slow_village_lesz_nyar.jpg

Lesz grill, lesz chill, lesz lány, lesz nyár. Csak folyok le a hegyekről, mint egy tiszta csermely. A cselekvés szerencsét hoz. Egyszerű riffek és elrugaszkodás, darkjazz, zörgős-bólogatós vázlatok. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.


Figura
a magyar Soundcloud rap egyik legismertebb alakja (a szcénáról lásd ezt a cikkünket). Alapvetően mumble rapet csinál, AutoTune-ban alaposan megáztatott, félig dúdolt, félig mondott-motyogott szövegekkel (odafigyeléssel azért a nagy részük érthető amúgy). A fő vonzereje sajátos lazasága: sokszor olyan, mintha az éppen megélt pillanatról szólnának a szövegek teljesen spontánul, ám nagy számban vannak itt erős sorok, viccesek, frappánsak, vagy váratlan csavarok (pl. Csermely). A nemrég megjelent debütáló lemez, az 51 perces Kapu2fa7 alapjainak nagy részét glxy csinálta, vendégrapperként pedig megjelenik Baba Aziz, Egs, az Ibbigang, Goulasch, NashLmen Prala és sokan mások. Facebook


A Satorinaut "space-postrock jam trio" több lemezéről volt már szó, áprilisban egyenesen kettőről. A legutóbbi album a Action Brings Good Fortune címet kapta, itt a zenekar a rockosabb, súlyosabb oldalát mutatja, főleg a ritmusszekciót tekintve, ami a gitárnak biztos alapot nyújt a pszichedelikus kalandozásokhoz. Van azért olyan szám is a hat hosszú darab között, ami lazábban, szinte szvingelős ritmussal indul, bár a Hyoscyamine később kifejezetten bekeményít. Facebook


Shybalenci
nevével biztosan találkozott az, aki követi az újvonalas magyar hiphopot. Producerként talán ismertebb, de rappel is, mégpedig angolul. Új EP-je a No Regrets címet kapta, a beateket más, külföldi producerek készítették, ő pedig az AutoTune-os, érzelmes ének-rapet adja rájuk. Az angol nyelv miatt különösen adja magát, hogy a nemzetközi mezőnyben helyezzük el, és abszolút megállja a helyét így is. Instagram


A Slow Village télen hozta ki nagyszerű, Úton című albumát, most pedig itt egy új szám, ami a sokat mondó Lesz nyár címet viseli. A zenekartól kissé szokatlan a táncos, funkos (mi több, olykor kissé house-osba forduló) dal, meg is osztotta a rajongókat, de ha elengedjük az elvárásainkat, akkor elmondhatjuk, hogy ez bizony egy fasza, hangulatos nyári sláger. "Mindannyian beletettük a rendhagyó tavasz untig eleget szimatolt szelét, a kánikula perzselő érzését, a világjárvány okozta feszült várakozást" - mondta róla DJ Slow az Urbanplayernek. Lippai Balázs készített hozzá videót. Facebook 


Az Imitation art-weirdpop duó a karantén alatt született, Pause című dalát itt mutattuk be. Azóta született hozzá egy videó is, Gimesi András Gime és Illés Helga felvételeiből, amiket a zenekarral együtt vágtak össze asszociatív logikával építkező, a szokatlan szerkezetű és hangulatú zenével egymást erősítő klippé. A KULTer mutatta beFacebook


Zomblaze
az egyik legizgalmasabb producer a basszuszenében és a hiphopban. Új mini-EP-je, az ASAN Sketchbox az, amit a címe ígér: hét darab egy-egy perces vázlat, súlyos, zörgős-zajos, közben viszont ellenállhatatlanul bólogatásra késztető darabok. Mindegyiknél lehet sajnálni, hogy csak ennyi, bár ennek is megvan így a maga bája, elindul, kattog-zörög-brummog, aztán vége. Facebook


A Solar Yeti 2011-ben alakult, egy időre fel is oszlott, majd újra összeálltak, végül trióvá fogyva, nyolc és fél év után elkészítették első EP-jüket. Azt, hogy mire számíthatunk, elmondták a Lángoló Gitároknak: "egyszerű riffeket, olykor a stoner alapjaitól elrugaszkodva, egy nagy kupac energiával. A dalok nincsenek túlagyalva, egyszerűségre és súlyosságra törekedtünk." A leginkább figyelemre méltó "elrugaszkodás" a második szám játékossága. Facebook


Az Égfigyelő Darkjazz Orchestra nem árul zsákbamacskát nevével, hiszen egyértelműen a Kilimanjaro Darkjazz Ensemble nyomán járnak - bár az is igaz, hogy nem orchestra az, hanem egy duó, Varsás Gábor: gitár, rhodes, basszus, dob; Sixfeet: dob, rhodes a felállás (Varsás Gábor több kísérleti és goth lemezéről volt szó nemrég). Végletekig lelassított, sötéten melankolikus bárjazz szól a debütáló EP-n, nagy atmoszférateremtő erővel; az utolsó, negyedik szám, ha lehet, még sötétebbre vált. Varsás Gábor Facebook, Sixfeet Facebook 


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2020/07/09/te_miert_vagy_annyit_a_rudon_mikor_ram_jar_rec_hu
Te miért vagy annyit a rúdon, mikor rám jár? - Rec.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8715991430

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.