Madonna fájós lábbal is veri a teljes popmezőnyt

2020.03.27. 12:44, vferi

header_33.jpg

Miután sérülései miatt egy rakás koncertet lemondott, volt némi „talán ez az utolsó alkalom?” érzés bennem Madonna londoni koncertje előtt. Pedig amióta az eszemet tudom, Madonna örök, tévedjen bármerre zeneileg, színpadi show-ban ő az etalon. Már csak az a kérdés, hogy 61 évesen megújulást vagy nosztalgiát várjunk tőle inkább. Ez a cikk először a Recorder magazin 80. számában jelent meg.

Amikor gyerekkoromban elkezdett érdekelni a popkultúra, az pont egybeesett Madonna fénykorával. A Like A Prayer, az Express Yourself és a Vogue idején nem volt nála izgalmasabb személyiség a popzenében; minden új klipje pirosbetűs ünnep volt az MTV-n, olyan metamorfózisokat produkált, mint előtte csak David Bowie és nem volt tabu, amit ne mert volna ledönteni. Ekkoriban persze távoli álomnak számított eljutni egy Madonna-koncertre, maradt helyette a Blond Ambition-turné barcelonai állomásnak tévéközvetítése Vágó István kommentálásával, majd az ugyanerről a legendás koncertsorozatról készült dokumentumfilm, a Madonnával az ágyban beszerzése külföldről, VHS-en.

Tíz évvel később, a Ray of Light és Music albumok utáni Drowned World turnén láttam először élőben Madonnát és a New York-i Madison Square Gardenben tartott, pillanatok alatt teltházas tömegrendezvényre való bejutás végül szinte katartikusabb volt, mint maga a koncert. Később, ahogy egyre kevésbé lett érdekes a zenéje, egyre többet turnézott.

Az ember legyen hűséges a bálványaihoz, ezért mivel ekkor már könnyebben megtehettem, láttam a Sticky & Sweet-, az MDNA- és a Rebel Heart-turné egy-egy állomásán is. A kapcsolódó albumokról már alig tudok felidézni slágereket, de a koncertek egytől-egyig eszméletlen nagy élményt jelentettek. Igazából teljesen felesleges volt Madonnáról 45, 50 vagy 55 évesen elmondani, hogy „még mindig tudja, mitől döglik a légy”, mert a modern popkoncert műfaját, ami négy-öt musicalre elég ötletet és díszlet-, jelmez- és színpadképcserét tartalmaz, ő teremtette meg és nála jobban máig nem csinálja senki.

london08.jpg

Éppen ezért stílusos, hogy tizennegyedik sorlemezét nem stadionokban fellépve promózza, hanem kétezer fős színházakban. Rosszmájúan lehetne azt feltételezni, hogy 61 évesen egyszerűen már nem tud megtölteni sportarénákat, ám rajongótábora ha egyre idősebb is, de lojális. Lojális akkor is, ha órákat késik, ha minden negyedik fellépést lemondja és ha átlag 80-100 ezer forintot kér el a jobb helyekért. Utoljára 35 évvel ezelőtt lépett fel ilyen kis színpadokon (a Virgin Touron a Beastie Boys volt az előzenekara), meglepően kísérletező kedvű új lemezéhez, illetve új alteregójához, Madame X-hez pedig remekül passzol a színházi közeg. 

 OLVASD EL, MIT ÍRTUNK MADONNA LEGÚJABB ALBUMÁRÓL, A MADAME X-RŐL!

