Filmrecorder. Az amerikaiak Bödőcse a legzseniálisabb troll most a világon

2020.04.22. 18:07, soostamas

00_john_oliver_122_01.jpg

John Oliver alapjáraton csak egy zseniális humorista lenne, de a politikai klíma a műsorát megkerülhetetlen hivatkozási ponttá, őt magát pedig valószínűtlen szupersztárrá tette. Az angol humorista megújította a politikai hírszatírák műfaját, segített lemondatni a FIFA korrupt elnökét, alapított egyházat, és az elsők között találta meg Donald Trump ellenszerét. Ha most regisztrálsz, ingyen végignézheted, ahogy John Oliver ízekre szedi az amerikai elnököt és a koronavírus-járványt, és utána még lesz hét teljes napod arra is, hogy végigszörfölj az HBO GO végtelen kínálatán.

Amerikában szinte rögtön a műsor 2014-es indulása után kikiáltották az ellenkultúra sztárjának és megválasztották a világ egyik legbefolyásosabb emberének, nálunk viszont még mindig méltatlanul kevesen ismerik és nézik John Oliver késő esti hírműsorát. Persze abban az országban, ahol a politikai hírszatírát még mindig az Uborka jelenti, vagy a Heti Dörgés Villám Gézával, nem csoda, ha valaki nem érti, miért kéne odakapcsolnia egy műsorra, aminek az a címe, hogy John Oliver-show az elmúlt hét híreiről (Last Week Tonight).

Nos, azért, mert kevés szórakoztatóbb dolog van a tévében, mint amikor John Oliver imponáló éleslátással és briliáns szarkazmussal állít pellengérre politikusokat, meginterjúvolja Stephen Hawkingot, a Dalai Lámát, vagy Monica Lewinsky-t, és közben olyan gazdasági és politikai folyamatokat elemez a behozatali embargóktól a netsemlegességig, amit máskor eszünkbe se jutna meghallgatni, de az ő tálalásában legurulunk a kanapéról röhögés közben. Oliver olyan újszerűen és olyan zseniális szarkazmussal tart görbe tükröt a politikának, amit itthon csak Bödőcs Tibortól láthatunk.

daily.jpg
Jon Stewart és John Oliver a The Daily Show-ban

 

Oliver Angliában, mezei Liverpool-rajongóként kezdte az életét, de egyetemistaként már Cambridge-ben találta magát, és az egyetem híres klubjában, a Footlightsban, ahol olyan abszurdisták robbantották be a pályafutásukat, mint John Cleese vagy Graham Chapman, ő is rátalált a humorára. Ezt aztán az angol (politikai) szatíra nagyjai, Ricky Gervais és Armando Ianucci mellett csiszolta tovább.

Szigetországi standup-karrierje mégis hamar földbeállt, így kapva kapott az állásajánlaton, amit a The Daily Show vezetője, Jon Stewart adott neki 2006-ban. Oliver hét évig írta a The Daily Show-t, osztozott az érte kapott három Emmy-n, és csiszolta előadói skilljeit a műsor Brit Tudósítójaként, amikor pedig Jon Stewart két hónapra lelécelt, hogy megrendezze az első mozifilmjét, a műsorvezetést is magára vállalta. Produkciója pedig annyira megtetszett az HBO tartalomfelelősének, hogy rögtön saját műsort ajánlott neki.

Oliver a The Daily Show-val az amerikai politikai műsorok Cambridge-ét járta ki, ahol arra is ráérzett, hogyan lehetne tökéletesíteni a késő esti hírszatírák műfaját. Egyszerűen mélységet és fókuszt kell adni nekik. Míg Stewart vagy épp Stephen Colbert gyakran az amerikai hírműsorok ostobaságát és felületességét figurázta ki, addig Oliver alig pár percet szentel a politikusi hülyeség magaslabdáinak. Fő műsorszámát a nem ritkán 20-25 perces szegmensek jelentik, amiket összetett gazdasági és politikai témáknak szentel, amelyek általában kimaradnak a hírműsorokból

