„A hangszeremmel az újdonságot keresem, az a lételemem” – Magyar Zene Háza-interjú Lukács Miklóssal

2020.07.29. 15:00, Gaines

img_9663.jpg

A Liget Budapest Projekt keretében épülő Magyar Zene Háza a tervek szerint 2021-ben nyitja meg kapuit, de egy neves hazai előadók közreműködésével készült videósorozat révén már az átadás előtt ízelítőt kaphatunk, milyen izgalmas, sokszínű zenei programok és szolgáltatások várnak majd a közönségre az egyedi formavilágú épületben. Szalóki Ági és Rozmán Lajos után most Lukács Miklós mutatta be cimbalomjátékát az építés alatt álló térben, és megosztotta velünk, milyen hatással volt rá a helyszín aurája, milyen kihívásokkal küzd szerinte a magyar zeneoktatás, hogyan vitte be a cimbalmot a jazzbe, és miért kacsintgat az elektronika felé. (Címlapkép: Kovács Bendegúz)

Milyen műsort állítottál össze a felvételhez?

Mindenképpen szerettem volna választani egy Bartók-feldolgozást. A Román népi táncok-sorozatot annak idején eredeti formájában is játszottam, és már jó ideje kísérletezem azzal, hogy visszanyúljunk oda, amit Bartók annak idején hallhatott, illetve hogy megnézzem, a 21. században hogyan szólalhat meg Bartók egy olyan különleges hangszeren, mint a cimbalom. Egy kedves ismerősöm megkért, hogy Seress Rezső Szomorú vasárnapját játsszam el, mert hallotta már tőlem ezt a dalt, ráadásul a felvétel napja is vasárnap volt – szerencsére nem szomorú. Ezen kívül még két saját szerzeményt vittem: a Hazaút, valamint a Sunrise in Chennai című kompozíciókat. Igyekeztem minél színesebb, változatosabb műsort összeállítani, minél több oldaláról megmutatni a hangszeremet és a magyar kultúrát.

Milyen volt az építés alatt álló Magyar Zene Házában játszani?

Játszottam már ipari létesítményekben, de ott szándékosan alakítottak ki indusztriális környezetet, jelen esetben pedig ez átmeneti állapot. Még így is olyan aurája volt a természetbe ágyazottsága miatt, ami egyből megfogott, elrepített a jövőbe, ahol már el tudom képzelni, hogyan fog körülbelül kinézni a Magyar Zene Háza. Úgy épül be egy kulturális központ a természetbe, mint ahogy a zene beépül az emberek szívébe, ami megható gondolat. Drukkolok, hogy jövőre valóban megnyíljon, mert minél hamarabb szeretnék már ott játszani.

Milyen szerepet tölthet be ez az intézmény a magyar zenei életben?

Bizonyára a magyar zene, kultúra hirdetése, illetve a magyar zenei nevelés lesz a legfontosabb funkciója. Magyarországon és Európában nincs túl sok olyan intézmény, amely szerves, 21. századi lüktetésű, kutató-nevelő központként tálalhatja a magyar kultúrát – a klasszikus mellett a népi zenei kultúrát is ide értve –, nemcsak a műkedvelők, hanem a szakmabeliek felé is; úgy a hazai fiatalok, mint a külföldi turisták számára. Örülnék neki, ha teret kapnának itt kísérleti koncertek is, amelyeken magyar és külföldi zenészek együtt hoznak létre új egységet különböző kultúrákból. Ezt a pluszt teheti hozzá az új központ a magyar zenei élethez: egyfelől megtarthatja a tradíciókat Magyarországon, másrészt a külföld felé nyitással új szimbiózisokat teremthet.

HOGYAN LEHET MEGREFORMÁLNI A KÖTÖTT KONCERTTERMI FORGATÓKÖNYVET? ROZMÁN LAJOS MEGOSZTOTT NÉHÁNY ALTERNATÍVÁT

Magad is tanítottál, tanítasz a Snétberger Zenei Tehetség Központban, a Rajkó-Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskolában. Hogyan lehet ma átadni a zenét a fiataloknak a zenei nevelés intézményes keretein belül vagy akár azokon kívül?

Lassan húsz éve tanítok. Tudjuk, hogy a magyar zeneoktatás komoly színvonalat képvisel, ha ezt meg akarjuk tartani, nyitnunk kell arra a fajta módszertanra, amit a világ más területein alkalmaznak. Nekem, mint egy ilyen speciális hangszert tanító zenetanárnak az a dolgom, hogy minél változatosabban, érdekesebben közvetítsem a diákjaim felé a cimbalom és a magyar zene fontosságát. Úgy látom, egyre kevesebb hallgató megy profi pályára. Ennek különböző okai vannak, több rétegű problémakör, de alapvetően egyre kevesebben látnak esélyt a zenében megélhetési, anyagi biztonságra. Szeretném azt a gondolatot továbbadni tanárként, hogy ennek van jövője. Néha kételkedem benne. De az a felelősségünk, hogy megtaláljuk a cimbalmos növendékekkel azt az irányt, ami a saját útjuk lehet, és nem feltétlenül jó, hogy valakinek már 14 évesen el kell döntenie, erre a pályára vállalkozik-e.

dsc_4555.jpg

A zenei karriered két fő csapásiránya a kortárs klasszikus zene és a jazz. Ez utóbbiban a cimbalom korábban csak színesítő elemként bukkant fel, az általad képviselt pozíciója újítás volt. Milyen mintáid voltak arra, hogy ezt a hangszert beépítsd a jazz világába?

