Yes, yes, yes, chale! – The Mabon Dawud Republic dalpremier és interjú

2020.02.19. 14:00, Gaines

mabondawud.jpg

Az afrobeat hazai képviseletében még 2017-ben, alkalmi formációként született meg a The Mabon Dawud Republic a Fela Kutit ünneplő nemzetközi rendezvény, a Felabration első magyar koncertjére. Szerencsére a magyar zenei élet számos fontos zenekarának tagjait ötvöző felállás együtt maradt, 2018-ban kiadtak egy kislemezt, tavaly mini-fesztivált tartottak az A38-on, idén március 2-án pedig jön az első nagylemez. Erről mutatjuk most be a nyitódalt, és egyben ki is faggattuk a csapat billentyűsét, Bognár Szabolcsot. Premier!

A Mabon Dawud Republic hosszabban bemutatkozott Magyarradar rovatunkban, tagjai között ismerősökkel találkozhatnak a The Qualitons, a , a Zuboly, az Irie Maffia, a Szabó Balázs Bandája, a SoulClap Budapest vagy az Àbáse rajongói. Utóbbi kettővel közös pont Bognár Szabolcs billentyűs, aki válaszolt a Recorder kérdéseire a zenekar új lemezéről és a második beharangozóról (a 444-en debütáltTalk To Me), a Mawadidoh című szerzeményről, Íme:

Régóta készül az első nagylemezetek? Milyen út vezetett a 2018-as 7 inches kiadványtól a debüt LP-ig?

Bognár Szabolcs: Igen, régóta dolgozunk az anyagon. A kislemez felvételekor már tudtuk, hogy szeretnénk majd egy teljes nagylemezt. Nagyon örültünk a 7 inches megjelenés sikerének, sok hazai és külföldi rádióban és mixben felbukkantak a számok. Sikerrel pályáztunk az NKA Hangfoglaló Programján, aminek segítségével nekiállhattunk a lemez felvételének, elkészült a honlapunk, videót tudtunk forgatni, és fotósorozatot készíteni.

BOGNÁR SZABOLCS BEMUTATJA KEDVENC AFROBEAT-SZÁMAIT


Mennyire volt cél, hogy visszaadjátok az élő hangzásotokat? Sokan vagytok a zenekarban, logisztikailag megoldható volt-e, hogy egyszerre játsszatok fel számokat?

Szerettük volna megörökíteni az élő zenekari hangzást és az együtt játszás energiáját. A kislemezen, azt hiszem, ez maximálisan sikerült, a most megjelenő anyagon azonban sajnos nem volt erre igazán lehetőségünk. A ritmusszekciót rögzítettük egyben (dob, kongák, basszus, billentyűk, gitárok), majd erre vettük fel külön a fúvósokat, a vendégénekeseket és pár extra ütős sávot. Nagy volt a bizonytalanság akörül, hogy melyik alapra milyen énekessel sikerül majd felvennünk szólamot, mi lesz a zenék végleges formája, így muszáj volt nyitva hagyni az editálás lehetőségét.

A MABON DAWUD REPUBLIC 7 INCHES KISLEMEZE ITT HALLGATHATÓ MEG


Kész dalokkal vonultatok stúdióba, vagy improvizációk eredményeit hallhatjuk a lemezen?

Vázlatokkal készültünk, többünknek voltak groove vagy fúvóstéma ötletei, amiket közös improvizációk során dolgoztunk ki a stúdióban.


Pár éve sikerült eljutnotok Ghánába. Milyen hatást gyakoroltak a zenétekre és a lemezre az ottani élmények?

Fantasztikus élmény volt Ghánában játszani. A Pat Thomassal közös koncertünk igazi high life 'bootcamp' volt, a Kwashibu Area Band és Pat Thomas zenei vezetője, Kwame Yeboah készített fel minket, rengeteget tanultunk. Azt gondolom, hogy egy stílus igazi megértéséhez elengedhetetlen megismerni és tanulmányozni a kultúrát, amiben született. Az, hogy két hetet tölthettünk a forrás helyszínén, életre szóló tanulságokkal járt sokunk számára, rengeteget fejlődtünk és tapasztaltunk. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Élő Mártonnak és Senának, hogy létrehoztak egy ilyen fantasztikus rendezvényt és lehetőséget teremtettek erre az útra!

bognar_foto.jpg
fotó: Frank Olivér


Mennyire magyar a Mabon Dawud Republic afrobeatje? Már azon túlmenően, hogy magyarok játsszák.

Sose volt célunk, hogy egy az egyben autentikusan játsszuk ezt a zenét, azt hiszem, ez nem is lenne lehetséges. Próbáljuk minél inkább a magunkévá tenni, elsajátítani a műfaj sajátosságait, felvenni a tempót és a lüktetést, ugyanakkor hagyjuk, hogy természetesen folyjon át rajtunk, akarva-akaratlanul is hozzáadjuk a saját ízvilágunkat. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a műfaj autentikus képviselőinek, "nagy öregjeinek" és fiatal tehetségeinek tetszettek annyira a felvételeink, hogy hajlandóak voltak közreműködni a lemezen.

SOK-SOK KÉP A TAVALYI A38-AS AFROBEAT-KONCERTRŐL


A Recorderen a nyitó Mawadidoh című dalt mutatjátok be, amin Stevo Atambire vendégeskedik. Mesélsz kicsit erről a kollaborációról?

A zene fő fúvós témája, húzása és lüktetése az én ötletem volt, amiket aztán közösen dolgoztunk ki a zenekarral. Már a ghánai út előtt tudtuk, hogy Stevo Atambirével szeretnénk majd dolgozni, nagyon izgalmasnak tartottuk a stílusát. Amikor a kint létünk utolsó előtti napján telefonról lejátszottam neki az alapot, körülbelül öt másodperc után kikapta a fejhallgatót a füléből, és lelkesen felkiáltott: 'YES YES YES CHALE, EASY! LETS DO IT!' Nagyon boldog voltam, hogy ennyire tetszik neki, másnap a stúdióban körülbelül másfél óra alatt megírta és fel is vette a kologo- és éneksávokat. Azt hiszem, a felvétel méltón adja vissza azt a lelkesedést és pozitív energiát, amit aznap mind éreztünk.


a digitális formátumban és vinylen is megjelenő nagylemezt a Budabeats Bandcamp-oldalán lehet előrendelni. a lemezbemutató koncert március 7-én lesz a Trafóban, vendégeskedik Stevo Atambire és Said Tichiti, Facebook-eseményoldal. Február 22-én, szombat este tíztől pedig Hock Ernő és Halmos András mesél majd a lemezről a Tilos Rádióban.


és akkor halljuk az új lemez nyitódalát:

a Mabon Dawud Republic a Facebookon

címlapfotó: Örsi András

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_100.jpg 

https://recorder.blog.hu/2020/02/19/dalpremier_the_mabon_dawud_republic
Yes, yes, yes, chale! – The Mabon Dawud Republic dalpremier és interjú
süti beállítások módosítása