yo-la-tengo.jpg

A több mint 35 éve működő, azon belül is közel 30 éve változatlan trió felállásban játszó Yo La Tengo 2018-as There's A Riot Going On című lemeze óta nem hallatott magáról, most viszont új számot hoztak össze a karanténban.

A kilencvenes évek egyik legfontosabb alternatív formációja, az indie szcéna nagy kedvence utoljára tehát két éve jött ki nagylemezzel, még abban az évben először láthattuk őket élőben, az A38 színpadán. Az Ira Kaplan-Georgia Hubley házaspár által alapított zenekar azóta csak egy új számot tárt a nyilvánosság elé: tavaly a hanukára időzítve szerepeltek egy tematikus albumon, többek közt Jack Blackkel, a HAIM-mal és a Flaming Lipsszel egyetemben, amelyet a zenekar félig-meddig ironikus koncertsorozata inspirált. (A Yo La Tengo tagjai saját bevallásuk szerint "nem gyakorló zsidók, illetve nem zsidók", ezért meta poénként minden évben tartottak nyolc-nyolc koncertet tartottak zsinórban a hanuka megünneplésére, bár 2012 és 2017 között eredeti törzshelyük bezárása miatt szüneteltették.)

MINDENTUDÓ INDIEROCK, AVAGY A YO LA TENGO-DISZKOGRÁFIA

Szóval tavaly novemberben kijött az Eight Candles című friss szerzemény, és most újabb önálló dal született. A nagy levegővételt igénylően hosszú James And Ira Demonstrate Mysticism And Some Confusion Holds (Monday) című szám gyakorlatilag egy próbatermi jammelés lenyomata, mint a zenekar elmondta, legtöbb daluk egy-egy hasonló "formátlan zenélésből" született (szándékosan kerülik a "rögtönzés" szót), április végén pedig, amikor a New Jersey-beli kormányzó rendeleteit betartva összeülhettek élőben, "letettünk egy mikrofont a szoba közepére, hátha véletlenül rátalálunk valamire, amit a jövőben majd felhasználhatunk. Ehelyett úgy döntöttünk, inkább kiadunk valamit, ami most a pillanat hevében jött létre." Ez az öt és fél perces, ambientes szám hallható alább - sajnos tehát ez még nem egy új nagylemez előfutára, de szeptember 4-én mégis jön tőlük egy kiadvány, idén 25 éves ugyanis az Electr-O-Pura című LP, ami az évforduló alkalmából először fog vinylen megjelenni. (Korrekció: már megjelent vinylen, de dupla LP-n most először fog, "az eddigi legjobb hangminőségben".) Ja, és a zenekar most hozta létre újonnan a Bandcamp-oldalát, szóval meglepően sok újdonsággal tudtunk szolgálni.

ez pedig a negyed évszázados LP egyik dalának klipje, amit eddig csak rossz minőségű ripben terjesztettek a neten, most viszont a Matador Records jóvoltából felújítva elérhetővé vált:

https://recorder.blog.hu/2020/07/14/merulj_el_a_yo_la_tengo_miszticizmusaban
Merülj el a Yo La Tengo miszticizmusában!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8416005250

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.