A Beach Boys alapítói bojkottra szólítanak fel egykori zenekaruk ellen

2020.02.04. 14:39, Gaines

wilsonlove.jpg

A Beach Boys két alapító tagja, Brian Wilson és Al Jardine arra kérik a rajongóikat, hogy bojkottálják egykori zenekaruk jelenlegi felállását. Az okok a trófeadavászatban keresendők.

Kis háttérinfó: a Beach Boys név alatt jelenleg egy olyan turnézenekar fut, amelyben az alapítók közül egyedül Mike Love szerepel (fent a képen jobbra, Wilsonnal), illetve az 1965-ben csatlakozott Bruce Johnston. Wilson és Jardine a 2012-es That's Why God Made The Radio című LP és az ötvenedik évfordulós koncertturné erejéig visszatért a zenekarba, ám azóta megint külön utakon járnak. Brian Wilson szólóprodukciójának keretein belül koncerteznek együtt, Love-ék pedig a névhasználatot peres úton elnyerve turnézza körbe a világot.

Namost, a Love vezette haknizenekar vállalt egy fellépést a nevadai Renóban február 5-től 8-ig tartott Safari Club International Conventionön, ami gyakorlatilag egy trófeavadászatnak szentelt rendezvénysorozat. A szimpóziumon be lehet ülni olyan előadásra, ahol a trófeaszobád megfelelő kialakításáról okosítanak ki, vagy a vadászat közben felmerülő stressz kezelésére adnak tanácsokat; ezen felül rengeteg fegyvert és vadászeszközt lehet majd vásárolni. Az esemény fővédnöke és szónoka pedig Donald Trump Jr., aki nemrég épp egy veszélyeztetett perzsa muflon leterítésével került be a hírekbe.

"Ez a szervezet támogatja a trófeavadászatot, amit Al és én is határozottan ellenzünk" – nyilatkozta Brian Wilson. "A magunk részéről nem tudjuk megakadályozni a koncertet, ezért arra kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk, és írja alá a petíciónkat." A petíció aláírói addig nem vásárolnak vagy töltenek le Beach Boys-zenéket, nem mennek Beach Boys-koncertre, és nem vesznek semmilyen merchöt, amíg a zenekar nem mondja vissza a rendezvényen vállalt fellépését. Erre aligha fog sor kerülni: a Trump-támogató Love válaszul megerősítette, hogy megtartják a koncertet, és "kiállnak a szólásszabadság amerikai alapjoga mellett".

https://recorder.blog.hu/2020/02/04/a_beach_boys_alapitoi_bojkottra_szolitanak_fel_egykori_zenekaruk_ellen
A Beach Boys alapítói bojkottra szólítanak fel egykori zenekaruk ellen

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8415454850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása