A klímaváltozás istennője, aki újradefiniálta a popzenét – Grimes

2020.05.06. 12:19, coffinshaker

header_37.jpg

Claire Elise Boucher a kétezertízes évek egyik legellentmondásosabb alakja: bár hatása megkérdőjelezhetetlen, valódi kanonizációja még várat magára. Izgalmas popteoretikus, a legtöbb nyilatkozatát ugyanakkor lehetetlen komolyan venni. A Tumblr és a Pitchfork emelte magasra, sok éven át nem fért kétség a menőségéhez, majd összejött a milliárdos Elon Muskkal (gyerekük a X Æ A-12 nevet kapta a keresztségben), és hirtelen sikk lett utálni. "A legutóbbi lemezemmel senkinek nem akartam megfelelni, ezzel a mostanival mindenkit le akarok nyűgözni" - mondta az öt évig készült Miss Anthropocene-ről, aminek a megjelenése alkalmából próbáltuk megfejteni a Grimes-jelenséget. Ez a cikk először a Recorder magazin 80. számában jelent meg.

A netbe született lány

Az 1988-ban született Claire abba a generációba tartozik, amelyik már gyerekként találkozott az internettel. Ez pedig döntő jelentőségünk bizonyult a karrierje szempontjából: „míg például a szüleim különböző műfajokon nevelkedtek, addig én már fiatalon hozzáfértem mindenféle zenéhez: Enyához és Mariah Carey-hez ugyanúgy, mint a Toolhoz vagy Arvo Pärthoz” – emlékezett vissza egy interjúban. Emiatt számára nem létezett különbség mainstream és alternatív kultúra között. A saját maga által csak „posztinternet”-ként definiált stílusába (amit ma már nyugodtan nevezhetünk zsánersemleges popzenének is) már a kezdetektől éppúgy belefért az acid, mint a rágógumipop és a komolyzene. 

063_169203265.jpg
Grimes a 2013-as Webby Awards vörös szőnyegén

 

A webkettő térnyerésével egyre megkerülhetetlenebbé váló indie színtér Grimesban látta meg a hősét, és elkezdte őt egyfajta celebritásként kezelni. Claire Boucherben pedig volt is popsztárpotenciál. „Az akkori, leginkább a szelíd és unalmas jelzőkkel leírható zenekarok között valóságos Csillagembernek számított: a Grizzly Bear nem egy háromhetes, speed által hajtott kreatív periódusában vette fel a lemezét, ahogy a Real Estate sem hergelte azzal a rajongóit, hogy Justin Biebert és Vengaboyst játszott a Boiler Roomban” emelte ki a Guardian.

GRIMES PORTRÉ ÉS DISZKOGRÁFIA - A KEZDETEKTŐL 2015-IG

De talán még a Pitchforknál is nagyobb szerepe volt Grimes felemelkedésében egy másik internetes site-nak: a Tumblrnek. A mikroblog-szolgáltató lényegében egymaga változtatta meg azt, ahogyan egy generáció a zenéről gondolkodik: Lana Del Rey balladái elválaszthatatlanok voltak a róla készült cigarettafüstös, monokróm fényképektől, ahogy az Odd Future is a gördeszkás gifektől. Boucher pedig a maga koherens stílusával és erős ikonográfiájával hamar a platform arca lett, aki jóval a poptimizmus elterjedése előtt már arról beszélt a What’s In My Bag?-videójában, hogy imádja Justin Biebert.

Forradalmi víziók

A Grimes-jelenség valószínűleg pusztán poptörténeti zárvány maradt volna, ha nincs a 2012-es Visions. A két 2010-es, már bátran zsánerkeresztező, de még nem teljesen kicsiszolt lemez (Geidi Primes, Halfaxa) után érkező harmadik, amin Boucher már biztos kézzel dolgozta össze a witch house-t, a szintipopot, a shoegaze-t, az ambientet, az R&B-t és még ki tudja, mit egy addig nem hallott, de azonnal fülbemászó eleggyé. „Az Oblivion vagy a Genesis olyan volt, mint az internet: szomorú, de addiktív, futurisztikus és szolipsztikus” – írta megjelenésekor egy kritikus. 

Az album (és a 2015-ös folytatás, az Art Angels) hatása azonban túlmutat az olyan, nála nagyobb zsánersemleges sztárokon, mint Lorde vagy Billie Eilish. Ahogy az Apple Music Inspired By Grimes-playlistje rámutat, míg az A. G. Cook-féle PC Music-mozgalom Boucher csiripelős énekét és szintetizátorhangzását fokozta émelyítő végletekig, addig Pictureplane-re vagy az Elite Gymnastics-ra az EDM-mel való flörtölése volt nagy hatással. Ezek után nem csoda, hogy mindenki tűkön ülve várta, hogy a popzene öntörvényű reformálója merre megy tovább, mibe fog legközelebb. A Miss Anthropocene-t megelőző négy és fél év eseményeire viszont valószínűleg senki sem számított. Pedig aki figyelt, már kezdettől fogva láthatta a repedéseket.

AZ ART ANGELSRŐL ITT LELKENDEZTÜNK MÉG BŐVEBBEN

„Phil Spector szeretnék lenni, vagy Britney? Mindkettő!”

„Igazából utálok emberek előtt szerepelni, ugyanakkor nem tudok szabadulni a popsztárság gondolatától” – magyarázta Boucher egy 2012-es Pitchfork-interjúban, hozzátéve, hogy csak azért lett ő a saját zenéje arca, mert nem volt elég pénze arra, hogy felbéreljen valaki mást. A hírnévhez fűződő ambivalens viszonyán pedig valószínűleg az sem segített, hogy miközben a Visions miatt hirtelen ő lett a következő nagy dolog, az ismertsége sosem lépte át azt a küszöböt, amikor már a puszta hírneve megóvta volna a tömeg zajától.

