the_roots_12-07-2019_pohoda_2019_michal_augustini_1025.jpeg

Kedvenc szlovákiai fesztiválunkat, a Pohodát is utolérte a koronavírus, a július elejére tervezett idei etap elmarad - jelentették be a szervezők. A fesztivált legközelebb jövő júliusban fogják megtartani, ebben az évben pedig egyelőre közelebbről meg nem határozott virtuális alternatívát hirdetnek meg Pohoda in the Air fantázianévvel.

A 2020-as Pohoda tehát nem lesz megtartva, helyette a 2021. július 8-ai hétvégét írhatjuk be a naptárba: a szervezők ugyan bíznak abban, hogy hamarosan csökkenhetnek a korlátozások, de nem tartják valószínűnek, hogy az enyhítés a nagy tömegeket megmozgató fesztiválokra is kiterjed majd. A jelenlegi line-upból több fellépőt is átmentettek a szervezők a jövő évi felvonásra, ott lesz például Trencsénben a The Libertines, a Metronomy, a black midi, a Wolf Alice, a Shame és a Kokoroko is. A 2020-ra már bejelentett olyan nagyobb nevekről, mint Thom Yorke vagy Lykke Li, egyelőre nincs szó a sajtóközleményben; a szervezők azt írták, nem tudják megígérni, hogy egy az egyben ugyanazt a programot valósítsák meg, de jövő héttől új neveket is be fognak jelenteni.

KORÁBBI POHODAI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓINKÉRT IDE KATTINTSATOK

Az idei "pohodai hétvége" idején Pohoda in the Air néven készül egy eseménysorozat, melynek pontos jellegéről még folynak az egyeztetések, de vélhetőleg online tartalmakkal, archív koncertfelvételek vagy élő streamelések útján kapcsolják majd össze valamilyen módon a repülőteret a távoli közönséggel. "Bár idén nyáron nem fogunk találkozni Pohodán, optimistán tekintünk a jövőbe" - nyilatkozta a fesztivál főszervezője, Michal Kaščák."Már a spanyolnáthajárványt is művészeti robbanás követte, táncházak jöttek létre, összejártak az emberek mulatni. Szerintünk ez most is így fog történni. Alig várjuk, hogy ismét kinyissanak a klubok, szerveződjenek koncertek, meg fesztiválok."

A már megváltott jegyek automatikusan érvényesek a jövő évi fesztiválra, de van lehetőség azok visszaváltására is október 20-ig, illetve a befizetett jegyár egy részét adományként is fel lehet ajánlani a 2020-as fesztivál költségeinek fedezésére. Részletek a fesztivál honlapján.

pohoda-2020-sa-zmeni-na-pohoda-in-the-air-naplno-sa-uvidime-v-roku-2021_1586927658_2x.png

https://recorder.blog.hu/2020/04/15/elmarad_az_idei_pohoda_fesztival
Elmarad az idei Pohoda fesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7215614234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása