EP-premier! Twinflame: Merülés

2020.03.30. 12:59, Gaines

twinflame4_merules_2.jpg

Sokszor szerepelt már a Recorderen az elsősorban instrumentális hiphoppal foglalkozó, magyar Blunt Shelter kiadó, melynek legújabb kiadványán a nyugis, bólogatós triphop és a népzene elemei keverednek. A Twinflame nevet viselő duó első EP-jét, a Merülést már meg is lehet hallgatni a Recorderen. Premier!

twinflame4_merules_1.jpgA Twinflame-et tehát ketten alkotják: a zenei alapokat a Blunt Shelter alapító-vezetője, Antal Levente producer írta, és azokra jegyese, Stefánovics Sára énekel. A formáció keletkezéstörténetéről így mesélt nekünk Antal Levente: "2014 végén jöttem össze Sárával, akivel azóta van két gyerekünk és nemsokára meg is házasodunk. A Fényben az ölelés 2015 nyarán készült, akkor kezdtünk el először együtt zenéléssel foglalkozni. Készült utána még jópár demo amik fenn is vannak SoundCloudon, ahol angolul is bontogatja Sára a szárnyait, de végül úgy döntöttünk, hogy a magyar piacnak és nyelvnek kedvezünk, mivel ő is úgy érezte, hogy sokkal direktebben tudja kifejezni, amit közvetíteni szeretne. Az EP sokáig érlelődött, formálódott. Nyilván két kisgyerekkel baromi lassan haladtunk a dolgokkal, de egyébként a hat számból ötöt az elmúlt fél évben ütöttünk össze. A Twinflame nevet pedig azért választottuk, mert ez egy kifejezés arra, amikor két ember úgy talál egymásra, hogy tényleg úgy érzik, hogy na ez igen, ő a másik fél. Nem lélektárs, azon a rétegen felül helyezkedik el ez a kifejezés, és ezt a mai napig így érezzük amúgy :)"

INTERJÚNK ANTAL LEVENTÉVEL, A BLUNT SHELTER KIADÓ ALAPÍTÓJÁVAL ÉS A TWINFLAME EGYIK FELÉVEL

Két dalban, az Olvadásban és az Ösztönlétben közreműködők is szerepelnek, ezekhez fűzött még Antal Levente rövid kommentárt: "Szerintem az Olvadásnak a legnagyobb a sztorija. Leplezett (Balázs Olivér) barátom már hónapok óta nyaggatott, hogy menjek le Egerbe zenélni velük a próbatermükbe. Decemberben végül beadtam a derekam. Felkerekedtem a reface CP-mmel meg az SP 404-el úgy, hogy előtte hangszeren nem zenéltem együtt másokkal. Max úgy, hogy gitár + ének még koliban, de annyi. Ez a zene pedig az első, aminek jól teletöltve nekiültünk ott. Szóval lényegében ez az alapzene életem első jammelése, én vagyok a reface CP-n, Szabó Laci basszusgitáron, Olivér pedig a dobon. Ezután Laci még rávett egy gitársávot és kész. Vágatlan az egész. Az első 30 másodpercben nem is tudtam, hogy felvétel van, csak randomkodtam a hangzással, de annyira együtt élt az a rész a trekkel, hogy végül benne hagytuk." Az Ösztönlét című alapszámon pedig Nerub szerezte az alapzenét, és Slow Village-es DJ One-AB is közreműködött: "Nerub anno meghívott Kolozsvárra fellépni, így ismertem meg. Tök random küldte ezt a zenét; megmutattam Sárának, aki imádta, úgyhogy van egy külső produkció is a lemezen. One-AB pedig átküldte a szkreccset és pár hegedű leütést, azokat kevertem / bazseváltam szépen bele az összképbe. Ezúton is big up neki. Nagyon sokat emel szerintem az egész trekken az a kis szösszenet."

twflm_1.jpg


halljuk tehát a Twinflame bemutatkozó EP-jét, a népdalvilág és a Ninja Tune keresztmetszetében található, Bonobo downtempós hangulatait is megidéző Merülést:

a Blunt Shelter a Facebookon

Merülés lemez gyűjtőlinkje (vinyl, streaming, letöltés)

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_115.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/03/30/ep-premier_twinflame_merules
EP-premier! Twinflame: Merülés

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr1915572626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása