New age lemezzel jelentkezik Sufjan Stevens

2020.02.06. 13:20, Gaines

sufjan_lowell.jpg

Korunk egyik legjelentősebb dalszerzője, Sufjan Stevens öt éve adta ki Carrie & Lowell című nagylemezét, ami a legtöbb évtizedösszegző listán előkelő helyen szerepelt. Az énekes pár dalt csepegtetett azóta, ám március végén érkezik legújabb sorlemeze, amit mostohaapjával közösen rögzített, és az első beharangozót is közzétették róla.

A végtelenül törékeny, nyers gyászfeldolgozó Carrie & Lowell címében is szereplő Lowell Brams nemcsak Stevens mostohaapja, hanem egyben üzlettársa is, közösen vezetik az 1999-ben megalapított Asthmatic Kitty Records nevű lemezkiadójukat. Brams 2009-ben saját lemezt is kihozott Music For Insomnia címmel, amin Stevens közreműködött. Az újabb közös projekt az Aporia címet viseli, és 21 "főként instrumentális" számot ölel fel; már évek óta bíbelődtek ezekkel a dalokkal, és azért most fejezték be, mert Brams nyugdíjba vonul. Stevens elmondása szerint az anyag a Bramstól kapott, több évtizedre visszanyúló útmutatásnak és mentori segítségnek állít emléket. "Ötéves korom óta mellettem áll. Nagy menet volt."

KRITIKÁNK A CARRIE & LOWELLRŐL

Az album zenei hangzásvilágát ők maguk a new age jelzővel illetik, ami távol áll mind a 2000-es évekbeli Sufjans-lemezek indie-barokk-folkpopjától, mind a The Age Of  Adz kísérleti elektronikájától, szóval már önmagában is izgalmas újdonság. Stevens közreadott egy lejátszási listát is az inspirációiról, az itt szereplő nevek között Enyával, a Boards Of Canadával és Colin Stetsonnal is találkozunk. Az Aporia filmzenékből is merít, például Stetson rendhagyó, szaxofonalapú score-jából, amit az Örökség című horrorhoz szerzett, de előkerül a Szárnyas fejvadász (Vangelis), az Under The Skin (Mica Levi) és a Krisztus utolsó megkísértése (Peter Gabriel) is.

Az első előfutárként közreadott The Unlimited ambientes nyitánya, majd szintiközpontú fokozása valóban filmzenés, és Stevens az elmúlt években több filmhez kölcsönzött zenét: a Szólíts a neveden eredeti betétdaláért, a Mystery Of Love-ért Oscarra is jelölték, míg Tonya Harding címmel az Én, Tonyához írt egy számot, amit aztán a film alkotói végül nem használtak fel. Ezeken kívül balettekhez is szerzett zenét, szóval nem unatkozott, de azért egy teljes album mégiscsak más. Alább mutatjuk a lemezborítót, a számlistát, és beillesztjük a Stevens-féle playlistet is.

aporia.png

1. Ousia
2. What It Takes
3. Disinheritance
4. Agathon
5. Determined Outcome
6. Misology
7. Afterworld Alliance
8. Palinodes
9. Backhanded Cloud
10. Glorious You
11. For Raymond Scott
12. Matronymic
13. The Red Desert
14. Conciliation
15. Ataraxia
16. The Unlimited
17. The Runaround
18. Climb That Mountain
19. Captain Praxis
20. Eudaimonia
21. The Lydian Ring

https://recorder.blog.hu/2020/02/06/new_age_lemezzel_jelentkezik_sufjan_stevens
New age lemezzel jelentkezik Sufjan Stevens
süti beállítások módosítása