063_454458300.jpg

Grimes felemelkedését a média a furaság diadalaként keretezte, amibe egyszerűen nem fértek bele olyan döntések, mint például hogy mikor Rihanna visszautasította a Boucher által neki írt Go című dalt, ő azt a saját neve alatt megjelentesse. Ennek megfelelően az Art Angels szövegeit már az olyan témák dominálták, mint az árulás, az önfeláldozás, az áruvá válás és a saját perszónájához való kapcsolódás nehézségei. 

A 2015-ös negyedik lemez azonban a maga szégyentelenül slágeres, de sokadjára is megunhatatlan számaival csak fokozta a körülötte lévő hype-ot. Az énekes-dalszerző-producer pedig bármennyire is utált interjúkat adni, nem fogta vissza magát, és szinte minden napra jutott egy emlékezetes megszólalása például arról, hogy a legjobb dalait „a második Keresztapa-film Michael Corleonéjének szemszögéből írta, annyi módosítással, hogy ő egy vámpír, aki képes nemet váltani és utazni az űrben” vagy hogy a következő lemeze „egy, a klímaváltozás istennőjéről szóló konceptalbum lesz.” A nyilatkozatai és az általa kiadott zenék közötti szakadék pedig még szélesebb lett, amint Elon Musk barátnőjeként egyszer csak bekerült egy teljesen új réteg látómezejébe is.

MEGKÉRDEZTÜK GRIMEST, MIK LAPULNAK A LEMEZTÁSKÁJÁBAN. ÉS VÁLASZOLT!

Teslával a szakadékba

Ha valaki 2012 környékén azt mondta volna, hogy nyolc évvel később Grimes a People magazin címlapjáról köszön majd vissza, valószínűleg bolondnak nézik. Mégis így történt. A 2018-as Met-gálán debütáló hír fogadtatása azonban a kezdeti derű után hamar felháborodásba csapott át, amikor a rajongók észrevették, hogy Boucher levette az „anti-imperialist”-részt a Twitter-biójából. (Bár állítása szerint ez még azelőtt történt, hogy összejött a nála 17 évvel idősebb, milliárdos üzletemberrel.) Innentől tehetett Grimes akármit – például elmesélhette, hogyan próbálta rávenni a Tesla-dolgozókat, hogy tömörüljenek szakszervezetbe, de nem akartak –, már nem tudta megfordítani a közbeszédet.

063_958397822.jpg
Elon Musk és Grimes a 2018-as Met-gálán

 

Új lemez hiányában pedig egyre inkább egyfajta „millennial bokszzsák” lett belőle, vagy, ahogy ő fogalmaz: „anélkül, hogy bármit is tettem volna, csakis a különböző emberekkel való kapcsolatom miatt végignézhettem, ahogy a hírnevem és a karrierem eltűnik a lefolyóban”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy mivel nincs szüksége különböző jónevű producerek segítségére, akik csak akkor állnának vele szóba, ha éppen menőnek számítana, továbbra is azt csinál, amit akar.

Konceptalbum a közelgő klímakatasztrófáról

Ilyen előzmények után jelent meg februárban ötödik lemeze, a Miss Anthropocene, mellyel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „szeretné szórakoztatóvá tenni a klímaváltozást”. Már önmagában a cím is utalás erre: egy, a mizogíniából (nőgyűlölet), Miss Americából és az antropocénból alkotott dupla mozaikszó. A kritikusok pedig szinte egyöntetűen egyetértenek abban, hogy az album minőségétől függetlenül egy valószerűtlen optimista gesztus, egy olyan alkotó hittétele, aki komolyan gondolja, hogy a művészet még mindig lehet a pozitív társadalmi folyamatok katalizátora. Grimes tükröt tart elénk, hogy abban vizsgáljuk meg balsorsunk és a küszöbön álló katasztrófa okait. Nem kis teljesítmény ez egy olyan embertől, akinek minden oka meglenne rá, hogy úgy érezze, nem tartozik semmivel a társadalomnak.

Grimes: Miss Anthropocene (4AD, 2020)
Stílus: apokaliptikus pop, videójáték-zene
Kulcsdal: My Name Is Dark (Art Mix)
Értékelés: 8/10

grimes_miss_cover.jpgClaire Boucher megint megcsinálta. Bármennyire is elképzelhetetlennek tűnt, sikerült egy olyan lemezt írnia a klímaválságról, ami a legjobb pillanataiban úgy tud gyönyörű és megható lenni, hogy az ember közben legszívesebben elfordítaná a fejét. Már csak azért is, mert Grimes ígérete ellenére nem tudta szórakoztatóvá tenni az apokalipszist: a 4ÆM lehetne akár a klímaszorongás klubokra optimalizált változata is, de a legtöbb számból árad egyfajta, a korai SoundCloud-rapet idéző nihilista, depresszív energia. (A Delete Forever egyenesen Lil Peep halálának estéjén íródott.)

Ugyanakkor hiába a videójátékokat idéző folyamatos szonikus stimuláció, a végeredmény mégsem annyira azonnal ható vagy forradalmi, mint az előző két lemez, viszont mindkettőnél több rajta az összecsapottnak érződő üresjárat. De ha megadjuk neki a kellő időt, és odafigyelünk a szövegekre, szép lassan előjönnek rejtett értékei.

szerző: Kollár Bálint

https://recorder.blog.hu/2020/05/06/a_klimavaltozas_istennoje_aki_ujradefinialta_a_popzenet
A klímaváltozás istennője, aki újradefiniálta a popzenét – Grimes

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr815664322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.