“Angolul maximalista vagyok, magyarul nem” - OHNODY-interjú

2020.03.30. 09:24, RRRecorder

img_5571.jpg

Egy igaz szerelem címmel igen erős és egyedi hangú lemezzel jelentkezett OHNODY, vagyis Hegyi Dóri, aki már közreműködéseivel is feltűnt, de szólóelőadóként mutatta meg igazán, hogy mire képes. A Recorder magazin 80. számában megjelent interjú bővített változata.

A Cardiff University-n végeztél populáris zene szakon. Mennyire tett ez tudatos szerzővé, előadóvá? 

Semennyire nem vagyok tudatos művész, és nem is akarok az lenni. A zeneelméletet megtanultam, hogy felvegyenek, aztán elfelejtettem, aztán megint megtanultam, hogy átmenjek a vizsgán, aztán megint elfelejtettem – bár az alapokat persze tudom. Az egyetem inkább fontos személyes tapasztalat volt, például azért, mert korábban nem nagyon dolgoztam közösségben.

Az első EP után azt írtad, hogy „kellett pár év, mire összeszedted a bátorságodat”, hogy kiadd a szólódalaidat.

Nagyon maximalista voltam, ha alkottam valamit, akkor biztos, hogy már másnap ezer hibát találtam benne, és azzal töltöttem az időmet, hogy a már elévülő dolgokat csinosítottam – és egyre kevésbé tetszettek, ezért egyre több csinosítást kellett végezni rajtuk. Végül annak a 90%-át, amit akkoriban csináltam, nem is adtam ki. Az EP-re összeszedtem négy dalt különböző korszakokból, amikben éreztem potenciált, mert valamit el akartam kezdeni csinálni.

A bátorságot én úgy értettem, hogy egy szólódalban sokkal jobban megmutatod magad, mint amikor vendégénekes vagy.

Igen, ha feature dalt csinálok, az nem rólam szól, hanem egy másik ember belső dallama; persze az a dallam és szöveg, amit erre írok, rólam is szól, de nem érzem magam annyira sebezhetőnek.

img_5619.jpg

Meglepő, hogy míg ezekben a dalokban ott volt, hogy feat. Hegyi Dóri, addig szólóban egy művésznevet választottál.

Nem szeretek egyedül dolgozni, sokkal jobb, ha egy alkotói közösségben vagyok jelen, és erre szántam az OHNODY-t. Az igaz, hogy a nagymamám nagymamájának volt a vezetékneve az Ónody, de őt nem ismertem, csak a művészi hagyatékát, ezért számomra ez egy neutrális név, nem engem jelöl.

A nagylemez még feltárulkozóbb, mint az EP. Kellett hozzá még plusz bátorság?

Érdekes, de nem. Amikor magyarul írok, nem érzem azt a maximalizmust, mint amikor angolul; ilyenkor a dalaim összes esetlenségét és hibáját el tudom fogadni. Egy kicsit direkt olyan is, mint egy fricska, mert nem vagyok megelégedve azzal a magyar mentalitással, hogy semmi sem elég, mindennek többnek, jobbnak meg szebbnek kell lennie. Ennek például nagyon aláfeküdtem az iskolában. Kicsit mintha ezzel a lemezzel azt mondanám, hogy „nem érdekelnek a szabályok, nem érdekel, hogy mit mondtok, nem figyelek a prozódiára vagy arra, hogy hogyan artikulálok, hogy mi hogyan van a szövegben – csak van.”

Azt, hogy a dalokból egy történet áll össze, előre eltervezted, vagy írás közben állt össze?

Én mindig koncepciókban gondolkodom, összefüggésekben látom a világot, mindent analizálok, amit tapasztalok. Úgyhogy még ha nem is tudatosan kezdek el dolgozni valamin, akkor is kiderül, hogy koncepcionális – mivel belőlem jön, nem tud másmilyen lenni. Amikor elkezdtem írni, ez csak egy kis morzsa volt, aztán minden egymásból jött, a puzzle darabjai illeszkedtek egymáshoz és kialakult a nagy kép. Nehéz erről beszélnem, hogy milyen folyamatok játszódnak le bennem, mert nem tudatosan találom ki ezeket a dolgokat, hanem csak úgy jönnek.

Mindent analizálsz, csak magadat nem?

