Filmrecorder. Neked mi ugrik be az HBO-sistergésről?

2020.05.02. 14:25, vferi

karanten_1.jpg

Elég meghallani a sistergést, és az agyunk máris automatikusan indítja a Szex és New York klimpírozását, a Félig üres cirkuszi indulóját vagy a Woke Up This Morning-ot Tony Sopranóval a kocsiban. Egy csomó iszonyúan menő magyar filmest és egy A listás popsztárt kérdeztünk arról, hogy az ő fejükben melyik sorozat főcímzenéje indul el, ha meglátják a hangyaháborús HBO-logót. Ha kedvet kapsz valamelyik sorozathoz, regisztrálj be gyorsan az HBO GO-ra, mert most egy hétig ingyen nézegetheted a több ezer órányi tartalmat!

Zomborácz Virág (író-rendező - Egynyári kaland, Aranyélet)

Úgy lett először HBO-nk, hogy az apám talált egy embert, aki valahogy bekötötte. Akkoriban ebben nem volt semmi szégyellnivaló, sőt, büszkeségre adott okot, hogy ilyen ügyesen megoldotta - egyébként erről szól az Aranyélet is, erről a magyaros ügyeskedésről, amiről valószínűleg a legtöbb családban vannak történetek. Én azóta már rendes HBO-előfizető vagyok, szóval leróttam a családom bűneit.

zomboracz_virag_1.jpg

A SÍRHANT MŰVEKbe (Six Feet Under) abban az évadban csatlakoztam be, amikor a Claire-nek afférja volt azzal a szőke színésznővel az Amerikai szépségből, és Davidnek megtörtént már a traumája. Tehát úgy kezdtem el nézni, hogy nem tudtam egy csomó mindent, de kurvára érdekelt, hogy mi baja van Davidnek, mitől van ennyire készen, meg hová lett a Nate csaja. Attól, hogy menet közben próbáltam meg összerakni, hogy mi történhetett korábban, lett egy ilyen extra feszültsége az egésznek.

Kurva jó karakterek voltak ebben a sorozatban. Például David csávója, Keith, vagy az anyukának az a fura albérlője, akivel valahogy összemelegedtek. Nyilván Claire-rel azonosultam legjobban, mert én is fiatal lány voltam, és tökre bejött, hogy halottas kocsival jár suliba. Amikor forgattuk az Egynyáriból azt a részt, amikor Ákos a temetőben szintizik, akkor ott eladó volt a halottas kocsi. Egy fekete, ősrégi, de nagyon megkímélt, hatalmas autó kevés kilométerrel, hiszen csak a temetőben járt, oda-vissza a sírok között. Ivánnal, a fővilágosítóval gondolkoztunk rajta, hogy meg kéne venni. Iván rá is startolt, de aztán végül lemondott róla. Egyrészt majdnem húsz litert fogyasztott, másrészt furcsa szaga volt a belsejének.

Gimis voltam, Kőbányán éltem a szüleimmel a kis tetőtéri szobámban, és minden héten vártam a Sírhant műveket. Arra emlékszem, hogy nagyon sírtam az utolsó részen. Nemcsak azért, mert vége lett a sorozatnak, hanem azért is, amiről szólt az az utolsó montázs. Az idő múlása, meg, hogy ennyi az élet. Nem egy hú, de nagy gondolat, viszont igaz és rohadt fájdalmas.

+ + +

Gera Marina (színésznő - Örök tél, Szabadesés)

Nagyon sokáig egyáltalán nem néztem sorozatokat. 2015 tavaszán forgattam egy horrorfilmet, ami közben vesemedence gyulladást kaptam. De olyan durván, hogy 40 fokos lázzal feküdtem. A pasimnál aludtam, ami akkor még egy friss kapcsolat volt, és mondtam neki, hogy nem bírok lábra állni. Úgyhogy kaptam tőle kulcsot, és ott ragadtam a lakásában tíz napra. A tesója orvos, ő adott antibiotikumot. Életemben nem voltam olyan beteg.

gera_marina.jpg

Pár nap után kezdtem jobban lenni, és mivel nem volt mit csinálni ebben az idegen környezetben, elkezdtem nézni a TRÓNOK HARCÁt (Game of Thrones). Akkor már hat évad lement, kivégeztem az egészet néhány nap alatt, mert reggeltől estig csak azt nyomtam. Először nem is tetszett annyira, idegen tőlem ez a fantasy világ, a kortárs cuccok jobban érdekelnek. De aztán nagyon behúzott.

