Filmrecorder. Miért ilyen veszettül jó dúsgazdag szemétládáknak szurkolni?

2020.05.06. 19:13, Gaines

billions1.jpg

Az ötödik évadát kezdte a MIlliárdok nyomában című sorozat, amit te is láthatsz, ha regisztrálsz az HBO GO-ra, és ez idő alatt kétszer, vagy inkább háromszor annyi lebilincselő cselekményszálat, sokkoló fordulatot, váratlan csavart égetett el, mint a sorozatok többsége - és még mindig bőven maradt benne szufla. Sőt, a tőzsdecápák és államügyészek csatározása még szórakoztatóbb, mint az elején volt. De most akkor el kell ítélnünk a milliárdos gazembereket, vagy szoríthatunk nekik? Hogy lehetnek ennyire élvezetesek a párbeszédek, amikor egy kukkot sem értünk a szakzsargonból? És hány Emmyt kellett volna már nyernie eddig a szereplőgárdának?

Amikor Bobby „Axe” Axelrod (Damian Lewis), az Axe Capital nevű befektetési alap friss multimilliárdos vezetője a Milliárdok nyomában ötödik évadnyitó epizódjában kilép az alaszkai éjszakába, hogy kiszellőztesse ayahuascával teleszívott tüdejét, a drogoktól felspannolva, vicsorogva e szavakat intézi hűséges jobbkezéhez, Wagshez (David Costabile): „Királyok! Ők nem fújdogálnak. Lecövekelnek, és elveszik, amit akarnak. Előbb a falut, majd a várost. Az erődhöz terelik seregeiket. Azután pedig…" "Jöhet az egész világ” – fejezi be helyette a mondatot Wags. Nem is lehetne más a folytatás. A sorozat főszereplői nagy hatalmú, óriási vagyont felhalmozó kiskirályok, olykor cézárok, akiknek soha semmi nem elég. Mi pedig véget nem érő, egyre ádázabb csatározásaikat nem tudjuk megelégelni.

A pénz beszél!

A 2016 óta futó prémium kábeles sorozat két KO-ra hajtó nagykutya több tucatnyi meneten át zajló bokszmeccse. A kék sarokban a már emlegetett Axe: New York-i tőzsdecápa, aki a semmiből, szegénységből küzdötte fel magát a csúcsra, korántsem mindig tisztességes eszközökkel. Nemcsak könyörtelensége miatt lehet cápához hasonlítani: folyamatosan úsznia kell tovább a zavarosban, nem hagyhat fel sem a tőzsdeügyletekkel, sem a spekulációkkal, az egyet jelentene a pusztulással. Nem a pénz okoz neki örömet (na jó, az is), hanem a hajsza, a küzdelem. Ezért is talál méltó ellenfélre a piros sarokban gubbasztó Chuck Rhoades államügyészben (Paul Giamatti), a gazdag családból származó közszolgában, aki már a legelső epizódban kipécézi magának Axe-et, hogy a törvény erejével lesújtson rá. De az igazságérzet csak jól hangzó köntös, amit a büszkeségre, hiúságra, sértett önérzetre lehet aggatni – Chuck keresztes hadjáratát is alantas ösztönök vezérlik. Közéjük ékelődik Chuck felesége, Wendy (Maggie Siff), aki mellesleg Axe egyik legfőbb bizalmasa, a brókercéget egyben tartó vállalati tréner-tanácsadó. Kínos.

Az első évadot ennek a meglehetősen képtelen és szappanoperába illő alapfelállásnak az elfogadtatásával és körbenjárásával töltötte a sorozat alkotópárosa, Brian Koppelman és David Lenien. (A harmadik társalkotó, a Too Big To Fail című könyvet is jegyző újságíró, Andrew Ross Sorkin csak a sorozat kezdetei felett bábáskodott.) A pénzügyi világválságot és az Occupy Wall Street-mozgalmat követően megújult a kereslet a tőzsdések és befektetők mocskos simlijeit és amorális rongyrázását feltáró filmek iránt, 2016-ra már túlvagyunk egy A Wall Street farkasán, a Too Big To Fail filmadaptációján, és épp Oscar-jelölések felé menetel A nagy dobás. Tehát Koppelmanék tudhatták: hogy ezekhez a témafeldolgozásokhoz képest muszáj lesz valami pluszt nyújtaniuk.

Big Dick Energy

Ez a plusz a második évadban, az első 12 rész tanulságait levonva jelent igazán meg egy új, a sorozat színteréül szolgáló közegben rendhagyó szereplővel, valamint cselekményvezetési és tonális finomhangolással. (Ezekről mindjárt.) Előtte, ha elfogadtuk a valószínűtlen, de szórakoztató szereplői háromszög-premisszát, még akkor sem lehettünk biztosak benne, hányadán állnak az írók az általuk ábrázolt világ moralitásával. Vajon a Milliárdok nyomában pusztán egy felszíni élvezeteket kínáló luxus- és vagyonpornó, melyben önfeledten szurkolhatunk, hogy a dúsgazdag rohadékok kicsinálják egymást? Vagy van mögötte árnyaltabb nézőpont? Avagy a klasszikus Scorsese-kérdés: szentesíti-e a sorozat a szereplőit, vagy csak bemutatja?

billions4.jpg
Damian Lewis a Milliárdok nyomában című sorozatban

 

Tény, ami tény: a sorozat tobzódik az egy százalék életmódbeli külsőségeinek ínycsiklandó szemléltetésében. Axe-ék nagy lábon élnek, és nagy étvággyal falják az élvezeteket. Úgy vásárolnak újabb és újabb sportkocsikat, mint ahogy mi a SPAR ajtajából még egyszer visszafordulunk, hogy tíz deka helyett inkább húsz deka párizsival ajándékozzuk meg magunkat. Apropó, gasztronómia. A szereplők imádnak jókat enni, státuszszimbólum számukra egy-egy gourmet fogás, legyen szó a tiltott ritkaságnak számító kerti sármány szinte vallásos rituálénak beillő elfogyasztásáról, Michelin-csillagos szusiétteremről, vagy Axe kedvenc gyerekkori pizzériájáról. Aki nem eszik elég választékosan, az lúzer: Chuck le is dorongolja helyettesét, a kiscserkész Bryant (Toby Leonard Moore), amikor gyorskajálda előtt éri tetten; később vicces mémjelenet lesz, amikor egy munkahelyi kudarcát követően Bryan eltúzott, melodramatikus dühvel harap bele a szendvicsbe.

A világ tehát fényűző és csábító, vágybeteljesítésre is szolgálhat akár, figurái azonban éppoly toxikus, destruktív viselkedésformákat testesítenek meg, mint Scorsese alvilági antihősei. Ahogy haladunk előre az időben, a csillogó máz alól a rothadás erjedt szaga kúszik elő, az elmérgesedő kapcsolatok és elférgesedő lelkek kipárolgása. „Miért hajlandó Amerika a valódi pozitív személyiségjegyeket, a kedvességet és az empátiát lecserélni a verbális virtuozitásra, sármra, hatalomra és vagyonra?” – fogalmazza meg a sorozat csábereje mögött rejlő kérdést Koppelman egy interjúban. Élvezzük Axe és Chuck machinációit, mert mindketten lehengerlően karizmatikus figurák – és jeleneteiket kéjes örömmel megcsócsáló színészek brillíroznak –, de csak akkor téveszthetjük szem elől, hogy a sorozat a farokméregetés, a törékeny maszkulinitás kritikája is egyben, ha szándékosan nem vesszük észre. Ez sem lehetetlen persze, tudható ugyanis, hogy a milliomos befektetők is rajonganak a sorozatért.

Lepisil egy domina, de ez nem az, aminek látszik!

Az írók helyesen felismerték ugyanakkor, hogy ezt a témát sorozatformátumban nem kell túl komolykodóra venni, erőltetni a fajsúlyosságot. Inkább macska-egér játékot játszanak a nézői elvárásokkal, a legváratlanabb pillanatokban húzva ki a lábunk alól a talajt. Ez már a pilot epizódban is megnyilvánul, hiszen a nyitójelenetben a félmeztelen, gúzsba kötött Chuckot lepisili egy domina, mintha azt jelezné a sorozat, „nézzétek, milyen polgárpukkasztóak vagyunk” – hogy aztán öncélú szaftosság helyett karakterformáló jegy legyen Chuck mazochizmusa, és ítélkezéstől mentesen fessenek le egy BDSM-kapcsolatot. Vagy: nézőként ezerszer láttuk, ahogy egy irodai affér során az íróasztalról mindent lesöpörve esnek egymásnak a kollégák – így itt ők is felismerik a helyzet sablonosságát, és a légyottot megszakítva összeszedegetik a padlón szétszóródott papírokat.

billions6.jpg
Condola Rashad és Toby Leonard Moore a Milliárdok nyomában című sorozatban

 

Idővel ezeket az apróbb, nüanszos trükköket nagyban is alkalmazni kezdték. A Breaking Bad óta nem volt még egy sorozat, ami ilyen nyaktörő iramban játszaná ki azokat az ütőkártyáit, amelyeket tízből kilenc író jóval tovább tartogatna a zsebében. Mintha Koppelmanék direkt sarokba szorítanák magukat, hogy lássák, hogyan másznak ki a narratív és dramaturgiai kulimászból. Mondjuk, a komplett második évadot egy olyan bűvészmutatványra építik, melynek sikeressége – és nagyon is sikeres – azon múlik, milyen skatulyákba helyeztük az első évad alapján a szereplőket. Vagy ezt a remek csavart tetézendő a harmadik évad kellős közepén felborítják a teljes status quót, a sorozat premisszáját. Amikor aztán lecsapnak egy ütőkártyát, mint a sorozat legerősebb részében, a negyedik évados Overton Windowban, az zengzeteset csattan. A vontatott évadok és "a sorozatunk valójában egy film” alkotói szólamok által fémjelzett Peak TV idejében nincs vonzóbb dolog az addiktív iramnál és meglepetéseknél.

A pénz beszél, na de hogy ennyit…!

A Milliárdok nyomában másik szuperfegyvere a pazar dialógírás. A Koppelman-Levien páros imád egy-egy szubkultúra mélyére hatolni: olyan filmek forgatókönyvét jegyzik, mint a Matt Damonos Pókerarcok (szerencsejáték) és Steven Soderbergh Barátnő rendelésre (eszkortok). A szubkultúrákhoz pedig jellegzetes szakzsargon is tartozik. Bevallom hősiesen, én a Milliárdok nyomában pénzügyi szakkifejezésekben dúskáló párbeszédjeinek még így, az ötödik évadnál is úgy a tíz-húsz százalékát értem csak, az már nagyjából megvan, miért fontos egy IPO, vagy mit jelent a shortolás, de egy bizonyos pont után elvesztem a fonalat. Viszont nem is muszáj megtalálni, és Margot Robbie-ra sincs szükség, hogy a fürdőkádból magyarázzon: a lényeg a kontextusból leszűrhető, a többi jól csengő idegen nyelv, mint a Star Trek sorozatok technoblablája.

De ha nem vagy pénzügyes, az írók akkor is kínálnak nyelvi csemegét. Bőven. A Milliárdok nyomában szereplői imádnak beszélni. Monologizálni, csípőből lőni egysorosokat, verbális csatákat vívni, és töménytelen mennyiségű popkulturális utalással telezsúfolni mondataikat. Ezek a tőzsdések és törvényszolgák láttak minden filmet, hallottak minden lemezt, olvastak minden könyvet, és kapásból tudnak is idézni a helyzethez illő, kreatív káromkodásokkal megfűszerezett bon mot-okat. Az írók némileg differenciálnak, Axe például a Top Gunból és az Apokalipszis mostból szeret idézni, Chuck meg Winston Churchilltől. De ez is inkább csak játék: be lehet-e szúrni egy pénzügyi megbeszélésbe egy spontán vitát a Rush legjobb lemezéről? Vagy a Bonnie és Clyde-ot A szökéssel összevetni?

billions5.jpg
Paul Giamatti, Maggie Siff és Damian Lewis a Milliárdok nyomában című sorozatban

 

Az efféle gyorstüzelésű, rokokó módon túldíszített szövegekért igen hálásak tudnak lenni a színészek. A Milliárdok nyomában Sorkin (nem Andrew Ross, hanem Aaron) vagy David Mamet forgatókönyveihez hasonlóan a maximalista színjáték fellegvára: mindenki boldogan túljátszhatja a szerepét, nincs az, ami túl sok lenne. Paul Giamatti légdobolhat a The Williams Brothers funkzenéjére. Jeffrey DeMunn lehet a világ legmocsadékabb apafigurája. John Malkovich alakíthat kenetteljes orosz maffiavezért. A szereplőgárdát öt évad alatt rengeteg emlékezetes és saját jogán szórakoztató mellékfigura bővíti ki, a vezérbika elemző „Dollár” Bill (Kelly AuCoin) és a gerinctelen köpönyegforgató Spyros (Stephen Kunken) örökös acsarkodása például egy önálló szitkomot is kitenne. Annyi a jó karakter, hogy a sorozat megteheti, hogy Chuck egyik önsorsrontó feltárulkozását néma reakciósnittek montázsával kommentálja, ahol minden egyes arckifejezés szenzációs.

Nem csak a férfiak rúghatnak labdába

Amennyire ultramacsó – vagy annak tűnni próbáló – figurák állnak a történet középpontjában, a sorozat két legizgalmasabb, kulcsfontosságú karaktere épphogy nem a férfiak közé tartozik. Wendy már csak a pozíciója folytán is hangsúlyos figura a kezdetektől, kétfelé köti a hűség, ütközőzónává válik férje és főnöke/jó barátja harcában, kompromittálódik, lelkiismereti válságba kerül, de nem pont akkor és nem pont úgy, mint gondolnánk. Maggie Siff már a Mad Men – Reklámőrültekben és a Kemény motorosokban is szívós, állhatatos nőket keltett életre férfi dominálta közegekben, és karaktere ezúttal sem merül ki abban, hogy ő a keménytökű nő a nagyra nőtt és impulzív fiúk klubjában; ez egy szerep, amit felvesz tanácsadáskor, és élvezi, de sok más arcát is megmutatja.

Abban pedig, hogy a második évad vízválasztó lett a sorozatban, komoly szerepet játszott Taylor Mason színre lépése. Az Axe elemző csapatába matekzseni gyakornokként érkező, éles eszével és képességeivel villámgyorsan magasra törő, majd védencből ellenséggé váló Taylor a mainstream amerikai televíziózás első nembináris karaktere, akit egy nembináris színész, Asia Kate Dillon alakít. Ez nemcsak a reprezentáció miatt számít: a negyedik főszereplővé előlépő, közönségkedvenc Taylornak élére vasalt, nyakig gombolt attitűdjével, introvertált-antiszociális jellemével, lényegre törő modorával, minimalista megformálásával teljesen más a dinamikája az őt környező kakasokkal, és egyúttal kiszámíthatatlanabb is, hogy mikor kinek a pártját fogja.

billions3.jpg
Asia Kate Dillon a Milliárdok nyomában című sorozatban

 

A szédítően robogó cselekményvezetésről az ötödik évadra sem szoktak le az írók: az első részben azonnal felgyorsították az előző fináléban felvezetett, titkolózásra és kémkedésre alapozott bonyodalmakat, amikre mások egy komplett évadot szántak volna, így aztán nem tudhatjuk, mi minden vár ránk az évadban. Az ilyen csavarosságnak megvan az a veszélye, hogy egy idő után kifogy a gőz, és a végtelenségig nem lehet nyújtani Chuck és Axe titáni küzdelmét. A Milliárdok nyomában vitorlájából ráadásul tavaly kifogta a szelet a hasonló tematikájú, gazdagok mérgező viszonyait tálaló Utódlás, a kritikusok és az internet népe most azért rajong inkább borzongva, Chuckék eggyel hátrébb sorolódtak. A koronavírus is kibabrált velük, az ötödik évad forgatásával le kellett állni, idén csak hét rész kerül adásba a 12 részes évadból. De attól legalább nem kell tartanunk, hogy unalmas ponton szakad meg a szezon, hiszen valamennyi epizódra jut legalább egy, ha nem több vérpezsdítő fordulat. Ha fel akarsz ülni erre a szédítő vonatra, egyáltalán nem késő, regisztrálj gyorsan az HBO GO-ra, és utána hét napig ingyen használhatod, hogy felhozd magad a Milliárdok nyomában évadaival!

szerzőHuszár András

https://recorder.blog.hu/2020/05/06/filmrecorder_miert_ilyen_veszettul_jo_dusgazdag_szemetladaknak_szurkolni
Filmrecorder. Miért ilyen veszettül jó dúsgazdag szemétládáknak szurkolni?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8615665702

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.