Oliver műsorát épp ezek a mélyfúrások tették híressé, amelyek a vasárnap esti adás után kikerülnek a YouTube-ra, és milliók nézik és osztják tovább a közösségi médiában. Az alapos, és közben persze piszok szórakoztató elemzéseknek valós következményei is vannak, amit a Time a John Oliver-hatásnak nevezett: törvényeket, rendeleteket módosítanak, vezetőket mondatnak le, és persze pereket akasztanak a nyakukba miattuk. De hogyan lehet ennyire népszerű egy műsor, ami olyasmikkel foglalkozik, amitől az emberek máskor lefejelnék a képernyőt unalmukban? Mi a John Oliver-hatás titka?

-go1_576.jpg

Le a farokrendőrséggel!

Elsősorban az, hogy olyan humort használ, amely tökéletesen kompatibilis az internetkultúrával. John Oliver profi abban, hogyan tegyen közérthetővé bonyolult kérdéseket. Jó példa erre az Edward Snowdennel készített interjúja, amelyben a megfigyelési botrányt milliók számára tudta személyes üggyé tenni, amikor rávilágított: az NSA a farokszelfiket is látja a felhasználók adatait külföldre kivivő „farokseriffjeinek”, a Facebooknak és a Google-nek köszönhetően. Ha az NSA-botrányról kérdezik az embereket, csak legyintenek – fejtették ki John Oliver ars poeticáját a műsorban –, de ha azt mondják valakinek, hogy a titkosszolgálat láthatja a férje farkát, rögtön követelné, hogy a kormány vessen véget a farokfotó-programnak.

Oliver a szíve mélyén egy infantilis kisgyerek, aki izgatottan trollkodja szét az amerikai politikát. Már tanulmány is született róla, hogyan állítja a társadalmi aktivizmus szolgálatába az alapvetően másokat csesztető, a beszélgetéseket, esetleg választásokat félrevivő trollok módszereit, a letámadást, a mémgyártást és a szívatást. Ő maga ugyan a Thatcher alatt eltöltött gyerek- és a cambridge-i sznobok közt végigfulladozott felnőttkorának tulajdonítja, hogy nem bírja tétlenül nézni a társadalmi egyenlőtlenséget, mindenesetre tény, hogy Oliver nem elégszik meg azzal, hogy pusztán kifigurázza a híreket és a politikusokat. Műsorait gyakran egy felhívással fejezi be, amelyben trollkodó akciókra buzdítja nézőit: például hogy fullasszák le a netsemlegességet megtorpedózó állami szerv honlapját, vagy szólítsák fel az orosz kormányt, hogy szerezze vissza az űrbe kilőtt gekkóit, akiknek a szexuális életét akarta tanulmányozni gravitációmentes közegben.

00_last_night_with_john_oliver_508_06.jpg

Máskor csak szimplán megvalósítja infantilis vágyait: az elbaszott 2016-os év után felrobbantott egy hatalmas 2016-táblát egy stadionban, esetleg Muppet-bábokkal ad elő egy dalt a börtönreformról. Ezek az akciók pedig vicces és könnyen osztható mémekké alakítják a humorista összetett eszmefuttatásait. Elvégre egy dolog arról beszélni, hogy milyen könnyű egyházat alapítani, adósemlegességét kérni, majd a csalás minősített eseteként kikövetelni a hívőktől a pénzüket Amerikában, és más ezt a folyamatot végigcsinálni a tévéképernyőn, hogy kézzelfoghatóvá tegye az egyházakat szabályozó törvény abszurditását. Minél szárazabb a téma, Oliver annál gyermetegebb viccekkel dobja fel, és ez a posztmodern, a South Parkra és a Family Guyra is kacsintgató humor kiválóan működik manapság.

Tegyük Donaldot újra Drumpffá!