Két férfiszínészbe szerettem bele, az egyik Kit Harington, aki Havas Jont játszotta. Ő tökre hasonlít a pasimra, ugyanolyan a szájuk, és amikor megérkezett a nap végén a pasim, ebben a lázas delíriumomban mindig úgy éreztem, hogy megjött Havas Jon. A másik Peter Dinklage, akivel később találkoztam egy VIP-ebéden New Yorkban.

+ + +

Törőcsik Franciska (színésznő - BÚÉK, Aurora Borealis)

Nekem nagyon nehéz egy olyan sorozatot találni, ami felé el tudok köteleződni. Megpróbálkoztam például a Trónok harcával, de már a huszadik percben levágtak egy fejet - az ilyentől én kivagyok. Teljesen elveszve próbáltam keresni valamit, amit meg tudok szeretni a Breaking Bad után, amit kábé három nap alatt végignéztem. Akkor találtam rá a HATALMAS KIS HAZUGSÁGOKra (Big Little Lies).

torocsik_franciska.jpg

Tavaly télen egyszer csak rám szakadt temérdek idő. A Hatalmas kis hazugságok eleve hátrányból indult, mert Nicole Kidman színészi létezését én nem szeretem. De elkezdtem nézni, teljesen belefeledkeztem, és három nap alatt felzabáltam. Tök durva, hogy ha van egy ilyen jó alapanyag, akkor egy olyan színésznőt is meg tudsz szeretni, akit amúgy nem bírsz. A másik meg, hogy gazdag embereket nézni a filmtörténet örök nagy fogása.

Mennyire látszik egy sorozaton, ha egy könyvből van adaptálva! Csomószor érződik, hogy egy-egy pillanat annyira mély, hogy biztosan a regényből jött át. Látszott is a második évadon, hogy elfogyott a könyv, de ott meg Meryl Streeppel hoztak egy mentőövet. Általában ha valamit szeretek, van egy átbillenési pont, és akkor már nem akarom észrevenni a hibáit.

Nem értem különben, miért nem lehet felrakni a streamelős helyekre az 1001 film, amit látnod kell könyvből az összes filmet. Tök rossz, hogy nem lehet megnézni ezeket az örök klasszikusokat, hanem arra kell rákattannod, amit a rendszer rád nyom. Ezért az emberek egy középkategóriás sorozattól már gyakorlatilag hanyatt vetik magukat.

+ + +

Szász Attila (rendező - Félvilág, Apró mesék)

Nekem abszolút kimaradtak a nagy ikonikus HBO-sorozatok. Szégyenszemre sosem néztem a Maffiózókat, a Drótot, a Rómát, a Sírhant műveket, a Trónok harcát vagy a Gengszterkorzót. Az egyik sorozat, amit viszont nézegettem, a KERGETJÜK AZ AMERIKAI ÁLMOT (How to Make It in America) volt. Annak a főcímdala a mai napig az egyik kedvenc számom.

szasz_attila.jpg

Szeretem heti rendszerességgel követni a sorozatokat, mindig akkor nézni, amikor adja a tévé. Nekünk magyaroknak - és főleg az én korosztályomnak - van ez a Szomszédok és Dallas által gerjesztett beidegződésünk, hogy bizonyos időpontokban beülünk a képernyő elé a nasival. Az interneten fogyasztás megöli ezt a rituálét.

