraállnak jövőre." A 2020. augusztus 19-22 között esedékes Fekete Zaj programkínálatát itt lehet végigböngészni.

https://recorder.blog.hu/2020/07/31/megtartjak_a_fekete_zaj_fesztivalt
A korlátozások alatt is megtartják az idei Fekete Zaj fesztivált

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5816097118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.