Ráadásul Oliver egy szerethető figura: hiába hajol bele derékig a politika trainspottingi klotyójába, a humor sosem válik cinikussá. Még akkor is inkább csak komiszok a poénjai, ha szívat valakit, mert árad valami gyermeki ártatlanság Oliverből, akinek gödröcskék jelennek meg az arcán, ha nevet. Van valami bizalomgerjesztő és hétköznapi, ugyanakkor alapvetően vicces már a megjelenésében is; ahogy ő mondaná: „úgy nézek ki, mint egy rövidlátó papagáj, aki egy bankban dolgozik”.

00_last_night_with_john_oliver_505_07.jpg

Talán ennek is köszönhető, hogy bár az újságírás már elvesztette a presztízsét, és az emberek magasról tesznek az oknyomozó riportokra, Olivertől mégis hajlandóak elfogadni és meghallgatni a gazdasági elemzéseket – és nem csak azért, mert nevetni lehet rajtuk. Az Atlantic már 2015-ben arról cikkezett, hogyan váltak a humoristák azokká az értelmiségiekké, akiktől nemcsak azt várjuk, hogy kifigurázzák a világ történéseit, hanem azt is, hogy segítsenek értelmet találni bennük. Ahogy egy Brexit-párti angol politikus mondta: az embereknek elegük van a szakértőkből, és egy ilyen világban informálódni sem az újságíróktól akarnak, hanem szívesebben veszik, ha Louis C.K. magyarázza el nekik a gyereknevelést, vagy John Oliver az amerikai egészségügyi rendszer visszásságait.

Oliver magyarázatai pedig minden igényt kielégítenek: szenvedélyesek, viccesek, és éleslátóak. Eszébe se jut letagadni, melyik politikai oldalhoz húz a szíve – anno kétségbeesetten kérlelte a nézőit, hogy ne szavazzanak a Brexitre, az új évad elején pedig az ingyenes egészségügyi biztosítás mellett érvelt –, ugyanakkor elemzéseit mindig precíz okfejtésre és ellenőrzött adatokra alapozza. Egy-egy nagy anyagon rendszerint öt hétig dolgoznak: stábjában a New York Timesnál vagy az Al Jazeeránál megfordult újságírókat alkalmaz, akik megtalálják és körbejárják a témákat, milyen szemszögből lenne érdemes tálalni, és csak az alapos kutatómunka után dúsítják fel poénokkal, csattanókkal, gegekkel a sztorit.

Épp ez a politikai tényfeltárást a felszabadítóan infantilis humorral kiegyensúlyozó munkamódszer tette az elmúlt évtized legfontosabb politikai műsorává a John Oliver-show-t. Míg elemzők évek óta azt találgatják, hogyan és mivel lehetne küzdeni az álhírek és a populista retorika ellen, Olivernél már 2014-ben ott volt a recept: humorral és információval. Nem véletlen, hogy máig az a műsor legnépszerűbb epizódja, amelyben először foglalkoztak behatóan a Trump-jelenséggel – még azelőtt, hogy az elnökválasztás egyik fő esélyesévé vált volna. „Donald Trump Amerika anyajegye. Egy éve még ártatlannak tűnt, de most, hogy ijesztően nagy lett, nem tanácsos többé ignorálni” – mondta Oliver, és ezzel a lendülettel tételesen cáfolta Trump a kampányban tett állításait, köztük azt a nem éppen humble brag-jét, hogy „én ismerem a legjobb szavakat”.

A saját fegyverét fordította az amerikai elnök ellen: előásta az Oliver egykori munkaadóját, Jon Stewartot a névváltoztatásával (Leibowitzként született) cikiző tweetjét, majd azt az elhallgatott tényt, hogy a Trump családot régen Drumpfnak hívták, majd felszólította a nézőket, hogy népszerűsítsék a „Tegyük Donaldot újra Drumpffá!” szlogent. (A mögöttes cél az volt, hogy leválassza Trumpot a brandjétől, és meglássák a politikusi és vállakozói hibáit a gazdagsággal összeforrt név mögöt.)