Amikor a Kergetjük az amerikai álmot ment, már házasember voltam, a feleségemmel együtt néztük mindig. (Amúgy ő látta a Maffiózókat is, én nem tudom, hol voltam akkor, majd kifaggatom erről.) Ebben a sorozatban láttam először azt a laza, kötetlen, ma is nagyon trendi stílust, amit most jobb híján “instás”-nak neveznénk. Nagyon szimpatikusak voltak a főszereplők, az egész közel állt az ízlésemhez, imádtam a zenéjét, akkor még nem volt Shazam, úgyhogy hetekig vadásztam a neten egy-egy számot. Akkoriban csináltam a legtöbb reklámot, és ebből a sorozatból is vettem át megoldásokat.

Egyébként már azt sem tudom, mi volt a konfliktus benne. Rémlik, hogy a két főszereplő srác be akart törni a divatszakmába. Egyébként izgalmas volt a világ is, amit bemutatott. Hogy a művészet és a szórakoztatóipar mezsgyéjén próbálnak boldogulni semmi pénzből, az egy inspiráló dolog volt számomra. Már azt hitted, végre előrébb jutnak, és meglesz a saját márkájuk, erre bedőlt az egész. Nagyon nehezen haladtak előre, és sosem rajtuk múlt - ezzel nagyon tudtam azonosulni, mert akkor már jó pár éve próbáltam megcsinálni az első filmemet.

Amennyire én emlékszem, nem volt a sorozatnak igazán lezárása. Az egyik héten leültem a tévé elé, és aznap már nem ment. Örökre eltűnt. Ez például egy trauma volt az életemben.

+ + +

Jakab Juli (színésznő - Napszállta, Saul fia)

Gyerekkoromban elég sokáig nem volt otthon tévénk, sorozatokat dugiban nézhettem a nagymamámnál. A Kacsamesékből épphogy kinőve természetesen Dallast és Szomszédokat. Aztán kiskamaszként nagyon rákattantam a dél-amerikai szappanoperákra, gyűjtöttem a befejező epizódokat. Még most is megvan valahol videókazettákon az a rengeteg szép brazil meg argentin esküvő.

jakab_juli_1.jpg

Felnőttként a MAFFIÓZÓK (The Sopranos) volt az első sorozat, amit rendesen néztem, elsős egyetemista voltam. Az HBO-logó után a mai napig automatikusan arra számítok, hogy ez a főcím fog elindulni. Imádom azt a számot, jó hangulata van. Az évadokat elég hamar végignéztem, utólag is lenyűgöző, mennyire fenn tudta tartani a figyelmet. Az írók folyamatosan emelni tudták a tétet, de nem olyan vásári módon, mint később a Trónok harca. Az utódok közül kicsit később a Sírhant művek, aztán a Breaking Bad volt még ilyen.

Nagyon jó választás ez a közeg, mert egyszerre van távol a világunktól, közben mégis teljesen hétköznapi - tele rengeteg erkölcsi és morális vita lehetőségével. A figurák sokdimenziósak, az élen Tonyval, a sérüléseivel, gyengeségeivel és az iszonyatosan agresszív és hideg döntéseivel. De a feleségét is imádtam, meg az összes Olaszországból ideszakadt öltönyös, mellzsebkendős, hátranyalt hajú arc körülöttük zseniális. Kicsit eltúlzottak, de pont annyira, hogy hitelesek maradjanak. Dramaturg szemmel nagyon izgalmas játék, hogy egy hős milyen szélsőségekig vihető el, aztán onnan hogyan hozható vissza.

+ + +

Fluor Tomi (énekes-dalszerző - Mizu, Rakpart)

Akkor kezdtem el nézni a TÖRTETŐKet (Entourage), amikor már benne voltam a szórakoztatóiparban, és pont az tetszett meg benne, hogy nagyon sok ponton magamra ismertem. Imádom azokat a sorozatokat, amik kicsit betekintést engednek ebbe a világba. Ilyen a Kaliforgia, a BoJack Horseman, a borzalmas magyar című Slágermájerek, és persze a Törtetők.

fluor_tomi.jpg

Az a legdurvább ebben a sorozatban, hogy túlzásnak érzed, de közben tudod, hogy nem az. Tényleg ez történik, és tényleg így. Például az egy nagyon vicces rész, amikor a haverok elgyengülnek, és beengedik a rajongó csajokat, akik csak azért haverkodtak a srácokkal, hogy Vince közelébe kerüljenek. Nekem is rengeteg ilyen meccsem volt a saját barátaimmal. 