Semmilyen (nevet). A cimbalom repertoárja valamivel több mint 100 éves, a huszadik század zenéjéhez köthető; eleve limitált a hangszerünkre írott eredeti repertoár. A jazzben általában a hangszer jellegét domborították ki: amikor jazz-zenészek elhívták kollégáimat játszani, arra voltak kíváncsiak, a cimbalom hogy szól a népzenében, cigányzenében – az ő saját zenéjüket akarták színesíteni a cimbalom és az említett zenei kultúrák által.

Az az óriási szerencsém, hogy olyan kollégákkal hozott össze a sors, akiktől folyamatosan tanulhattam. Olyan zenekarokba kerültem be először, akikkel együtt kezdtünk változni. Három-négy évig mindent elvállaltam, mert ki voltam éhezve a különböző műfajokra, emberekre, felállásokra – például hogy a Balogh Kálmánnal közös duónk esetében meg tud-e szólalni két homogén hangszer ugyanolyan színesen, mint egy zenekar. Rám ez az inspiráció úgy hatott, hogy másképp kezdtem gondolkozni a cimbalomról. Most már azzal hívnak el a zenészkollégák – itthon és külföldön egyaránt –, hogy én mit tudok hozzáadni a jazzen belül a zenekarukhoz a cimbalommal.

Miben tud más lenni a cimbalomjátékod?

Segít, hogy cimbalmosként van zongoraélményem, hisz tizenkét éves koromtól zongoráztam, megismertem a zongorajáték struktúráját, amit át tudok ültetni cimbalomra. Eleinte a zongorát próbáltam helyettesíteni, abból indultam ki, hogyan tudnék zongoraszerűen játszani. Aztán rájöttem, hogy a cimbalom ennél többre képes, és azóta a hangszer egyedi, jellegzetes karakterét kutatom.

A Cimbiózis triót 2013-ban alapítottuk, előtte a kvintettemmel strukturált, ritmusközpontú zenét játszottunk. A trióval a három egyenrangú szereplő kamarazenélése érdekelt, hogy a hangszerek, mi magunk, a zenénk hogyan kapcsolódnak szimbiózisba. Az első lemezünkön csak jelzéseket írtam, hogy merre haladjunk; a legutóbbi lemezen még kevesebb szövettel, hanggal, eszközzel, kortárs irányban próbálunk csodát teremteni, élményt szerezni és adni. Igyekszünk kilépni a rutinokból, amik egy stílusra vagy hangszerre rányomják a bélyegüket. A hangszeremmel mindig az újdonságot keresem, az a lételemem, attól mindig több leszek.

Tudsz mondani olyan zenei élményt a közelmúltból, ami inspirál a kísérletezésre?

Friss felfedezésem Gabriel Prokofiev és az Ural Philharmonic Orchestra közös lemeze, egyrészt a Saxophone Concerto, amelynek Branford Marsalis a szólistája, másrészt a nagydobra írt Bass Drum Concerto. Nagyon izgalmas kísérletek. Eötvös Péter újonnan megjelent műveit is előszeretettel hallgatom, vagy Kaija Saariaho zenéit, aki megosztó személyiség – én szeretem. Az izlandi Hildur Guðnadóttir indusztriális hangzása, egyedi csellója is érdekes.

Már vannak terveid, milyen új irányba indulnál el a hangszerrel a jövőben?

Ennél ez organikusabban alakul ki, sosem találtam ki előre, merre fogok haladni. Fontos cél, hogy valamilyen módon elektronizáljam a hangszert – ez csak kísérlet, lehet, hogy soha nem fogom használni azt a hangszert, ami ebből kikerekedik, de lehet, hogy több fiatal erre fog rácsodálkozni. Mindannyiunknak fontos a rácsodálkozás, meghatározhatja az életünket. A másik, hogy a mai zenei hatásokat hogyan tudom még jobban előcsalni a hangszeremből. Izgalmas figyelni, ahogy ma összemosódnak a stílusok. Szimfonikus zenekarok különleges koncerteket adnak különleges hangszerekkel, újfajta repertoárral, nép- és jazz-zenészeket bevonva. Olyan zenei élményt próbálnak nyújtani, ami 20-30 éve egyszerűen kizárt lett volna. Minden zenéből rengeteget tanulok: a népek zenéjéből, kortársból, popból és rockból is.

fotó: Andrási Ingrid

(Az interjú a Magyar Zene Háza megbízásából készült.)

https://recorder.blog.hu/2020/07/29/_a_hangszeremmel_az_ujdonsagot_keresem_az_a_letelemem_magyar_zene_haza-interju_lukacs_miklossal
„A hangszeremmel az újdonságot keresem, az a lételemem” – Magyar Zene Háza-interjú Lukács Miklóssal

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8416077512

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.