Magabiztosan a csúcson maradni. The Weeknd: After Hours (lemezkritika)

2020.04.27. 09:31, coffinshaker

Abel Tesfaye (művésznevén The Weeknd) eddigi karriere nem szűkölködött a váratlan fordulatokban: az alternatív R&B-színtér misztikus figurájából lett mainstream, felsőligás popsztár. A kétezer-tízes évek elején mindenki róla és a Drake-kel való kapcsolatáról, a kettőjük által képviselt "OVO-hangzásról" beszélt, de végül mégsem oda, hanem a Universalhoz szerződött le (és 2012 óta nem is dolgoztak együtt). Bárki felismerte őt a jellgezetes rasztafonatairól, erre levágatta őket. Így előzetesen nem az volt a kérdés, hogy az After Hours új fejezetet nyit-e majd az életműben, hanem hogy jól jön-e majd ki belőle. Spoiler: Tesfaye rég volt ilyen remek formában.

Előadó: The Weeknd

Cím: After Hours

Kiadó: XO/Republic Records

Megjelenés: 2020. március 20.

Stílus: synthwave, elektronika, diszkó, r&b

Kulcsdal: Blinding Lights

Nagyon nehéz volt előre megmondani, hogy a második trilógia (2013: Kiss Land, 2015: Beauty Behind The Madness, 2016: Starboy) után merre fog tovább haladni a The Weeknd-projekt, Abel Tesfaye ugyanis látszólag mindent kihozott a koncepcióból, amit lehetett. Vélhetően ennek volt köszönhető a lehetetlenül hosszúnak tűnő, több mint hároméves hallgatás, de jó egy hónappal az After Hours megjelenését követően már biztos, hogy megérte ennyit dolgozni rajta: emberünk szinte teljesen átalakulva, új hangzással és komolyabb mondanivalóval tér vissza, remek formában. A Félelem és reszketés Las Vegasbant aktualizáló Heartless videója (és annak a Stephen Colbert műsorában történt élő performansza!), valamint az instant klasszikussá vált Blinding Lights hibátlan felvezetőnek bizonyultak, és ezt a szintipopos/szintidiszkós/retrósci-fis hangzást szépen viszik tovább az olyan, szintén slágerzenék, mint az In Your Eyes és a Save Your Tears, miközben a dalszövegek egy felnőtt The Weekndről tesznek tanúbizonyságot, aki persze mi másról énekelhetne, mint a megromlott párkapcsolatok, a szakítás okozta trauma és a talpraállás.

Az album megjelenése óta eltelt hetek az előbbi zenék jegyében telnek (az összes említett számhoz készült videoklip), és egyelőre kevesen foglalkoznak az After Hours többi részével, pedig azokban sincs hiány komoly ötletekből. Már az első számot követő UKG vibe-os Too Late és a Hardest To Love szoft drum and bass alapjai jelzésértékkel bírnak, hogy ez a The Weeknd-lemez nem egy, a múltra felhúzott biztonsági valami akar lenni, aztán a Scared To Live-ben feltűnik producerként Oneohtrix Point Never (a Saturday Night Live-ban ketten adták elő a számot), a Snowchild dalszövegében meg van egy vicces Philip K. Dick-sor. És ugyanígy lehetne említeni az albumot kiegészítő bónusz dalokat vagy remixeket: az utóbbiakban a Chromatics egy hibátlan neonoir-újragondolást szállít a Blinding Lightshoz, de meglepő módon a Lil Uzi Verttel felvett Heartless vaporwave-es változata is hibátlanul működik. Úgyhogy, a lehetetlennek tűnő feladat sikerült, ilyen magabiztosan a csúcson maradni.

9.0/10

Velkei Zoltán 

https://recorder.blog.hu/2020/04/27/magabiztosan_a_csucson_maradni_the_weeknd_after_hours_lemezkritika
Magabiztosan a csúcson maradni. The Weeknd: After Hours (lemezkritika)

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3815640494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.