Elhunyt Malik B, a The Roots egykori tagja

2020.07.30. 11:00, Gaines

malikb.jpg

Július 29-én, szerdán elhunyt Malik B, a philadelphiai The Roots hiphop-csapat egykori MC-je. A halálhírt a rapper unokatestvére közölte a Twittere, a zenekar megerősítette a Rolling Stone-nak; a halál oka egyelőre ismeretlen. Malik B 47 éves volt.

Malik Abdul Basit, művésznevén Malik B a kilencvenes évek elején ismerkedett meg Tariq Trotterrel, azaz Black Thoughttal a Millersville-i Egyetemen, aki akkor már pár éve közösen zenélt Ahmir "Questlove" Thompsonnal. Az akkor még Square Roots névre hallgató csapat 1992-ben rövidítette le a nevét The Rootsra, majd 1993-ban jelent meg első saját kiadású lemezük, az Organix, két évre rá pedig stúdiós bemutatkozásuk, a Do You Want More?!!!??!, amelyen végig Black Thought és Malik B osztoznak a verzéken MC-kként. Malik B aktívan szerepelt a következő két albumon is, utoljára a szélesebb körű áttörést meghozó 1999-es Things Fall Aparton, bár addigra az élő koncerteken egyre kevesebbszer lépett színpadra a zenekarral.

Malik B még abban az évben kiszállt a The Rootsból, a szakításról, amely mögött a rapper súlyosbodó drogproblémái is meghúzódtak, a 2002-es Phrenology lemezen, a Water című dalban mesélt Black Thought. Malik B később még vissza-visszatért egy-egy The Roots-albumon, de már csak vendégszereplőként, utoljára a 2008-as I Can't Help It és Lost Desire című dalokban vállalt verzéket. Malik B az elmúlt két évtizedben szórványosan jelentkezett zenékkel, két szólóalbumot jelentetett meg tíz éves kihagyással, a 2005-ös Street Assaultot és a 2015-ös Unpredictable-t.

Az elhunyt rapperről a zenekar és Black Thought külön is megemlékezett. "Az első naptól fogva baráti versengés volt köztünk, és mindig úgy éreztem, mintha csak a tehetséged és potenciálod töredékével rendelkeznék csupán" - fogalmazott Black Thought. "Megacéloztál, miközben néztem, ahogy a semmiből szőttél ritmust, és szabadjára engedted őket a világegyetemben, költői törvénybe iktattad, a csicskáddá tetted az angol nyelvet. Mindig meg akartalak változtatni, hogy kifinomultabban lásd a világot, és hogy bebizonyítsam neked, messze nem az utca az egyedüli opció, de aztán rájöttem, hogy egyek vagytok az utcával... és nem szakíthatok el egy embert az igaz énjétől." A zenekar közleményében pedig ez áll: "Maradjon meg emlékezetünkben iszlám hite, testvéri szeretete, és minden idők egyik legtehetségesebb MC-jeként teremtett vívmányai."

https://recorder.blog.hu/2020/07/30/elhunyt_malik_b_a_the_roots_egykori_tagja
Elhunyt Malik B, a The Roots egykori tagja

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7916086004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.