Gyorstalpaló – Ismerkedj meg Beyoncéval!

2020.04.12. 18:43, Gaines

bey_gyors.jpg

Régóta meg szeretnél ismerkedni egy zenekarral vagy előadóval, de azt se tudod, hol kezdd? Segítünk! Gyorstalpaló rovatunk elkalauzol a diszkográfiák könnyűzenei útvesztőiben. A héten: két éve jött, látott és győzött Beyoncé a Coachellán, amit át is neveztek Beychellára, de ne itt kezdjük, hanem... mondjuk, hol.

Kezdőlökés

B’day (2006)

Beyoncé nagybetűs popsztár. Ennek az állításnak az igazságtartalmával valószínűleg nem sokan vitatkoznának, de ha mégis: tudatosan, lemezről lemezre egyre ambíciózusabban építkezik, elhivatott, fanatikus rajongótábor kíséri minden mozdulatát, tökélyre fejlesztett marketinggépezet áll mögötte, vaskézzel tartja kontroll alatt, hogy mennyit enged láttatni magából, magánéletéből egyúttal komplett mitológiát gyárt maga köré, trendeket diktál (például az elsők között hozott ki meglepetéslemezt), koncertjein maximális szórakoztatásra törekedve elégíti ki a nagyközönség igényeit, külön kiemelve a női megerősítést, miközben dalaiban az önkifejezés se szenved csorbát. Az sem mellékes tény, hogy remek dalszerző, kollaborátor, no meg énekesnő.

Az a fajta piedesztál, amire a közönség, a szakma és a kritikusok nagy része felállította, elsőre riasztó is lehet, érdemes tehát rögtön lehozni a földre, és második albumával kezdeni meg az ismerkedést. Míg ugyanis az első szólólemez (Dangerously In Love) még ezer szállal kötődik a Destiny’s Child-érához, és az attól való elszakadás/azzal való folytonosság huzavonája határozza meg, a B’dayen semmi mást nem akar Beyoncé, mint besasszézni velünk a környék legkirályabb bulijába. Az alig negyven perces anyag az életmű legegységesebb lemeze: túlsúlyban vannak a klubslágerek, egy szem ballada figyel a vége felé, amúgy csupa banger.

A B’day felváltva táplálkozik az aktuális r&b/hiphop vonalból (a Green Light The Neptunes-féle produceri alapja, a Get Me Bodied bounce-ja) és a 70-es évek funk-soul hagyományából (a Suga Mama deep funk hangmintája, a Freakum Dress go-go ritmikája, a Resentment Curtis Mayfield-átdolgozása). Szabad és felszabadult zenék, jól ötvözött élő és elektronikus hangszereléssel, egy elemében lévő – még ha énektechnikailag nem is ezen a lemezen legdinamikusabb – főszereplővel. Ilyen egy dögös poplemez.

A THE STROKES-GYORSTALPALÓNKAT ITT OLVASHATJÁTOK

Középhaladó

Lemonade (2016)

És ilyen is lehet egy dögös poplemez. Nagyszabású, koncepciózus, társadalomkritikus, formulákra fittyet hányó, műfajokat vegyítő és saját képre formáló. A három évvel korábbi, vizuális történetmeséléssel – klipfüzérrel – és átfogó koncepcióval aládúcolt stúdiólemez (BEYONCÉ) megelőlegezte a Lemonade sikerét, de még így is hatalmasat szólt. Egyfelől ezerrel beindult a találgatás, hogy most akkor Beyoncé saját családi krízisét, megcsalását énekelte-e meg a haragtól a megbocsátásig ívelő lemezen, és a rajongók úgy fürkészték a dalszövegbeli utalásokat, mint amihez képest a Westworld rejtélyei smafuk. Másfelől a kritikusok a vizuális album politikai-szociológiai-történeti vonatkozásaiba ásták bele magukat szügyig. A Lemonade éles váltásai nem teszik olyan könnyen befogadhatóvá a lemezt, mint a B’day, az egyes dalok kicsit kollázsként állnak csak össze. De milyen remek váltások ezek: a kajla Hold Uptól a Jack White-ot bevető, Hammond-rocker Don’t Hurt Yourselfen és a Daddy Lessons houstoni country-fordulatán át a narratív ívből kilógó Formation trapsláger-epilógusáig.

A LEMONADE-RŐL ÍRTUNK LEMEZKRITIKÁT IS, ÍME!

Hardkór

Homecoming: The Live Album (2019)

Választhattunk volna hivatalos sorlemezt is mélyfúrásnak – azok közül alighanem a BEYONCÉ lenne a következő lépés –, de a két évvel ezelőtti Coachellás nagykoncert hanganyaga jóval merészebb, töményebb vállalás. A közel kétórás koncertfelvétel az énekesnő csúcsműve, aminek eleve úgy fogott neki, hogy ez lesz a csúcsműve: az afro-amerikai és fekete kultúra legkülönbözőbb aspektusait gyúrja benne egybe, nigériai feminista író hangmintájával, Nina Simone-ra előadott afro-balettal, a „feketék nemzeti himnuszának” eléneklésével, és a fekete főiskolák rezesbandájával, beavatási szertartásaival (a színpadkép egy futball-lelátót szimbolizál). A kultúraközvetítés pedig egy olyan show-ba ágyazódik, ami folytonosan hömpölygő medley-kké fűzi össze Beyoncé slágereit vagy -részleteit, a fúvós- és ütős zenekari kíséretnek köszönhetően pedig felerősödnek a korábbi stúdiófelvételeken (End Of Times) itt-ott már tapasztalható afrobeat-hatások is. Koncertfilmként még kerekebb élmény – a Marvel-filmeket is bőven lepipáló blockbuster.

Mostohagyerek

I Am… Sasha Fierce (2008)

Papíron tök jól hangzik az album koncepciója. Beyoncé szólókarrierjét fél tucat színpadi és dalokban felvett alteregó kíséri végig, ezen a duplalemezen pedig markáns választóvonallal különít el kettőt közülük. Az első korongon lassú és középtempós r&b balladák szólaltatnák meg a belső, intimebb, visszafogottabb énjét, míg a második lemezen a címben is szereplő, szenvedélyes, érzéki-erotikus, rámenős és energikus színpadi alteregó, Sasha Fierce énekel tempós klub- és rádióslágereket. A gyakorlatban azonban visszaüt a felosztás, a két lemez külön-külön túlságosan egysíkúvá, monotonná válik, amin az elektropop-sound sem segít. Más kérdés, hogy a duplalemez gigaslágereket hordoz, köztük a Halót meg azt a Single Ladiest, amit még olyanok is el tudnak dudorászni, akik csak névről ismerik Beyoncét, szóval még így sem mondhatjuk rá, hogy teljes kudarc volna.

https://recorder.blog.hu/2020/04/12/gyorstalpalo_ismerkedj_meg_beyonceval
Gyorstalpaló – Ismerkedj meg Beyoncéval!

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1615608380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.