Rerecorder: Improvizáció metálsztárral – Hajnóczy Csaba meghatározó koncertélménye

2020.06.18. 16:24, Gaines

hajnoczycsaba.jpg

Rerecorder rovatunkban nyomtatott magazinunk történetének eddig online még meg nem jelent cikkeit közöljük le. Ez a cikk a Recorder magazin 2012-es január-februári, negyedik számában jelent meg, Koncertélmény rovatunkban. A Kampec Dolores vezetője egy kanadai improvizációs koncertre emlékezik vissza. 

A koncert:

Fred Frith, Bill Laswell, Dave Lombardo, John Zorn

Victoriaville, Colisée Des Bois-Francs, 2001. május 21.

A zsebkendőnyi, zenészeknek és közönségnek a kilencvenes években mégis oly sokat jelentő Tilos Az Á színpadán Eugene Chadbourne gitározott, énekelt és bendzsózott, Chris Cutler dobolt, Jon Rose hegedült és elektronikus hangszereken játszott. Zenéjükre és hozzáállásukra mi sem jellemzőbb, mint Jon Rose rövid beszélgetése a hangpróbába belekotnyeleskedő okoska amerikai egyetemistával, akinek fogalma sem volt, hogy az improvizációs színtér nemzetközi nagymestereivel hozta össze a szerencséje. „Mit játszotok?” – kérdezte. „Káoszt” – hangzott szigorú arccal a felelet. „Úgy érted, jazzt?” „Úgy értem, káoszt.” Frenetikus volt az est, tudtuk, hogy a rögtönzés, a pillanat szelleme mindvégig jelen van. Mégis megdöbbentem, amikor kiderült, hogy egyetlen próbát sem tartottak, és semmit sem beszéltek meg előre. Mindez a kilencvenes évek közepe táján, egy apró pesti klubban, talán 40 néző előtt történt. Számomra előzménye volt annak az előadásnak, amelyről ez a visszaemlékezés valójában szól.

A FIMAV (Festival International de Musique Actuelle Victoriaville) egyike Észak-Amerika rangos új és „aktuális” zenei fesztiváljainak, egy Victoriaville nevű kisvárosban, Montréaltól mintegy 150 km-re, Quebec tartományban. 2001-ben láttam ott a címben szereplő kvartettet, a Colisée des Bois-Francs elnevezésű hokistadionban. Ez a koncert volt a fesztivál záróaktusa – rekordközönség, 1200 ember volt rá kíváncsi. Köztük rengeteg tizenéves, ami nem jellemző a fesztivál egészére.

johnzorn.jpgEmlékszem, amint nagy üdvrivalgás közepette bevonultak. Fred Frithet más alkalmakkor egyetlen egyszer sem láttam állva gitározni. John Zornnak lengett a hosszú haja, vigyorgott. Bill Laswell talpig bőrben, bajusz, svájcisapka, fizikailag belassult jelenlét. Dave Lombardóból csak az arca látszott, elég kemény kifejezés ült rajta.

A kezdés nem bizonyult fergetegesnek. Az esti koncertet Zorn délutáni előadása előzte meg a Bar Kokhba formációval – csiszolt briliáns, biztos (megérdemelt) sikerre ítélt repertoár. Most azonban egészen másról van szó. A feszülten figyelő tömeg előtt négy improvizátor a pillanatot próbálja meg elkapni, témák, terv, egyeztetés nélkül. Mindehhez társul a műfajok találkozásának pikantériája: a közismert improvizátorok itt mégiscsak egy metálsztárral játszanak együtt. Veszélyes terep ez, lám, még a legnagyobbak számára is elkerülhetetlen némi önismétlés, ihletfelkorbácsolás. Némi idő kell hozzá, hogy Laswell szubszónikus és torzított basszusai, Fred pazar, mindig meglepetésekkel örvendeztető játéka, Lombardo alapjai igazán összetalálkozzanak, persze Zorn szaxofonjával egyetemben.

fredfrith.jpegDe túl sokáig nem tartott, mire megkezdődött az igazi feltöltődés. Nem tudnám lajstromba szedni a létrejött opuszokat. Fel lehetett figyelni dubos részletre, ütős kvázi-metálra, hagyományos értelemben is szép lírai blokkra, elrajzolt szvingre. De ami számomra igazán átjött, az a zenészek egyénisége, eszköztáraik sokfélesége, különbözősége, ami ott mégis sajátos, katartikus egységet alkotott. Frith lenyűgöző képessége, hogy minden kéznél van és azonnal működik. Elektronikus effektek, hanggenerátorok, a hangot visszafordító delay-ek használata mellett bőséggel preparált fizikai úton is: fémpálca, láncocska, vastagecset manipulálták a hangzást. S mellette a különleges játéktechnikák, tap, kétkezezések. És volt, amikor csak úgy gitározott, egyszerűen.

Zorn kezdetben ide-oda váltogatta excentrikus átfújásos tirádáit szinte gagyi pentaton dallamokkal. Aztán volt egy nagyon szép lírai szólója, szintén könnyen érthető hangnemben... s aztán valahogy nem maradt kétség: akármerre is kanyarodott a koncert szerelvénye, nagyon ott ült a bakon. Nem fújt semmit szét, csak állandóan ott voltak a jobbnál jobb bejátszások és szólók.

lombardo.jpgBill Laswell volt számomra a legtalányosabb figura a koncert előtt, és az is maradt. Sokszor szélsőségesen manipulált basszushangzásával valójában harmadik pólust jelentett – techno? – a „rocker” Lombardo és a két „improvizátor” mellett. Lombardo dobolása számomra ismeretlen volt eddig a koncertig, a Slayer nem az én világom. Természetesen két lábdobbal játszott, de működött perkásként, kézzel is. Dobosi erényeihez kétség nem fért, hatalmas energiával, invenciózusan vett részt, meglátásom szerint alázattal, sokkal inkább követve, mint irányítva a többieket. Laswell gyakran odasétált hozzá, háttal a közönségnek, néha Zorn is mutogatott neki suttyomban.

Chris Cutlerék budapesti koncertje nagy tanulság volt számomra, mérföldkő az improvizáció felé. Kanadában azt láthattam, hogy csak invenció, tapasztalat és bátorság kérdése, hogy ez a látszólag csak kamarazenélésben működő hozzáállás milyen méreteket képes ölteni.

szerző: Hajnóczy Csaba

https://recorder.blog.hu/2020/06/18/rerecorder_improvizacio_metalsztarral_hajnoczy_csaba_meghatarozo_koncertelmenye
Rerecorder: Improvizáció metálsztárral – Hajnóczy Csaba meghatározó koncertélménye

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3815845544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása