A lakótársam földönkívüli, mégis imádják a csajok - A legjobb magyar képregények

Aki szerint a képregények egyet jelentenek a szuperhősökkel, az jöjjön elő a barlangjából, és nézzen szét a kisrealista műfaj hazai legjobbjai között! Amerikában, Franciaországban vagy Japánban évtizedek óta találni ilyesmit, de nem is kell olyan messzire menni, ha párkapcsolati szorongásokról, frusztráló álláskeresésről vagy a lehangoló közéletről akarunk képregényeket olvasni. És amíg igazán meggyőző magyar szuperhőssel a mai napig nem találkoztunk, a hétköznapok nyűgjeiről annál többet tudunk. A műfaj legjobbjait gyűjtöttük össze begombázó kishivatalnokról, örök barátnőkről és idegesítő középiskolásokról, amelyek mind a szürke valóságból indulnak ki, de egészen váratlan helyekre jutnak el. (A Recorder magazin 80. számában megjelent összeállítás bővített változata.)

Oravecz Gergely: Blossza (2010)

Túlzás lenne azt állítani, hogy Oravecz Gergely a kisrealista magyar képregény sztárja, de mégiscsak az a helyzet, hogy önéletrajzi képregénynaplójának már a második kiadása jelent meg tavaly, miközben az összes képsor olvasható az interneten.

A szerző 22 évesen döntött úgy, hogy néhány hónapon át naponta rajzol egy stripet, a feladattal vívott küzdelme pedig a figyelem irányításának gyakorlóterepévé vált, elvégre a világon minden csak alapanyag a következő képsorhoz, legyen szó unalmas könyvtári munkáról, nyugodt cigizgetésekről, vagy a barátnő villámlátogatásáról a balatoni nyaralóban. Oravecz a hétköznapok banális apróságaiban is költészetet talál, vécécsésze-realizmusa lefegyverző erejű. A rajongók szerencséje, hogy azóta második kötete, a Minden belefér is megjelent.

A Blossza második kiadása (Szépirodalmi Figyelő, 2019) kapható a könyvesboltokban, de a képsorok olvashatóak a blossza.blogspot.com címen is.

- - - - -

Koska Zoltán: Hey, Jude! (2009, 2013)

Koska Zoltán tizennégy évesen vitte el első saját képregényét az újpesti képregénybörzére, és azóta megállás nélkül rajzol. Most a harminchoz közeledik, és hű olvasói máris úgy érezhetik, mindent tudnak róla, mert következetesen a saját életéről, egzisztenciális szorongásairól és alkotói dilemmáiról mesél (na jó, egy ízben a táncoló Christopher Walkenről).

A kétrészes Hey, Jude!-ban az első nagy szerelem a téma, de Koska azt is megmutatja, mi történik, amikor a szerelmesek elkezdik idegesíteni egymást. A szerző zabolátlan, játékos és szabad képein mellesleg az új magyar képregény legigazibb szexjeleneteivel találkozunk.

Koska Zoltán a képregényes rendezvények rendszeres vendége, a Hey, Jude!-ról tőle érdemes érdeklődni.

- - - - -

Vidák Zsolt: Pipien molestus (2016)

Ha valaki magyar képregényt szeretne kiadni külföldön, az elsősorban illusztrátorként ismert Vidák Zsolt munkáját lefordítania sem kell, mert nagyjából két mondatnyi szöveg van benne, az is angolul. A szúnyogszerű kishivatalnok kafkai története szavak nélkül is érthető.

Hősünk munka után hazamegy, belógatja a lábát egy lavór vízbe, és nagyot szippant az internetről rendelt növényéből. Ezzel olyan pszichedelikus önismereti utazás veszi kezdetét, amelynek olvastán Hunter S. Thompson is belátta volna, hogy nem a megfelelő médiumban írta meg a Félelem és reszketés Las Vegasbant. Vidák pompás ritmusban, vadul kacskaringózó vonalakkal meséli el a névtelen hős lidércnyomásos tripjét, aminek a végére úgy érezzük, mi magunk is begombáztunk.

Vidák Zsolt honlapja: zsoltvidak.com, képregényéről nála érdemes érdeklődni.

- - - - -

Hegyi Olivér: Dia (2018)

Aki elkötelezett Hegyi Olivér-rajongónak vallja magát, annak a méltán számos díjat nyert rövid animáció, a Take Me Please rendszeres újranézése (itt megteheti ezt bárki ingyen) mellett kutya kötelessége levadászni a szerző képregénykötetét is.

A rajzok ugyanolyan rondák. Hegyi azonban éppen a rondaság árnyalataiból építkezik, bizonyítva, hogy a trash esztétikája tökéletesen képes kifejezni azt az érzelmi káoszt, ami egy kamaszlány lelkében kavarog. Cecil csak egy nagy beszélgetésre vágyik új osztálytársával, Diával, és mind ismerjük az érzést, hogy ha fáj is, ki akarunk mondani mindent. A hősnő patetikus komolyságán könnyű lenne ironizálni, de Hegyi komolyan veszi őt. Olvasóját viszont próbára teszi: a Dia az utóbbi évek legbőbeszédűbb magyar képregénye, helyenként szinte már illusztrált kisregény.