Egy csomó mindenre ráismertem. Nyilván Magyarországon nem olyan szélsőségekkel, nem annyi pénzzel és nem olyan helyszíneken mennek ezek a dolgok, de azért sok a hasonlóság. Ha itthon valaki megéli az egytől tízes skálán az egyet vagy a kettőt, akkor egyből azt gondolja, hogy hatalmas szupersztár, és már nem elég neki az ország. Ott kint meg tízről indul bármi.

Szerencsére a Törtetőkben nem csak egy idealizált világot látunk, ahol mindenkinek minden sikerül, hanem ott van az árnyoldal is, amikor majdnem összejött, de aztán mégsem. El lehet rontani, és az emberek előbb-utóbb el is rontják, mert hirtelen nem tudnak mit kezdeni helyzettel. Mert bénák pénzügyileg, mert csak a saját eszükre hallgatnak. Nagy tanulság, hogy attól, hogy éppen befutottál valamivel, még nem vagy csalhatatlan. 

És nekem nagyon szimpi, ahogy a barátságot ábrázolja. Ezek az emberek tűzön-vízen átgázolnának egymásért. Ha ott tartanék, lehet, hogy én is meglépnék egy olyat, hogy egy nagy villában együtt lakunk a haverokkal.

+ + + 

Walters Lili (színésznő - Egynyári kaland, Drakulics elvtárs) 

A HBO-s zsizsergést a mai napig azonnal a SZEX ÉS NEW YORKhoz (Sex and the City) köti az agyam. Nagyon nagy dózisban néztem végig, kábé 17-18 éves lehettem, valami lázas betegséggel voltam otthon, és rám tört egy binging érzés. Épp olyan korszakom volt, amikor magazinokat vettem, megtanultam a márkákat, meg ilyenek. És tobzódott benne ez a sori.

walters_lili_1.jpg

Carrie lakását nagyon bírtam. Amikor az ember tinédzser, és arról álmodozik, hogy milyen lesz az élete egyedül, hogy lesz egy lakása, és majd ott dolgozgat. Akkor ez eléggé pörgött bennem, hogy felnőni, elmenni, egyedül lakni. Egy-két évvel utána meg is történt, de nem olyan lett, mint a Szex és New York. Semmi nem lesz olyan általában. Mondjuk tény, hogy még New Yorkban sem voltam soha.

Szerettem, hogy akkori mainstream viszonylatokhoz képest ilyen szabadon beszélnek a szexről, identitásról, és tetszett ez a narrációs forma, hogy van ez a női elbeszélő, aki egy író. Mindig voltak nagyon jó barátnőim, de egymástól függetlenül voltak, tehát nem barátkoztunk keresztbe. A Szex és New Yorkban Carrie is sokáig külön találkozott a csajokkal, és csak aztán kezdtek el összejárogatni.

Nagyon idegesített Mr. Big, és nem értettem, mit eszik rajta Carrie. Amikor együtt voltak, az olyan volt, mintha Carrie egyedül lett volna. Nagyon bírtam viszont Aidant, a hosszúhajú kutyás csávót, aki mindig fúrt-faragott farmerban és bakancsban. Mint mindenki, én is gondolkodtam azon, hogy melyik csajra hasonlítok a legjobban, és rá kellett jönnöm, hogy sajnos Mirandára. Akkor szomorú voltam ettől, mert valahogy őt éreztem a legáltalánosabbnak. Carrie nyilván a legkúlabb, Charlotte is menő, Samantha a sztár, és akkor ott volt Miranda, a gatyás nő. Ma már menőnek gondolom.

