nickcave_karanten.jpg

Nick Cave különleges online koncertet fog adni július 23-án este: zenekara, a Bad Seeds nélkül, szólóban, egy szál zongoránál adja majd elő a teljes életművéből válogatott műsorát. A helyszín is különleges, ráadásul csak azon az egy estén lehet majd látni a koncertet.

Az Idiot Prayer címre keresztelt koncert ötlete a karanténhelyzet miatt fogant meg: Nick Cave-nek le kellett mondania az idei turnéját (beleértve a budapesti koncertet is), és sok más előadóhoz hasonlóan ő is arra gondolt, a karanténból kellene zenélnie, de mindezt látványosabb körítéssel teszi meg, mint a nappalijukból vagy próbatermükből jelentkező zenésztársai. A helyszín a londoni Alexandra Palace, egy 19. század végén megnyitott rendezvényközpont, melynek belső terei királyi palotára emlékeztetnek; a zongora a nagyterem közepén lesz bevilágítva, onnan fogják közvetíteni Nick Cave szólókoncertjét. A műsorban a legutóbbi Ghosteen lemez mellett korai Bad Seeds-dalok és Grinderman-szerzemények áthangszerelt verziói is szerepelni fognak.

OLVASD EL A GHOSTEEN LEMEZKRITIKÁJÁT!

Az énekes-dalszerző elmondása szerint a filmet az a közelmúltbeli, intim hangulatú Q&A turnéja inspirálta, amelyben a közönség kérdéseket tehetett fel a koncerten, és Cave egyedül beszélgetett velük, vagy játszott dalokat zongorán. "Szerettem a dalaim dekonstruált változatait játszani ezeken a koncerteken, lecsupaszítva őket elemi formájukra - azáltal, hogy a dalszöveg átadására koncentráltam, úgy éreztem, újból felfedezem a dalokat, és megfordult a fejemben, hogy valamikor stúdióba vonulok, és felveszem ezeket az újraálmodott verziókat."

TUDTÁTOK, HOGY NICK CAVE-NEK HÚSZEZER ARCA VAN? CÍMLAPI ÉLETMŰPORTRÉNKBAN MEGMUTATTUNK NÉHÁNYAT EZEK KÖZÜL

A koncert tehát közönség nélkül zajlik majd, kérdezz-felelek része sem lesz, ellenben az egész világon bárhonnan be lehet majd kapcsolódni az online közvetítésbe. A koncertre jegyet kell váltani (különböző időzónák szerint, de ezek csak tájékoztató jellegűek, ugyanarra az előadásra vonatkoznak), és az élő stream után nem is hagyják fent. Cave előző két dokumentumfilmje, a 20,000 nap a Földön és a One More Time WIth Feeling folytatásának, egy trilógia lezárásának tekinti az Idiot Prayert, van tehát esély rá, hogy egyszer megjelenik majd valahol, de aki nem akar kockáztatni, hogy lemaradjon az előadásról, az inkább zsákolja be a jegyét időben. A filmet egyébként A kedvenc című filmért Oscar-díjra jelölt operatőr, Robbie Ryan vette fel, és vágója, Nick Emerson is sok filmen dolgozott (Lady Macbeth, Emma.). Az alábbi előzetesben ízelítőt kaphatunk a film hangulatából, az üresen kongó épületben bolyongó, zongorájához tartó Cave képsorait Elvis Presleyről szóló szabadverse narrációja festi alá:

https://recorder.blog.hu/2020/07/16/kacsalabon_forgo_palotabol_ad_karantenkoncertet_nick_cave
Kacsalábon forgó palotából ad karanténkoncertet Nick Cave

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6216008974

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.