Hegyi Olivér blogja: oliverhegyi.tumblr.com. A Dia elérhetőségéről is őt érdemes kérdezni.

- - - - -

Marjai Petra Lilla: Eki & Coco (2015)

Koska Zoltánhoz és Hegyi Olivérhez hasonlóan Marjai Petra is animációt tanult, és mély fájdalmunkra eddig csak egyetlen egy saját képregényt készített. Az viszont olyan, hogy évente megéri újraolvasni. Vad szexszel kezdődik, de a szenvedély csakhamar kihűl, ahogy mindig – legalábbis erről búsong egymásnak két barátnő, a címszereplők.

Eki és Coco tökéletesen hétköznapi életet élnek, de nem számítanak az idegőrlő álláspályázatok és a félresikerült bulik („soha többet nem csókolózóm a DJ-vel”), mert ők ketten ott vannak egymásnak, és szeretetteljes kapcsolatuk szinte varázserőt kölcsönöz nekik. A hősnők csapongó gondolatai és merész, általában erotikus képzettársításai ellenére pontosan értjük, hogy Marjai Petra krétarajzos füzete a női összetartást ünnepli, a magyar feminista képregény kis remekműveként.

Az Eki & Coco nyomtatott kiadása elfogyott, de a teljes képregény elolvasható itt.

- - - - -

Vass Róbert: Különös, idegen nyelven (2004-)

Kissé kilóg a „kisrealista képregény” kategóriájából egy olyan sorozat, amelyben a főhős lakótársa földönkívüli, de Vass Róbert ötlete pont az, hogy amit megszoktunk és unalmasnak tartunk a saját életünkben, az egy markánsan idegen nézőpontból veszélyes kalandok és hatalmas bulik sora. Pláne, hogy a Jánosnak elnevezett ufó sokkal sikeresebb a nőknél, mint a rezonőr hős, Karesz.

A 2004 óta rendszertelenül megjelenő sorozat fókusza az alkotó élethelyzetével együtt változott. A legutóbbi részek sokkal rezignáltabbak és politikusabbak, mint a korábbiak, ami logikus, ha arra gondolunk, hogy Vass nem tesz mást, mint végiggondolja, hogy érezheti magát egy földönkívüli egy olyan országban, ahol intézményesül az idegengyűlölet. A szerző eközben egyre többet kísérletezik, legutóbbi, 2017-es füzetében mágikus realizmussal és a lapozgatós szerepjátékok formájával gazdagítja a sorozat egy-egy történetét.

A Különös, idegen nyelven – Gyűjtemény 2004-2012 (Nero Blanco Comix, 2016) és a Különös, idegen nyelven 2017 (Nero Blanco Comix, 2017) beszerezhető képregényes rendezvényeken vagy a kiadótól.

- - - - -

Csordás Dániel webnaplója (2009-2015)

Csordás Dániel akkor kezdett el rövid képregényeket rajzolni az életéről a blogjára, amikor a felesége, Niki a 33. hétben volt kislányukkal, Effivel, és akkor fejezte be, amikor az időközben megszületett második gyereke, Ármin a Hupikék Törpikék zenekar Buli van Aprajafalván című lemezét tette fel a lejátszóra normális zene helyett.

Közben 185 képsoron keresztül bepillantást nyertünk egy teljesen hétköznapi és megnyugtatóan boldog család életébe, amelynek azért része az is, hogy apa görcsöl a művészi önmegvalósításon, túlpörgi a kedvenc együttesei iránti rajongást, és hisztérikus viszonyt ápol a magyar focival. Érthetetlen, hogy a legjobb magyar önéletrajzi képregény miért nem olvasható még nyomtatásban, de remélhetőleg ez a helyzet nemsokára változni fog.

A webnapló elolvasható az alkotó blogján.

- - - - -

Sárdi Katalin: Viszonzatlan (2017)

A karcsú kis füzet arról szól, hogy a fiú végre bevallja a lánynak, hogy szereti, tudván tudva, hogy a másik nem szereti viszont. De ettől még darabokra hullik a lány előtt, hisztérikusnak és gyengének mutatja magát. A Viszonzatlan arra bátorít, hogy vállaljuk fel szomorú állapotainkat, akkor tudunk új fejezetet nyitni az életünkben.

Önsegítő képregény? Miért is ne, Sárdi Katalin bevállalja az olyan szentenciákat is, mint hogy „nincs szükségem olyan partnerre, aki velem akarja kipótolni a gyengeségeit, vagy megbénít a bizonytalanságával.” Viszont csodásan emeli el modellszerű történetét a valóságtól: hősét költöző madárként rajzolja meg, aki még azelőtt akarja megejteni a nagy beszélgetést, hogy elrepülne Afrikába. A hétköznapi szituációt a kétszínnyomással készült, rózsaszín-kék rizográfos technika emeli neonfényű látomássá.

Sárdi Katalintól az Instagramon érdemes megkérdezni, hogyan lehet hozzájutni a képregényéhez.

szerző: Kránicz Bence
headerkép: Marjai Petra Lilla