Míg az amerikai humoristák arról panaszkodtak, hogy Trump megölte az iróniát, mert ő eleve egy karikatúra, akit nem lehet parodizálni, Olivernek már első nekifutásra sikerült nevetségessé tenni az elnököt. Elsősorban azáltal, hogy az első pillanattól fogva komolyan vette, és az álhírek egyetlen ellenszerét vetette be ellene: az öniróniával felvértezett tudást, amellyel rá tud világítani a csúsztatásokra és a hazugságokra, ugyanakkor nevetni is képes a Trump-jelenség abszurditásán.

-go1_576_6.jpg

Trump valóban védett a karikatúrával szemben, ezt bizonyította Alec Baldwin kínosan humortalan elnökparódiája a Saturday Night Live-ban, de még a South Park kísérlete is, hogy egy komplett évadot szenteljen Mr. Garrison Trump-alteregójának. Külsőségein, a narancsbőrön vagy a parókaviselésen viccelődni olyan magaslabda, amit egyszerűen nem érdemes lecsapni. Oliver ehelyett megint egy aktivizmusnak is beillő csínyt követett el: reklámidőt vásárolt a FOX-on az elnök kedvenc műsorában, amelyekben egy cowboynak öltözött öregember világosította fel Trumpot a szexuális zaklatásról vagy épp az iráni atomalku lényegéről.

Az én otthonom egy fehér űr, tele szomorú tényekkel

Oliver műsorát sajátossá teszi az is, hogy hetente egyszer jelentkezik, így nem kell részt vennie a hírversenyben, és inkább olyan témákkal foglalkozhat, amelyek amúgy elsikkadnának az amerikai hírműsorokban. Így pedig kikerülik azt a csapdát, amibe a legtöbb újság és műsor belesétál: a John Oliver-show-nak nem kell azokat a témákat rágnia, amiket a politika gyakran csak figyelemelterelő gumicsontként dob be a közbeszédbe. Inkább maguk hozakodhatnak elő általuk fontosnak tartott témákkal, és ezekkel sikeresen tudják tematizálni az amerikai közbeszédet. Néha-néha Magyarország is terítékre kerül, a műsorban az autokrata vezetőkkel együtt emlegetett miniszterelnökünk révén, de John Oliver jól szórakozott az ásotthalmi polgármester migránsriogató klipjén is, és igazán nagyot nevetett a Kétfarkú Kutyapárt akcióján, amikor csirkeképviselőjük végigkotkodácsolta a köztévés interjúját.

Oliveren a koronavírus sem tudott kifogni: bár a járvány sok tévéműsor forgatását leállította, az angol humorista a túlélők közé tartozik. Stephen Colbert a fürdőkádjába költözött be, és onnan vezette le makulátlan öltönyben a műsorát, Oliver pedig egy fehér űrből tudósít a járványról. („Valójában csupán Snoopy farkára zoomoltunk rá, és önök három hete egy rajzfilmfigura pimpijét bámulják.”) Öröm az ürömben, hogy a járvány alatt Oliver humora a topon van, témát pedig bőven szolgáltat neki a vírust sokáig féknyúznak és a demokraták kitalációjának nevező elnök válságkezelése. Bár az HBO-val kötött szerződése az idén lejár, ne féljünk attól, hogy a John Oliver-show véget érne: igény az még várhatóan jó sokáig lesz rá.

Próbáld ki most hét napig ingyen az HBO Go-t! Regisztrálj, nézd meg a John Oliver-show új részeit (és a régieket, azok is meglepően aktuálisak), és fedezz fel sok más sorozatot!

szerző: Soós Tamás

https://recorder.blog.hu/2020/04/22/filmrecorder_az_amerikaiak_bodocse_a_legzsenialisabb_troll_most_a_vilagon
Filmrecorder. Az amerikaiak Bödőcse a legzseniálisabb troll most a világon

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr215631558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.