Elhunyt Bill Rieflin, a Ministry, az R.E.M. és a King Crimson dobosa

2020.03.25. 15:02, Gaines

rieflin.jpg

A seattle-i dobos, aki karrierje során impozáns zenekarokban közreműködött, 59 éves volt. A halálhírt Robert Fripp, a King Crimson gitárosa közölte a Facebookon.

Rieflin tinédzserkorában kezdett zenélni együttesekben (The Telepaths, The Blackouts), utóbibból egyik fiatal zenésztársa, Paul Barker a zenekar feloszlása után csatlakozott a Ministryhez. Rajta keresztül ismerte meg Al Jourgensent, akivel először a Revolting Cocks formáció keretében zenélt együtt egy kislemezdal erejéig, majd egy évtizeden át működött együtt az ikonikus indusztriál metálzenekarral, bár hivatalos tag sosem lett belőle. 1995-től szintén tiszteletbeli tagként játszott több Swans-lemezen, illetve a Nine Inch Nails La Mer című számában is dobolt.

Bill Berry és Joey Waronker után ő lett az R.E.M. harmadik, egyben utolsó dobos közreműködője, 2003-tól a zenekar feloszlásáig, 2011-ig játszott a trió lemezein, valamint a turnékon is ő dobolt. A King Crimson három dobost felvonultató felállásában 2013-tól vett részt, később már nem csak dobokon, hanem billentyűs hangszereken is játszott a progrock-együttesben. Mindezek mellett még benne volt az R.E.M.-es Peter Buck és a Sleater-Kinney-beli Corin Tucker Filthy Friends nevű szupergrupjában, valamint a Nirvanás Krist Novoselic rövid életű Sweet 75 formációjában; játszott továbbá Robyn Hitchcockkal és Robbie Williamsszel is. Rieflin rákban hunyt el, akárcsak felesége, Francesca Sundsten, aki több lemezborítót is tervezett férje különböző produkcióihoz.

 

https://recorder.blog.hu/2020/03/25/elhunyt_bill_rieflin_a_ministry_az_r_e_m_es_a_king_crimson_dobosa_716
Elhunyt Bill Rieflin, a Ministry, az R.E.M. és a King Crimson dobosa
süti beállítások módosítása