Jön a Take That-film!

2020.06.25. 14:26, Gaines

takethat.jpg

Megfilmesítik The Band című színpadi musicalt, melynek történetében kulcsszerepet játszik a Take That zenekar, sőt, a darab zenei anyaga is teljes egészében a fiúcsapat dalaiból áll össze.

The Bandet 2017-ben mutatták be Manchesterben, majd korlátozott ideig látható volt a londoni West Enden és Berlinben is; a musical öt barátnőről szól, akik a kilencvenes évek elején, tinikorukban együtt rajongtak a Take Thatért, majd elsodródnak egymás mellől, és 25 évvel később újra összetalálkoznak, hogy felidézzék közös emlékeiket és élőben láthassák a bálványozott fiúcsapatot. A musicalben feltűnik a fiktív Take That is, amelyet a nagybetűs Zenekar névvel illetnek; az öt szerepre egy brit tehetségkutató műsorban válogatták ki a szereplőket. Ez egyébként a második musical, ami Gary Barlow-ék diszkográfiájából csemegéz, az első a 2008-as Never Forget.

A musical most filmként születhet újjá Greatest Days címmel, a forgatókönyvet a darab szerzője, Tim Firth jegyzi, a rendezői székbe pedig a How To Build A Girl című, idén bemutatott vígjáték rendezője, Coky Giedroyc ülhet. Belebegtettek már néhány nevet a női főszerepekre is, tárgyalnak többek között a Holtodiglan emlékezetes eltűnt barátnőjét játszó Rosamund Pike-kal, a Diane védelmében című sorozatban remeklő Cush Jumbóval, valamint a Lutherből és A viszonyból is ismert Ruth Wilsonnal - ők természetesen a felnőttkori verziókat alakíthatják. A film egyelőre még csak előkészítési fázisban van. A zenekar, amelybe 2005-ös újjáalakulásuk után rövid ideig még Robbie Williams is visszatért, most viszont már csak hárman alkotják az eredeti ötösfogatból, lelkesen üdvözölte az adaptációt, mondván, a film azok előtt tiszteleg, akik az évek során támogatták a Take Thatet. "Tükröt mutat a közönségünknek: együtt ünnepeljük a zenénket, de tulajdonképpen minden rajongónkról és a barátságaikról szól."

Alább a színpadi musical előzetese:

Címkék: film musical take that
https://recorder.blog.hu/2020/06/25/jon_a_take_that-film
Jön a Take That-film!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5015914036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.