Chris Martin, John Legend és Neil Young is az otthonából zenél nekünk

2020.03.17. 10:20, Gaines

chrismartin.jpg

A Coldplay énekese, Chris Martin tegnap félórás élő szólószettet közvetített az otthoni stúdiójából, melyben rajongói kéréseinek eleget téve játszott dalokat. Példáján felbuzdulva magyar idő szerint ma este 21 órától John Legend is élőben streamel majd egy minikoncertet. 

A #TogetherAtHome névvel ellátott kezdeményezés onnan jött, hogy a Coldplay tagjai a járvány miatt szétszóródtak a világ különböző részein, nem tudnak közösen livestreamelt koncertet adni, ezért Chris Martin kitalálta, hogy akkor szólóban veszi fel a kapcsolatot Instagram Live-on keresztül a rajongóival, és megpróbálja teljesíteni a kéréseiket. Az énekes először az A Sky Full Of Stars akusztikus gitáros verzióját játszotta el, majd zongorán előadta a Trouble-t és a Viva La Vidát, a Clocks főtémáját ("a folytatáshoz szükségem lenne a többiekre", szabadkozott), illetve David Bowie-tól a Life On Marst. A számok között pedig a követői üzeneteire is reagált. "Még sosem csináltam ilyet, nagyon izgulok", mondta a közvetítés elején, néhányszor bele is bakizott egy-egy akkordba, plusz a hangja sem volt belemegedve, hogy mindent ki tudjon énekelni, de ettől csak rokonszenvesebb a közvetítés.

John Legend nem sokkal később a Twitteren méltatta a Coldplay-frontembert az ötletért, és rögtön követi is a példáját. "Chris Martin barátom helyes kis koncertet adott ma az otthonából. Holnap nyugati parti idő szerint délután egykor én is tartok egy ilyen koncertet. Hamarosan találkozunk. Segítsük át egymást ezen az időszakon!" – írta az énekes, aki hasonlóképp megpróbálja majd teljesíteni a rajongók kívánságait, és ötleteket is vár arra nézvést, hogy kinek adja át a stafétát.

Időközben Martintól függetlenül mások is koncerteket közvetítenek otthonukból, próbatermükből, stúdiójukból vagy üres koncerttermekből. Neil Young a napokban már tartott egy digitális koncertet Bernie Sanders virtuális kampányrendezvényén, és tegnap, március 16-án bejelentette, hogy Fireside Sessions címmel élő sessionöket közvetít majd a közeljövőben az otthonából, feleségével, Daryl Hannah színésznővel. "Mivel mind otthon vagyunk, és nem mozdulunk ki, megpróbálunk a kandallóm mellől streamelni. A drága feleségem fog filmezni. Házias produkcióra kell számítani: néhány dal, egy kis együtt töltött idő" “ – fogalmazott Young. A stream pontos idejét még nem közölték, érdemes figyelni Young oldalát.

firesidesesstiionstostream.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/03/17/chris_martin_john_legend_es_neil_young_is_az_otthonabol_zenel_nekunk
Chris Martin, John Legend és Neil Young is az otthonából zenél nekünk
süti beállítások módosítása