„A tárgyak életre keléséből fakad a zene” – Interjú Kálmán Eszterrel és Matkó Tamással

2020.01.30. 13:17, Gaines

kalman_matko_1.jpg

Kálmán Eszter rendező, díszlet- és jelmeztervező. Matkó Tamás zenész, zeneszerző. Január 31-én, péntek este és február elsején, szombat este a Trafóban alkotótársaikkal mindketten a hangok, zajok, zörejek természetét, hagyományostól eltérő, vagy épp a hétköznapiságuk miatt meglepő hatásait tárják fel egészen egyedi, kísérleti előadásaikkal, a Domestic Noise-zal Kálmán, a Quaddal Matkó rendezésében. Velük beszélgettünk az első Trafóban töltött próbanapjuk során házastársi hanggyűjtésekről, Beckett-rajongásról, zene és zörejek funkciójáról.

Honnan eredeztethető a szakmai kapcsolatotok, és hogyan született meg a két előadás ötlete?

Kálmán Eszter: Tíz éve ismerjük egymást. A diploma után pár évig a TÁP Színháznál dolgoztam, ott találkoztunk először az egyik Alatta-Felette előadás kapcsán a Tűzraktérben: én voltam a rendezőasszisztens, Tomi pedig kórusművet írt az egyik jelenethez. Később már mint látványtervező találkoztunk Tomival más produkciókban, ahol a véletlen – vagyis a rendezők – választottak minket az alkotócsapatba.

Matkó Tamás: Most viszont eleve terveztük, hogy – részben – közösen hozzunk létre valamit.

KE: Tomi egy Dömötör András által rendezett produkció alatt, Grazban mesélt a saját ötletéről, bennem pedig már dolgozott egy hanggal kapcsolatos elképzelés, amit nem egészestés előadásnak szántam. Ezután már úgy kezdtem erről beszélgetni Barda Beával a Trafóban, hogy mi lenne, ha két rövid, kísérleti performanszot adnánk elő egy este – táncosoknál gyakori az ilyen felállás.

MT: Nem tudtuk előre, milyen hosszúak lesznek: színházi előadásokhoz képest rövidek, viszont történéseiket tekintve annál sűrűbbek. Ugyanazt az információmennyiséget hordozzák, mint ami átlagosan egy színdarabban a szavak szintjén létezik. Itt a hang- és látványelemek pótolják a szavakat, de érzetben nem feltétlenül fogjuk rövidnek érezni.

Másfelől közelítetek a hangokhoz, a hangok narratív lehetőségeihez a szakmátok miatt?

KE: Az eddigi munkáimban is foglalkoztam ezzel, csak mindig más színházi eszköz volt a fókuszban. A Domestic Noise eredeti verziójában még fontos szerepet játszott volna egy beszélő díszlet, amiben nincs szereplő, hanem a hangok irányítják magát a díszletet is, csak aztán ez később egyre inkább leszűkült a hangra, illetve a hangok vizuális előállítására.

MT: Szerintem én most sem csinálok semmit máshogy, mint amit egyébként zeneszerzőként vagy zenészként szoktam. Érdekes módon ennek az előadásnak a fejlődéstörténete pont úgy ment végbe, mint amikor zenét szerzek. Új helyzet persze, hogy nem hangszeres zenészeknek írtam kottát, hanem színészeknek adtam instrukciókat, amik a kotta szerepét veszik át. Amit én megélek belőle, az pont ugyanaz, mint amikor zenét írok – ezt menet közben fedeztem fel.

Beszéljünk kicsit külön is a két előadásról. Quad Samuel Beckett eredetileg tévéjátéknak készült munkáján alapul. Mikor találkoztál vele először, és mi fogott meg benne?

MT: Nagyon régen, még gimnáziumban. Elolvastam az összes Beckettet, amikor kötelező olvasmányként először került a kezembe a Godot-ra várva; tizenhat évesen rögtön meg is írtam nyolc Beckett-drámát. Mindig terveztem, hogy egyszer majd tető alá hozok egy nagy Beckett-estet, aztán más irányba kanyarodott az életem. Akkor jött velem ismét szembe a Quad, amikor YouTube-on láttam róla különböző felvételeket egyre több helyről - tudtommal Magyarországon még nem adták elő. Ez a vizuális találkozás, a feldolgozások sokfélesége revelációként hatott rám: „ha mások is megcsinálták, akkor ez egy reális terv részemről”.

Maga az alapmű mennyire kötött, mennyire van szigorúan lefektetve?

MT: Az alapmű lezárt forma, azt csak előadni lehet úgy, ahogy van, ami engem így nem érdekelt: tíz-tizenöt perces, meg lehet csinálni szépre, de önmagában kevés lett volna. Mellé pedig nem akartam más darabokat csatolni, mert az meg egyfajta etűdsorozattá vált volna. Inkább jobban ráfókuszáltam, milyen számomra a világa ennek a furcsa előadásnak, és szabadon belepakoltam az asszociációimat. Inkább improvizáció lett egy témára. A darab legjellegzetesebb tulajdonságait – a mozgásforma, a fény, a jelmez – nagyon is megtartottam, csak közben feltöltöttem másféle színházi tartalommal.

Zene lesz benne?

MT: Az alapverzióban négy zenész a tér négy sarkában félig improvizatívan lekíséri a szereplők mozgását. Ezt kihagytam. Saját magukat kísérik le, más zene nincs benne.

KE: De van!

MT: Milyen értelemben?

KE: Van benne bejátszott zene bizonyos pontokon. Érdekes, te hogyan éled meg, neked mitől nem zene, amit én speciel zenének hallok.

MT: Valóban. Annyira elvont formában jelenik meg az a bejátszott zene, hogy a szereplők kihangosításaként élem meg – magából a darabból szólal meg valami. Nekem ez máshogy funkcionál: a tárgyak életre keléséből fakad a zene, de nincs jelentése magának a zeneműnek.

A Domestic Noise-nál a hanggal való játék volt meg először, és utána jött a párkapcsolati tematika?

KE: Az eredeti gondolatom Marilyn Monroe utolsó éjszakájára volt felfűzve, amivel kapcsolatban a mai napig bizonytalan, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság történt-e. Krimiszálat találtam ki, és felépítettem volna Monroe „lakását”, melyben azok a hangok szólaltak volna meg szcenikai trükkökkel, amik elbeszélik azt az estét. Végül erről letettem, és az tűnt kézzelfoghatóbbnak, amikor a hangok és zörejek narratív viszonyba kerülnek egymással. Adta magát a párkapcsolat, a férfi és nő viszonya. Sok lehetőség szóba került, például vászonnal kettéosztott színpad, aminek az egyik oldalán néznek egy filmet, a másikon látják, ahogy létrehozzák a hangjait, majd cserél a közönség. Az biztos volt, hogy a zörejfelelős Friedenthal Zoltán benne lesz, és úgy döntöttem, ezt a klasszikusan színészinek nem nevezhető feladatot elvállalom én – akkor pedig szóljon rólunk, hiszen házaspár vagyunk. Így tartalmilag is izgalmasabbnak, valósabbnak találom.

Hogyan állítottátok össze a hanganyagot? Járkáltatok az utcán, a lakásban, és próbálgattátok, mi hogyan szól?

KE: Mindenre nagyon figyeltünk, gyűjtöttük a hangokat. Felvételeket készítettünk otthon kávégépről, háztartási tárgyakról, teszteltük, hogyan szólnak önmagukban, torzítva, egymásra rakva. Kitaláltunk tematikákat, hogy mondjuk a nászút hogyan jeleníthető meg hangban, mik azok a domináns hangok, amiket meg kell benne hallani, azok hogyan rétegződnek egymásra úgy, hogy összeálljon egyfajta érzet a nézőben. Így született meg egy váz, amit bevihettünk a próbaterembe – meg rengeteg tárgyat –, és Tomi segítségével elkezdtük összerakni ezeket.

kalman_kavefozo.jpg

Van olyan tárgy, amit szerettetek volna felhasználni, de valamiért nem sikerült?

KE: Tárgy nincs, inkább jelenetek, amiket még szívesen megalkotnék, de nem fér bele az előadás formájába. Amióta megszületett a forma, erősen megszűri, mit bír el és mit nem.

MT: Most kezdtem el érezni, hogy valami még ki akar jönni az enyémből. A végén valamin még dolgoznom kell – a színészeket ez nem érinti, de ott még van számomra egy megoldandó feladat a következő két-három napban. Most találkozom alkotóként először ezzel az érzéssel, hogy ott még motoszkál valami, aminek ki kell jönnie, ez pedig sok munkámba fog kerülni.

Mennyi improvizációt engednek meg az előadások?

KE: Most már nagyon pontosak.

MT: Más volt a kiindulópont. Az én esetemben – egy szögletes, formalista-konstruktivista alapművel – muszáj volt mindent pontosan leírni, gyakorolni, máshogy nem működött volna. Eszteré sokkal személyesebb forma, asszociációkra alapul, több változó elemmel. Mostanra minden fix, de az alapötlet jellege miatt nyitottabban kellett indulnia.

KE: Olyan ez, mintha zenészek lennénk: adott tárggyal kell akkor és ott egy bizonyos hangot kelteni. Hogy sikerül-e, vagy sem, az más kérdés, a tárgy néha megmakacsolja magát. Rizikó benne, hogy összeáll-e a hangkép. De van a zörejeknek együtt egy zeneisége, ami nem enged meg magának túl sok improvizációt.

kalman_hangszer.jpg

A Trafó akusztikája mennyire fogja befolyásolni az előadást?

KE: Nagyon. Ez most fog kiderülni. Alig várjuk, hogy végre halljuk a próbaterem után, hogy hogyan szól. Nekem mindent meg fog határozni, hogy végre nem egy mikrofont rakosgatunk magunk előtt, és egy számítógépes kis hangfal helyett profi hangrendszeren halljuk. Biztos ki fog derülni, hogy valami nem működik, más meg új dimenziókat fog kapni.

Mit reméltek az előadástól?

MT: Az előadás kísérleti jellege miatt nem igazán lehet megítélni, hogyan hat majd ez a közönségre. Mivel nem egy bejáratott műfaj, nincs meg az a "tapasztalati tőke", amivel erre érdemben válaszolni tudnék.

KE: Nagyon nehéz egy ilyen kérdésre válaszolni. Mindig gondolkozom ilyenkor, milyen válaszok születhetnek egyáltalán. „Remélem, hogy elgondolkoznak a nézők a színház sokrétűségén, az eszközök fontosságán és a zajok erején.” Nem tudom mi erre a jó válasz. Igazából őszintén csak azt remélem, hogy tetszeni fog nekik.

MT: Ha ezt az ember egyszerűen csak hallgatja, és belemerül, akkor túl rosszul nem járhat.


Kálmán Eszter Domestic Noise és Matkó Tamás Quad című előadásait 2020. január 31-én, péntek este, 20 órai kezdettel, valamint február elsején, este 20 órakor lehet megtekinteni-meghallgatni a Trafóban. Az első estére ITT, a másodikra ITT lehet jegyet venni.

https://recorder.blog.hu/2020/01/30/_a_targyak_eletre_kelesebol_fakad_a_zene_interju_kalman_eszterrel_es_matko_tamassal
„A tárgyak életre keléséből fakad a zene” – Interjú Kálmán Eszterrel és Matkó Tamással

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3115434636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.