Filmrecorder. Ki a csuda az az Awkwafina?

2020.04.01. 12:02, Gaines

awkwafinaisnorafromqueens.jpg

A vaginájáról rappelt, aztán Sandra Bullockkal bandázott, és egy bombasiker all-star ázsiai szereplőgárdáját erősítette, aztán meg még drámai szerepben is bizonyított. Szemtelenség? Mást ne is várjunk Awkwafinától. Ez a cikk először a Recorder magazin 80. számában jelent meg.

Awkwafina idén január elején történelmet írt, amikor átvette a Golden Globe-díjat A búcsú című filmben nyújtott alakításáért: ő az első ázsiai származású (pontosabban, ázsiai-amerikai) színésznő, akit női főszereplő kategóriában jutalmaztak. A gálán azzal kezdte köszönőbeszédét, felemelve a szobrot: „Ha megszorulnék, ezt majd eladhatjuk.”

gg.jpg

Nora Lum 1988-ban született, Awkwafina pedig 2004-ben. A New Yorkban kínai-amerikai apja és nagymamája által felnevelt Nora – koreai-amerikai édesanyját négyévesen elvesztette – a középiskolában felismerte, hogy szarkasztikus humorával nemcsak saját nehézségeit tudja feledtetni, hanem másokat is megnevettet vele, és magára öltötte az Awkwafina művésznevet, és létrehozta komikus alteregóját. Míg Nora visszahúzódó és neurotikus, addig Awkwafina magasról tojik mindenre, nem gyötrik szorongások, rámenős, vagány és szókimondó.

Tizenévesen kezdett zenét tanulni, rappelni, otthon zenéket szerezni a számítógépén. 2012-ben feltett a YouTube-ra egy videót, amiből több milliós nézettségű világszenzáció lett. A My Vagben az ironikusan flegma Awkwafina egy ukuleléző, pókerarcú, kétajtós szekrény anti-hypemannel a háttérben rappeli, milyen menő a vaginája: az ellentétpárokra épülő szöveg egyszerű, abszurd szellemességével – „My vag squirt aloe vera / Your vag looks like Tony Danza” – remekül figurázza ki a péniszméregetős rapdalokat. A család kiakadt, Awkwafina azonban még két lemezzel toldotta meg a meglepetésslágert, amiken a Tenacious D- és a Lonely Island-féle vicczenekarokhoz hasonlóan állít pellengérre sztereotípiákat.

KI A LEGERŐSEBB LÁNCSZEM AZ OCEAN'S 8 CSAPATÁBAN?

Komikus karakterét MTV-s műsorokban és saját késő esti talkshow-ban is megmutatta, amik után felfigyelt rá Hollywood. Először a Rossz szomszédság 2 egyik mellékszerepével kínálták meg, majd nagyágyúk mellé osztották be az Ocean’s 8 – Az évszázad átverése szélhámoscsapatában, ahol Sandra Bullock és Cate Blanchett oldalán lazulhatott a film egyik fénypontjaként. 

076_chl_107208.jpg
Sandra Bullock, Sarah Paulson, Rihanna, Cate Blanchett és Awkwafina az Ocean's 8 című filmben

 

A spinoff nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, másik 2018-as mellékszereplése annál inkább: a Kőgazdag ázsiaiak csupa ázsiai és ázsiai-amerikai színésszel ültette át a romkomkliséket szingapúri közegbe, és a Warner stúdió egyik legsikeresebb filmje lett abban az évben, a költségvetés csaknem tízszeresét visszahozva. A főhősnő főiskolai barátnője, Peik Lin hálás szerep, mint a romantikus vígjátékok sidekickjei általában. Ruhái harsányak, grimasza állandó, gesztusai komikusan eltúlzottak, tartása, mint egy kérdőjel, aminek mindenre van válasza.

076_chl_127150.jpg
Constance Wu és Awkwafina a Kőgazdag ázsiaiak című filmben

 

Ezek a szerepek jól passzoltak a tinikorban létrehozott Awkwafina-karakterhez, nem úgy, mint A búcsú. Ebben a filmben ki kellett lépnie a szokott szarkasztikus keretek közül, és olyasvalakit játszania, aki közelebb áll Norához. A szüleivel Amerikába kivándorolt Billi azért utazik haza Kínába, hogy elbúcsúzzon halálos beteg, rajongott nagymamájától, aki elől eltitkolják a betegségét. Itt Awkwafina se oldhatja a feszültséget egy-egy poénnal, hordoznia kell a film végéig, és ezt sallangmentes érzékenységgel teszi. Sok komikus elszürkül drámai szerepben, Awkwafina viszont új, mélyebb oldalát tudta megmutatni.

076_chl_160552.jpg
A búcsú

 

A közeljövőben kipróbálhatja magát musicalben is Meryl Streep oldalán, és már fut önéletrajzi ihletésű saját sorozata, aminek címe (Awkwafina Is Nora From Queens) arra utal, most már nem csak egy alteregót követhetünk figyelemmel.

szerző: Huszár András

https://recorder.blog.hu/2020/04/01/filmrecorder_ki_a_csuda_az_az_awkwafina
Filmrecorder. Ki a csuda az az Awkwafina?
süti beállítások módosítása