gridlockd.png

ZenéSzínész sorozatunk főszereplői olyan neves zenei előadók, akik főállásuk mellett komolyabb filmes karriert is fel tudtak építeni. Minden alanytól három-három alakítást veszünk elő. Ezzel meg is érkeztünk a Tupac Shakur trilógiánk befejező darabjához, a rapper halála után, posztumusz bemutatott Az utolsó belövéshez.

Amikor 1997 januárjában bemutatták az amerikai mozikban Az utolsó belövést, Tupac Shakur már négy hónapja halott volt: mint ismeretes, a rappert Suge Knight kocsijában lőtték le egy Cadillacből, hat nappal a kórházba szállítását követően pedig belehalt a sérülésekbe. Halála után még fél tucat lemez jelent meg a neve alatt, és három leforgatott filmje várta a dobozban, hogy bemutassák. Az utolsó belövés a második volt a háromból, egy fekete komédia, melyben Tupac karaktere, Spoon profetikus pesszimizmussal tekint a jövőbe: "Fogytán a szerencsém."

Spoon heroinista zenész, aki legjobb barátjával, Stretch-csel (Tim Roth) elhatározza, hogy lejön az anyagról, miután barátnőjük, Cookie (Thandie Newton) egy átmulatott szilveszteri éjszaka után túladagolja magát. A film nagyjából egy nap története, egy zaklatott, tragikomikus napé, melynek során a két nem túl észlény, de mégis szerethető narkóst pingponglabdaként passzolgatják át egymásnak az amerikai egészségügyi és szociális ellátórendszer különböző hivatalai, miközben előbb rejtélyes drogdílerek, majd zsaruk elől is menekülniük kell.

Kerge film Az utolsó belövés, mintha a Bolondos dallamokat kereszteznénk egy társadalmi mélydrámával, vagy mintha a Safdie-testvérek lazítanának egyet két hiperzaklatott filmjük között. Adja magát hivatkozási pontnak az egy évvel korábbi Trainspotting is, bár Vondie Curtis-Hall rendező állítja, hogy nem ismerte Danny Boyle filmjét, és saját kamaszkori élményeiből, egy hasonló leszokási kísérletből merített ihletet. Az angol kultfilm fékeveszett audiovizuális tripjéhez képest ez a detroiti ámokfutás könnyedebb, komolytalanabb, ugyanakkor keserűbb élmény: a céltalan belövések alatti süketelések, a spoken word jazzkoncertek és a derült égből meg-megjelenő maffiózók szórakoztató és/vagy mesterkélt elemei egy olyan, nagyon is valós világba vannak ágyazva, ahol a rendszer közönnyel, fölényes gúnnyal vagy tehetetlen sajnálkozással hagyja cserben a leszakadókat, marginalizáltakat.

A legerősebb szál éppezért Spoon és Stretch kafkai vándorlása egyik kórháztól a másikig, egyik hivataltól a másikig: itt van két szerencsétlen csávó, akik maguk is jól tudják, hogy az elhatározásuk legfeljebb 24 órán át tarthat ki, és ha most nem szoknak le, akkor talán soha, de egészségbiztosítás nélkül esélyük sincsen, annak megszerzéséhez pedig AIDS-teszteken, több hetes-hónapos várakozási időn, és alkalmasint még a segélyért hiába folyamodó, fellázadó vak háborús veteránon (és kutyáján) keresztül vezetne az út. A bürokratikus útvesztő abszurd és komikus, de a film komolyan veszi a két főhős növekvő frusztrációját, elkeseredettségét, valahányszor beleütköznek egy undok nővérbe, vagy egy hivatalnokba, aki nem enged a szabályokból. "Öt, tíz, ki tudja, hány év után besétáltok ide, baszki, és álljon meg az egész kibaszott világ, csak mert pont ma találtátok ki, hogy leszoktok?" - kel ki magából, és ez a düh félelmetesebb, mint a drogtanyák és vécéfülkék nyomasztó világa.

Stretch és Spoon ettől még nem hősök vagy mártírok, csak két szerethető idióta, akik gyakran maguk tetézik amúgy is szorult helyzetüket. (A legviccesebb jelenetsorban Stretch zsebkéssel szurkálja meg Spoont, hogy a kórházban elbújhassanak a zsaruk elől, és előtte hosszú percekig tanakodnak, vajon melyik létfontosságú szerv hol található.) A rokonszenvért pedig nagy mértékben felelős Tim Roth és Tupac Shakur nagyszerű dinamikája, akiknek sikerül megtalálniuk a karikatúra és kisrealista karakterformálás keskeny közös halmazát. Kettejük közül Roth kapta az izgága, kiszámíthatatlan, lobbanékony jellemet, ami mutat némi rokonságot a Kutyaszorítóban Mr. Narancsával. A rapper viszont korábbi szerepeitől eltérően ezúttal a józanabb, higgadt vérmérsékletű, megfontolt karakter bőrébe bújhatott, újabb oldalát megmutatva; még érettebb és árnyaltabb a játéka, mint 4 évvel ezelőtt.

tupac-on-movie-set-of-gridlockd-1.jpg
A film rendezője, Vondie Curtis-Hall, és Tupac Shakur Az utolsó belövés forgatásán

 

Pedig nem sokon múlt, hogy ne ő kapja a szerepet. A casting idejére már többször fegyveres összetűzésekbe keveredett, megjárta a börtönt szexuális bántalmazásért, tetőfokára hágott a keleti és nyugati parti rivalizálás, ezért Hollywood már bottal se akart hozzányúlni. Biztosíthatatlan kockázati tényezőnek számított. Ha nem áll a filmterv mögé a PolyGram, nem vállal kezességet Shakurért a Def Jam Record filmgyártó cége, a Def Pictures, és nem kér annyit az először kiszemelt Laurence Fishburne, amit nem tudtak megfizetni, akkor Tupac elesett volna egyik utolsó filmszerepétől, amellyel pedig ismét azt bizonyította, hogy évről évre, filmről filmre nagyot fejlődött színészként. Tupac mindig azt nyilatkozta, nem tudja elképzelni, hogy megérné az öregkort. Zenei életműve szűkre szabott, de aligha lehet beváltatlan ígéretnek nevezni: még életében ki tudott adni remekműveket, ha nem is sokat. Filmográfiájába belekóstolva az lehet az érzésünk, hogy a legerősebb alakításaival még adós maradt.

szerzőHuszár András

https://recorder.blog.hu/2020/07/05/zeneszinesz_tupac_shakur_3_resz_az_utolso_beloves
ZenéSzínész – Tupac Shakur, 3. rész: Az utolsó belövés

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4715982730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.