petergreen.jpg

73 évesen elhunyt Peter Green, a Fleetwood Mac társalapító-gitárosa. A zenészt július 25-én, szombaton, álmában érte a halál.

Green 1946-ban született Londonban, 15 éves korában már profi gitárosnak számított. 19 évesen beugróként hívták meg a John Mayall & The Bluesbreakersbe, hogy néhány koncert erejéig helyettesítse Eric Claptont, és egy évvel később, amikor Clapton kiszállt a zenekarból, teljes jogú tagja lett a Bluesbreakersnek. Végül ő se maradt sokáig a bluescsapattal, 1967-ben maga is kivált, hogy két másik ex-Bluesbreakersessel, Mick Fleetwooddal és John McVie-val, valamint Jeremy Spencerrel megalapítsa saját zenekarát: ez lett a Fleetwood Mac, avagy kezdeti, hosszabb nevén a "Peter Green's Fleetwood Mac Featuring Jeremy Spencer".

Green a popzene egyik legsikeresebb zenekarának első, korai, blues érájában vett csak részt, 1967-től 1970-ig volt a Fleetwood Mac tagja. Három lemezen formálta a zenekar blues hangzásvilágát, az 1968-as debüt LP-n, az ugyanabban az évben napvilágot látott Mr. Wonderfulon, valamint az 1969-es Then Play Onon. Olyan slágerek fűződnek a nevéhez dalszerzőként, mint az Albatross, a Santana által is feldolgozott Black Magic Woman, az Oh Well és a Man Of The World.

Green 1970-ben hagyta ott a zenekart, döntésében közrejátszott LSD-függősége, ami a mentális betegségeit is felerősítette. Később skizofréniával diagnosztizálták, és a hetvenes években pszichiátriai osztályokon kezelték. A hetvenes évek végén visszatért a zenéhez, 1979-től kezdve évente adott ki egy-egy szólólemezt az 1984-as A Case For The Bluesig, 1997-ben új zenekart alapított, a Peter Green Splinter Group kilenc albumot jelentetett meg a 2000-es évek közepéig. A Fleetwood Mac tagjaival többször közreműködött, egy-egy számban kreditáció nélkül felbukkant egykori zenekara két lemezén is (az 1973-as Penguinen, és a nagy sikerű 1979-es Tuskon), és Mick Fleetwood The Visitor című szólólemezén is vendéggitározott.

Greent a Fleetwood Mac többi tagjával együtt 1998-ban beiktatták a Rock And Roll Dicsőségek Csarnokába. Stevie Nicks megemlékezésében azt írta, hogy Green gitárjátéka nagy hatással volt rá, és komoly szerepet játszott abban, hogy örömmel csatlakozott a zenekarhoz. "Borzasztóan sajnálom, hogy soha nem osztozhattam vele a színpadon. Szívem mélyén mindig reménykedtem benne, hogy egyszer össze fog jönni."

https://recorder.blog.hu/2020/07/26/meghalt_peter_green_a_fleetwood_mac_gitarosa
Meghalt Peter Green, a Fleetwood Mac gitárosa

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr9516078036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.