Dalpremier! The Anahit: Poena

2020.05.27. 11:00, Gaines

dsc01384.jpg

The Anahit tavaly mutatta be nálunk második nagylemezét, majd a brit anatuval készítettek egy közös jammelésen alapuló szerelmes dalt. Csányi Ritáék jelenleg harmadik lemezükön dolgoznak, melyet ősszel fognak megjelentetni, ám EP formájában négy dalt hamarabb is megismerhet már a közönség - most a Poena című számot hallgathatjuk meg.

Poena az új EP második beharangozó száma (ez volt az első), a dal születéséről és mitológiai eredetéről így mesélt nekünk a frontembe: "Vannak azok a filmek, amelyeket többször meg kell nézni azért, hogy ráeszméljünk az üzenetre és felfedezzük benne az apró fontos részleteket. A Poena is ilyen, többször meg kell hallgatni ahhoz, hogy megértsük miről is szól. Minden téren más ez a dal, mint az eddigiek. Poena a görög mitológiában a büntetés istennője, illetve latinul fájdalmat jelent és ebből a szóból ered az angol ‘pain’ szó is. Egy olyan szerelemről szól, amely mind a két felet pusztítja, és az egyetlen megoldás vagy kiút a két fél halála lehet. Természetesen ez egy “költői túlzás”, viszont mindannyian éreztünk már olyat, hogy szinte szó szerint belehalunk a szerelembe, és ez elképesztően fájdalmas."

A szám zenei világáról: "Zeneileg próbáltuk tükrözni a szöveg erőteljes világát, így egy rendkívül drámai zenei világot hoztunk létre, amely a végén gitárszólóval teljesedik ki, amely az elmúlást és ez által egy fajta megkönnyebbülést jelképez. Egészen progresszív lett a dal struktúrája, ugyanakkor mégis fülbemászó az énekdallam és a zongora témák miatt. Úgy érzem a Poena még jobban összekovácsolta a csapatunkat. Rengeteget dolgoztunk rajta és mindenki hihetetlenül kreatív dolgokat adott hozzá és a végeredmény egy sokkal érettebb The Anahit hangzás lett."


a zenekar következő önálló budapesti koncertje szeptember végén lesz a Dürer Kertben


most pedig jöjjön az új EP, egyben a közelgő nagylemez új előfutára, a dalszövegvideós Poena:

fotó: Gábriel András

The Anahit Facebook-oldala

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_28.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/05/27/dalpremier_the_anahit_poena
Dalpremier! The Anahit: Poena
süti beállítások módosítása