Ha jön egy kép, akkor már elgondolkodom azon, hogy ez mit jelent, de nem tudom előre eltervezni, hogy ezt fogom csinálni. 

cikkbe_2.jpg

Fodor Máriusszal és Kamau Makumival dolgoztál a lemezen. Hogyan működött a feladatmegosztás?

A vokáldallamba és a szövegekbe a fiúk nem szóltak bele, a dalszerzésben pedig volt olyan, amit a Máriusz kezdett el, aztán Kama és én is utána beleszóltunk, és volt, amit én kezdtem el és a fúk belefolytak. Végső soron közös döntés volt a dalok minden egyes mozdulata. Elég ösztönös volt Máriusz és Kama részéről is a munka.

Sokan panaszkodtak arra, hogy ha az a felállás, hogy nő és férfi(ak), akkor mindenki azt feltételezi, hogy a nő csak énekel, és a produceri munkát, a gombnyomogatást a férfiak csinálják.

Igen, ez engem is zavar. Valóban nem én nyomkodom a kütyüket, viszont beleszólok, ugyanolyan ötleteim vannak, instruálok. Csak egyszerűbb, ha Máriusz és Kama nyomkodja a kütyüket, mert az gyorsabb, hiszen ők mindennap ezt csinálják. Őszintén szólva nem is annyira vagyok oda érte, analógabb arc vagyok, szeretem a valós dolgokat. Ha nagyon sok pénzem lenne, akkor ezen a lemezen szimfonikus zenekar szólna. 

img_5638.jpg

Furcsa, ezt így hirtelen nem tudom elképzelni.

Jobban szeretem azokat a zenei alapokat, amik hullámzanak, szőnyegszerűek. Szimfonikus zenével ezt abszolút meg lehet csinálni. A klasszikus zene, ahogy én hallom, arról szól, hogy a hangszerek összemosódnak, összefonódnak, elválnak, és végig ez hullámzik. Meg én nem elsősorban hallom a zenét, hanem nagyon vizuálisan látom. Ezért én el tudom képzelni, hogy minden, amit most csináltunk, megszólaltatható hangszerekkel is.

Számomra a zene és a vizualitás ellenpontozza egymást, a zene feltárulkozó, a borító viszont beállított, stilizált.

Az én olvasatomban összefügg a kettő, lehet, hogy tényleg csak azért, mert belőlem jött ki a borító ötlete meg a szövegek is. Festményszerű képet akartam, aminek a szimbolikája szerintem illik a zene koncepciójához... de megfogadtam, hogy ezt nem fogom elmagyarázni, mert akkor már nem marad semmilyen rejtély, titok körülötte. De ha van benne kettősség, az csak alátámasztja azt, hogy kettősség van bennem.

A Phenom’enonnak azt mondtad, hogy a következő lemez angol nyelvű lesz. Ez csak egy távoli terv, vagy már készül?

Már elkezdtem dolgozni rajta, mert szeretnék külföldön is megjelenni, de ez naponta újraíródik a fejemben, hogy hogyan lehetne úgy megcsinálni, hogy közben a magyar közönség is megkapja azt, amiért hallgatnak engem; hogy egyszerre legyen egy angol és egy magyar, vagy előbb az angol, vagy azt csak külföldre küldjem majd. Kicsit el akarom mosni, hogy fontos legyen, hogy ki milyen nyelven énekel, mert nekem inkább az számít, hogy mi van az ember hangjában. Ezen keresztül hallom, hogy mi van benne, mit érez.

EGY NAGY ÉNEKESNŐ - olvasd el, mit írtunk OHNODY első albumáról!

Szokták mondani, hogy zavaró, hogy elkészül egy lemez, és mire hónapok múlva megjelenik és elkezdődik a turné, addigra már a zenész lehet, hogy túl is lépett rajta.

Ez tényleg zavaró, de független attól, hogy ez a lemez már egyáltalán nem is az, amiben vagyok, még tudom hallgatni anélkül, hogy rosszul érezném magam tőle (nevet). Bízom benne, hogy továbbra is önazonos és aktuális dolgokat tudok majd írni, és akkor szerintem nem lesz az a problémám, hogy túl vagyok ezen, mégis ezt kell énekelnem, jaj ne.

interjú: Rónai András
fotó: Hering Orsolya

ohnody.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/03/30/ohnody-interju
“Angolul maximalista vagyok, magyarul nem” - OHNODY-interjú

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr6915566382

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.