+ + +

Deák Kristóf (író-rendező - Mindenki, Foglyok)

Érdekes pillanatban kapott el a DEXTER. 2008 végefelé, pont mielőtt kimentem Angliába. Tehát még a rendezővé válásom előtt. Komoly szerelembe esés volt, évekig tartott. A negyedik évad végén van egy óriási csavar, ami egy hatalmas ívet lezár - az egy olyan katartikus élmény volt, hogy rájöttem, egy tévésorozat tud olyat adni, amit egy mozifilm soha. Azután sajnos lehúzták a vécén az egészet. Ha ott befejezik, akkor egy Shakespeare-i tisztaságú, tökéletes eposz lett volna.

deak_kristof.jpg

Nagyon szerettem a karaktereket. Ez volt az első olyan élményem még a Breaking Bad előtt, hogy egy sorozat minden tiltakozásom ellenére meg tudott szerettetni velem egy romlott karaktert. Michael C. Hall a Sírhant művek után teljesen más minőséget tudott hozni, de nem bírtam levenni a szemem Jennifer Carpenterről sem, aki a testvérét játszotta, és akivel az életben összeházasodtak egy időre. Óriásit alakít főellenségként John Lithgow a negyedik évadban. Ő is az a kategória volt, mint Bryan Cranston a Breaking Bad előtt: kedves családapaként ismertük egy sitcomból. Az életben nem gondoltad volna róla, hogy bejön, és megfagy a vér az ereidben egyetlen nézésétől.

Volt egy csomó apró húzás, ami érdekessé tette a Dextert. Ahogy a nézőpontokat használják benne, meg a lassított felvételeket. Ahogyan lelassul néha az egész, és átmegy álomszerűbe a hangulat. Sokszor transzba tudott ejteni, és ehhez nagyban hozzájárult a zenei világa is. Sötét, mély, iróniával teli, de közben érzelemdús, dallamos és megjegyezhető. Daniel Licht írta a zenét, aki sajnos fiatalon meghalt pár éve, a főcímzenét pedig Rolfe Kent. Pár téma máig eszembe jut, és megy a fejemben. Temp zenének is használtam a filmjeimben.

Amikor esett a színvonal, akkor sem fordult meg a fejemben, hogy abbahagyjam, mert mindvégig érezni lehetett, hogy a rétestészta nyújtás ellenére egy elkerülhetetlen lezárás felé halad. És sosem az volt a lényeg, hogy az adott évad főgonosza mit kavar éppen, hanem hogy miken megy át ez a nagyon fura ember és a rokonsága.

+ + +

Andrasev Nadja (író-rendező - A nyalintás nesze, Szimbiózis)

Nekem erről a sistergésről kizárólag vicces dolgok jutnak az eszembe. A FÉLIG ÜRESt (Curb Your Enthusiasm) párkapcsolatban kezdtem el nézni, és mindig iszonyatosan felhergeltük magunkat rajta a barátommal. Egyszerre volt vicces, frusztráló és felemelő a mindennapi problémákból kitekinteni oda, hogy ez a csávó miken aggódik, milyen idiotizmusba keveredik mindennap. A luxusproblémái, a kis baszakodásai.

andrasev_nadja.jpg

Aztán valahogy leálltunk vele. Akkor eldöntöttem, hogy én többet nem nézek kapcsolatban sorozatot. Két ember soha nem lesz annyira egymásra hangolódva, hogy ne kössön az egyikük kompromisszumot, amikor még egy részt meg kell nézni, vagy le kell állni vele. Filmet nézni másokkal szeretek, de sorozatot egyedül jobb.

Mostanában a Veephez kötöm az HBO-sistergést. A Szimbiózis gyártása alatt rácsúsztam arra, hogy rajzolás közben amerikai politikát hallgattam a háttérben, mindennap vallásosan megnéztem, hogy mit mond John Oliver, Stephen Colbert, Seth Meyers és Trevor Noah. Nem volt már kedvem zenét hallgatni, ezért folyamatosan ezek mentek, plusz a Veep, amire nagyon nehéz nem odanézni, mert minden egyes pillantás fontos benne. Nekem az amerikai politika egyben szatíra is. Ahhoz, hogy Trump mit csinál mindennap, a Veepet képzelem oda, plusz a Félig üres főcímzenéjét.

+ + + 

Sztarenki Dóra (színésznő - Terápia, Mellékhatás)

Elkezdtem nézni a TRÓNOK HARCÁt (Game of Thrones), és elbizonytalanodtam, hogy biztos kell-e ez nekem, mert én általában félek az ijesztgetős fantasyktól. De ahogy véget ért az első rész, már teljesen rá voltam kattanva. Szerencsére ekkor már kint volt öt évad, ezért nagyon könnyű volt belefeledkezni és csak darálni. Arra emlékszem, hogy tél volt, és simán képes voltam megnézni öt epizódot egymás után.

sztarenki_dori.jpg

Egy csomó utálatos karakter volt ebben a sorozatban, akiket nem szerettél, de mégis jó volt őket nézni. Egy ponton túl ők is emberibbek lettek. A kedvenc figurám talan Havas John, az ő szála mindig izgalmas volt, meg az is, amikor elrabolták Sansát.

Szerettem benne, hogy váratlan volt. Mindig valaki olyan halt meg, akit nem akartál, hogy meghaljon. Azt lehetett érezni, hogy senki sincs biztonságban, és ez tök izgalmassá tette az élményt. Legalábbis az első öt évadban, utána elkezdték a rajongókat kiszolgálni, és nem bántani a főbb karaktereket.

+ + +

Reisz Gábor (író-rendező - VAN, Rossz versek)

Nekem az amerikai Terápia, az IN TREATMENT jut eszembe, annak anno az összes részét láttam. Amikor a VAN-t kezdtem csinálni, akkor ajánlotta Enyedi Ildikó, aki később a magyar verzió egyik rendezője is lett. Ezt az intro-dolgot korábban nem láttam sehol. Valami egészen zseniálisak voltak azok a negyven másodpercek, ahogy egy résznek baromi röviden és tömören megfogalmazták az alapeszenciáját egy teljesen hétköznapi jelenetben. Ezek néha önmagukban is működő kisfilmek voltak.

reisz_gabor_1.jpg

Szerintem minden alkotó vagy művészembert érdekel a pszichológia, hisz amíg az tudományos formában próbálja kutatni, leírni az emberi lélektant, mi finoman szólva a lila ködben tapogatózunk. Furcsa most belegondolni, hogy mennyivel elterjedtebb lett azóta a terápiára járás, persze vannak, akik számára ez még mindig „tudománytalan” kuruzslás. Szerintem nagyon fontos lenne már középiskolában foglalkozni vele.

Lehet, hogy csak én láttam így, de az In Treatmentet követően sokkal több egy- vagy kétszereplős film készült. Továbbá ez az egyszerű plánok dramaturgiájának az egyik legjobb tanulóórája egy operatőr vagy rendező számára. Ha végig két alakot látok, akkor nem is lehet bizonytalan egy beállítás sem, mert a színészi játék mellett ennek a sikeressége az igaz tétje egy ilyen filmnek.

Én kevés sorozatot nézek, szerintem baromi addiktív és időpazarlás. A csatornák, akik ezeket gyártják, egyáltalán nincsenek tekintettel arra, hogy az emberek hogyan magányosodnak el a képernyő előtt. Pár hétre nemcsak a játszópajtásaid, hanem szinte már élettársaid is lesznek a karakterek. A filmnézés teljesen más ilyen szempontból, de nagy mennyiségben minden káros, ha megfeledkezünk arról, hogy van mellette élet is.

szerző: Varga Ferenc

Ha szívesen belekukkantanál az említett sorozatokba, akkor regisztrálj most, és egy hétig ingyen csemegézhetsz az HBO GO kínálatából!

https://recorder.blog.hu/2020/05/02/filmrecorder_neked_mi_ugrik_be_az_hbo-sistergesrol
Filmrecorder. Neked mi ugrik be az HBO-sistergésről?

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr4015654412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.