Tavaly Bad Bunny-t is beválogatták a világ száz, a jövőt leginkább meghatározó embere közé; a TIME 100 listájában olyan zenészek mellé került, mint Billie Eilish vagy Camila Cabello. Legújabb, YHLQMDLG ("Yo hago lo que me da la gana", spanyol szabadfordításban körülbelül "azt csinálok, amit akarok.") című lemezét így mi is olyannak adtuk, akiről azt gondoljuk, hogy még sokáig meghatározó szereplője lesz a hazai színtérnek. A trapes-hiphopos slágereivel egyre magasabbra törő, első albumát nálunk bemutató Dzsúdló értékelte nekünk. Zenész kritizál zenészt Profül rovatunkban: az írás a Recorder magazin 80. lapszámában is olvasható.
2018 tájékán találkoztam először Bad Bunny zenéjével, és ha kést tartanak a torkomhoz, sem tudnám megmondani, hogy melyik közreműködését tekertem át legelőször. A latin trap és a reaggaeton soha nem állt túl közel a szívemhez, ebből kiindulva nagy kihívásnak tartottam véleményt formálni egy teljes lemezéről, meg amúgy is rám fér a perspektívabővítés. Nem számítottam sokra az YHLQMDLG albummal kapcsolatban: szokásos dancehall beatekre, egydimenziós vokálra, forró latin vibe-okra, szóval semmi olyasmire, ami engem igazán megmozgatna. Itt jön általában az a rész, hogy na, de mekkorát tévedtem. És amúgy tényleg, részben tévedtem.
MINDENKIT UTÁLOK, DE TALÁN MÉGSEM – DALLOS BOGI AJÁNLJA HALSEY ÚJ LEMEZÉT.
Azzal a mentalitással ültem le először végighallgatni a lemezt, hogy na, akkor most mindent megértek. Megértem, mi hozta a több száz milliós megtekintést, a Billboard toplistát, a Grammy-jelölést, a latin pop óriási felívelését és az egészen visszafogott kritikákat. Úgyhogy felcsaptam az öreg Genius Lyrics Translate-et, mivel azon túl, hogy „mama”, semmi mást nem értek a szövegekből (ezt mindenki másnak is ajánlom, nyilván totál más dimenzióba kerülnek a zenék). Az album címe annyit tesz, hogy „azt csinálok, amit akarok.” De tényleg. Azt csinálja, és az első pár szám után érzed, hogy ezt mennyire izzadságszagtól mentesen teszi. Ez főként annak köszönhető, hogy olyan hangja van, mint aki folyamatosan náthás, és annak, hogy gond nélkül képes egy egész albumon keresztül ugyanarról beszélni: szex, lányok, pénz. Ez nem újdonság ebben a műfajban, viszont ami elválasztja Bad Bunny-t egy basic trap előadótól, az pont az, ahogyan beszél ezekről a dolgokról.
Nem akarsz sírni közben. Ugyanazokkal az eszközökkel él, mint a naponta pörgetett kedvenc trap-előadóid, csak itt csípőrázós reggaeton fut a háttérben. Ezzel nem állítom, hogy jobb egy húsz számos lemez úgy, hogy a hetven százaléka strukturálisan teljesen ugyanaz, de mindenképpen másképpen fogyasztandó. Emellett pedig tényleg akadnak meglepetések mind előadásmódban, mind pedig produceri munkában, és a melódiák gyakran tényleg kifejezetten fogósak, de azért valljuk be, ez nem túl sok. A legtöbb finomságot akkor kapjuk meg ezen a lemezen, amikor kiszedik alóla a nagy részét kitöltő, számomra borzasztóan idegesítő dancehall dobmenetet, és nagyobb térhez jut a karakter.
Ezeknek a számoknak az ereje inkább a zenészben, mintsem a zenében rejlik. Iszonyatosan cool, hogy már lehetséges az, hogy valaki a sarki közértből pár év alatt a világ egyik legfelkapottabb világsztárja lesz. És ezt lehet is élvezni miközben a zenéit hallgatjuk, csak az energia az ötödik szám után már drasztikusan csökken.
Tovább nem boncolgatnám, tényleg lehet itt mazsolázni. A legtöbb ember abban a formában fog találkozni ezzel a cuccal, hogy pár hét múlva bármelyik diszkóban felcsendülnek majd ezek a slágerek egy megerőszakolt remix formájában (legnagyobb esélyes a Yo Perreo Sola), de ugye, mi nem vagyunk ilyen korlátoltak, hogy ezek alapján alkossunk véleményt, így illik meghallgatni a lemezt is.
Bad Bunny: YHLQMDLG (Rimas Entertainment, 2020)