Jelelve jelentette be új lemezét Fiona Apple

2020.03.09. 11:00, Gaines

apple.png

Az énekes-dalszerző filmet nézet velünk, aztán némán közli a hírt, amire már régóta vártunk.

Rövidhír: Fiona Apple rajongói YouTube-csatornájára vasárnap "5" címmel ellátott, egyperces videó került fel; az első felében a Born Yesterday című 1950-es George Cukor-filmből megy le egy jelenet az énekesnő mögötti tévén, majd jön a lényeg, Apple amerikai jelnyelvvel lebetűzi, hogy M-Y R-E-C-O-R-D I-S D-O-N-E, azaz, "kész a lemezem". Ami, ugyebár, az ötödik LP-je lesz a sorban. Egyelőre ennyit tudunk, se pontos megjelenési dátumot, se az album címét nem hozta még nyilvánosságra az előadó; tavaly ősszel adott egy hosszabb interjút a Vulture-nek, amelyben már belebegtette, hogy a lemez utolsó simításainál tart ("már egymillió éve készen kéne lennie"), de többet akkor sem árult el róla. 

"MIKOR PERKÁLSZ, TE CUKI KISKRAPEK?"

Utoljára 2012-ben jelent meg stúdióalbuma, a hosszú című, rövidítve csak The Idler Wheel…-ként ismert lemez. Azóta hallhattunk tőle kollaborációkat, A viszony című sorozat főcímzenéjét, egy nagyüzemi állattartás elleni felvilágosító reklámfilm zenéjét, egy protesdalt, amit a 2017-es Nők menetére írt, meg egy Simon & Garfunkel-feldolgozást Phoebe Bridgersszel és Matt Berningerrel, aminek a bevételeit a Planned Parenthood nevű szervezetnek utalták. Poénból belekötött Lil Nas X-ba, amiért a rapper hangmintázta az Every Single Night című dalát, míg A Wall Street pillangói című filmben Jennifer Lopez az ő egyik korai nagy slágerére, a Criminalra rúdtáncolt egy emlékezetes jelenetben. Alább a sokatmondó mosollyal és bólogatással megfejelt bejelentő videó:

Címkék: fiona apple
https://recorder.blog.hu/2020/03/09/jelelve_jelentette_be_uj_lemezet_fiona_apple
Jelelve jelentette be új lemezét Fiona Apple

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr915511930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.