Az előjelek ugyan nem voltak biztatóak, hiszen Madonna hiába készült vadiúj arccal és fenékkel a turnéra, már az első pár New York-i dátumot el kellett halasztani, a késések miatt dühös nézők perekkel fenyegetőztek, egy ponton pedig úgy tűnt, sérülései miatt több koncert marad el, mint nem.

london_felwide.jpg

Európában csak Lisszabonba, Londonba és Párizsba látogat el Madame X és a londoni Palladium szervezői némileg bekeményítettek a 11 órás lámpaoltással, Madonna pedig pár korábban last minute lemondott koncerttel ellentétben végre előre tisztázta, hogy két napot bír egymás után, heti egyet pedig kénytelen törölni. A koncertekre mobiltelefont csak a biztonságiak által lezárt szütyőben lehet bevinni, ami utólag briliáns húzásnak bizonyult. Az átlagéletkor negyven felett van, bár mellettem épp pár tizenéves ásítozik a Like a Prayer alatt is, láthatóan szívesebben lennének egy Dua Lipa-koncerten. A középkorú rajongók viszont lelkiismeretesen felpattannak táncolni minden régi klasszikusra és megpihennek minden új, Madame X-dalnál. Utóbbiból viszont van jó sok.

Az album két legjobb számát (God Control, Dark Ballet) azonnal ellövi, utána viszont a Medellínen kívül egyik sem üt igazán. Az egész felvonásnyi portugál blokk istenien néz ki, de közben leül a koncert és nem dobja fel az sem, hogy Madonna fado-énekléssel próbálkozik, valamint Graham Norton ölében fetreng a közönség soraiban. Varázslatos viszont a Frozen minimál-koncepciója (a kivetítőn lánya, Lourdes táncol, aki kísértetiesen emlékeztet a fiatal Madonnára), az Express Yourself acapella verziója (szintén a gyermekei közreműködésével), sőt még az American Life rehabilitálása is, ami George Bush Jr. és az iraki háború idején száműzte Madonnát az amerikai rádiókból, most viszont legalább annyira aktuális, mint 2003-ban.

Ebből persze nem szabad azt a következtetést levonni, hogy Madonna csak akkor igazán jó, amikor nosztalgiázik, de a 60 százalékos arány a régi számok rovására némileg öngól egy olyan előadótól, aki négy évtizede aktív. Ahhoz nem fér kétség, hogy Madonna nagyon büszke az új albumra és a Dark Ballet vagy a Killers Who Are Partying közben az lehet az ember érzése, hogy az énekesnő, aki hosszú ideig diktálta a kommersz főcsapását, most kifejezetten alternatív irányt vett. 

ÖSSZEGYŰJTÖTTÜK MADONNA LEGIZGALMASABB ÁTVÁLTOZÁSAIT

Az őszesbe forduló halántékú közönség egy bizonyos pontig díjazza a merész új törekvéseket (bár a zöld-foki-szigeteki asszonykórussal együtt kántálós Batuka alatt egész hosszú sor lett a büfében), de csak akkor, ha megkapja Madame X személyiségei közül a vicces, játékos, polgárpukkasztó Madonnát is. Szerencsére a fegyvertartás ellen ágáló Madonna és a fado-énekes Madonna mellett itt van ő is, aki szemrebbenés nélkül belelefetyel a közönség soraiban ülők sörébe vagy kajánul arról hadovál, hogy a punci a lélek tükre.

london12.jpg

A sok rögtönzés, cenzúrázatlan elszólás és közvetlen interakció miatt olyan közel érezhetjük magunkat az igazi Madonnához, mint a Madonnával az ágyban óta soha. És nagy megkönnyebbülés, hogy plasztikai műtétek ide, zenei zsákutcák oda, ez bizony még mindig ugyanaz a pimasz, félelmet nem ismerő, fáradhatatlan kis nő, akire kihívták a rendőrséget 1990-ben, amikor maszturbálást mímelt a színpadon a Like A Virgin taktusaira. Valószínűleg pár évnyire vagyunk a pillanattól, hogy Madonna bámulatos életművét a Queen, Elton John vagy Tina Turner mintájára bugyuta jukebox-musicallé redukálják a színházban, de amíg az igazit kaphatjuk ugyanott, nincs nagy gond.

Madonnát a londoni Palladiumban láttuk 2020. február 8-án.

https://recorder.blog.hu/2020/03/27/madonna_fajos_labbal_is_veri_a_teljes_popmezonyt
Madonna fájós lábbal is veri a teljes popmezőnyt

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr5515563036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.