metronomy.png

A brit pop egyik élcsapata, a Metronomy ismét Magyarországra látogat: a 2017-es Szigeten már találkozhattunk velük, most viszont első budapesti klubkoncertjüket fogják megtartani 2021. április 27-én, az Akvárium Klubban.

Joseph Mount énekes-billentyűs-frontember által vezetett zenekar első albuma 2006-ban jelent meg Pip Paine (Pay the 5000 Pounds You Owe) címmel, ami gyakorlatilag akkor még szólóprojekt volt, az áttörést és a jellegzetes hangzásvilágot a 2008-as Nights Out hozta meg, amin már harmadmagával dolgozott. A később tovább bővülő, majd olykor ismét egy főre csökkenő csapat jó érzékkel keveri a szintipop, a funk és a diszkó stíluselemeit élő hangszerekkel, a hetvenes éveket idéző, nosztalgikus, kissé melankolikus, mégis életvidám tánczenét eredményezve.

Az együttes legutóbbi, hatodik albuma tavaly jelent meg Metronomy Forever címmel; az azt megelőző, 2016-os Summer 08-ról lemezkritikánkban azon lelkendeztünk, ahogy a "disszonáns, furán összecsúsztatott alapok" eleinte még eufórikus hangulatú, gondtalan nyárra visszaemlékező dalokká formálódnak, majd beúszik a "szintén jól ismert metrono-melankólia". A Metronomy szigetes fellépésekor interjút is készítettünk a zenekarvezetővel, amelyben így nyilatkozott: "Minket csak az érdekel, hogy jó koncertet adjunk, az emberek hallják azokat a dalokat, amelyek miatt jöttek, és vizuálisan kicsit többet kapjanak a puszta zenészek látványánál. Nem akarunk öncélúak lenni, ettől persze még élvezzük a dolgot. Nincs olyan dal a repertoárunkban, amelyet ne játszanánk szívesen, , mazochisták azért nem vagyunk. De ha a közönségünk boldog, akkor mi is azok vagyunk.

A TELJES JOSEPH MOUNT-INTERJÚBÓL AZ IS KIDERÜL, CIKI-E ALANIS MORISSETTE FELDOLGOZÁSOKAT JÁTSZÓ EGYÜTTESBEN ZENÉLNI

A jelenlegi felállásában ötfős Metronomy tehát 2021 áprilisában veszi be az Akváriumot, jegyek itt.

https://recorder.blog.hu/2020/07/08/jovo_aprilisban_hazankban_koncertezik_a_metronomy
Jövő áprilisban hazánkban koncertezik a Metronomy

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3315989534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.