Rónai András - kedvenc 2019-es dalok

2020.01.11. 11:09, RRRecorder

rosalia_con_altura.jpg

Összegeztük már a tavalyi év legjobb lemezeit, továbbá közösen összeállítottunk egy magyar toplistát is, ám hagyománynak számít a Recorderen, hogy a stáb tagjai külön-külön is publikálják kedvenc dalaikat. A 2011-es2012-es2013-as2014-es2015-ös2016-os, és 2017-es sorozat után egy év kimaradt ugyan, de most szerzőink ABC-sorrendje szerint következzenek a 2019-es kedvencek, amelyek rögtön meg is hallgathatók playlistben, rövid kommentárokkal. A mai dj Rónai András. (A nyitóképen Rosalía.)

A 2019-es személyes kedvenc dallisták sorát Csepelyi Adrienn nyitotta, majd Hó Márton, Huszár AndrásLékó Tamás és Reszegi László következett. 

"Szervusz, Andris vagyok. Indulhatunk!" - szokta mondani a Waze a feleségemnek. Én magamat sosem nevezném Andrisnak, viszont ahhoz csatlakozom, hogy: indulhatunk!


Dorota: Solar The Monk

Mert a legváratlanabb és egyben legszebb dolog, amit idén hallottam, az az, ami itt történik kb. a második perctől. Én azt mondom, megérdemelte azt az első helyet. (Spotify-on nincs, ellenben itt az egész album.)


The Qualitons: Zöld sárga

Túl a kontextuson (első magyarok a KEXP-ben, oly hosszú idő után a megérdemelt figyelmet itthon is végre megkapó zenekar), önmagában is lúdbőröztető. Oké, hogy feldolgozás, de kicsavarni a KEX-szám minimálgitározásából ezt a groove-ot, az legalább akkora teljesítmény, mint írni egy sajátot. A KEXP-es videót hallgattam meg sokszor, az nőtt a szívemhez; a Spotify-listába csak az angolt tudtam betenni.


Mourning [A] BLKstar: BLK Musak

A napi (több mint) 40 ezer új szám világában természetes, hogy lesznek olyanok, akik megérdemelnék, de nem kapják meg az elismerést. Ezzel együtt is fájó, hogy a Mourning [A] BLKstart ha nem is teljesen, de jórészt mellőzi a nemzetközi sajtó, hiszen minden megvan bennük, nemcsak zeneileg, hanem tematikailag és zeitgeistileg, amitől kritikuskedvenccé válhatnának. Bezzeg a Recorder írt róluk!

Budokan Boys: Dad Is Bad

"Azt hiszem, apa rossz. Ő az apukám és szeretem, de azt hiszem, rossz. Kérem vissza a régi apukámat, ő nem volt olyan rossz." Hiperrealista abszurd történetmesélős minimálblues a Bécs-New Orleans tengelyről.

Richard Dawson: Jogging

Mi történik ebben a számban?!


Wizard Apprentice: Sensuality

Csodásan kattogó érzékiség egy elvarázsolt hangulatú EP-ről.

Ress: Taxi

Pedig a történeti előzmények nem arra mutattak, hogy lesz nálunk az újhullámos R&B-ben egy önálló, eredeti, izgalmas (férfi)hang, ami bőven túlmutat a minták többé-kevésbé sikeres átvételén. Nemcsak a magyarok közül az egyik kedvencem.

Eartheater: Preservation

Az idei Eartheater-lemezt elsőre, harmadikra nem tudtam olyan gyorsan megszeretni, mint a Metalepsist, de aztán a kitartás meghozta a gyümölcsét.

Erik Sumo: Blue Blue Blue (I'm At The Ocean But I'm Not) feat. Kiss Erzsi, Kutzora Edina

Sok jó szám van ezen a a lemezen, elsőre nem is emelkedett ki egyik sem, hanem egészben tetszett; harmadszorra viszont teljesen belezúgtam ebbe.

Equiknoxx: Move Along

Az elejét hallgatva nincs ember, aki előre láthatná, hogy milyen szexi dalt ki lehet hozni ebből.

equiknoxx_1.jpg


TNGHT: Club Finger

Nahát, 2019-ben egyszer csak lett egy második TNGHT EP. Nem olyan szuperreleváns, mint az első, viszont roppant szórakoztató.

Rosalía & J Balvin: Con Altura

Végre egy egymilliárd fölötti nézettségű videó, ami mögé teljes mellszélességgel fel tudok sorakozni. (Meg karácsonykor a Smells Like Teen Spirit is átlépte az álomhatárt.)


Amazondotcom: Priestess

Amazondotcomot a neve miatt sokáig bojkottáltam, de amikor a sokadik megbízható év végi listán jött szembe, meghallgattam, és milyen jól tettem. (Ross From Friends, Com Truise és a többiek esetén viszont makacsul kitartok az elveim mellett!)

Kapitány Máté: Szörny feat. Lil Holt

Ez az egyik kedvenc sorom idén: "Az összes csíra egy zászlóaljban babot ültet, nézik, hogy nő." Nehéz volt választani egyetlen számot a JEEP:A-ról, az alapban hallható nagyszerű ötletek kimagasló mennyisége miatt lett et, meg mert még az elsőre kifejezetten béna "elmenni - lenni - bírni - unni - verni - vinni - hívni - hívni" rímeknek is megvan a funkciója: nemcsak leírják, hanem meg is valósítják a szituáció idegesítő monotóniáját, illetve talán azt is mondhatjuk, hogy gyerekességükkel a lírai én regresszióját is jelzik. (A további kedvenc 2019-es magyar soraim amúgy azok, hogy "Erős, mint a hó, és bátor, mint egy hegy", illetve "Mi közösen vagyunk a nagycsalád, például SzintisLaci a nagypapád".)

Denzel Curry: P.A.T. feat. PlayThatBoiZay

Idén kicsit elengedtük egymást a hiphoppal, de azért hát ez azért.

Acid Arab: Staifia feat. Radia Menel

Az Acid Arab még nem okozott csalódást.

3Phaz: Phazbaz

A Mahraganat nevű szupermenő egyiptomi stílust bemutató Cairo Concepts válogatásról az a szám, ami a legszebben torzul.

Saint Abdullah: Void Of Veil And Curtain

Régóta érzem én, hogy az iráni származású, New Yorkban élő testvérpárban benne van egy nagyon jó lemez lehetősége, és a Mechanical Flirtations végre visszaigazolta ezt.

Boobs Of DOOM: Fumeripits Wept

Jó volt havonta várni egy-egy új albumra a KOZMIC COGNITIVE DISSONANCE INCEPTION ENGINE sorozatból a glasgow-i férfi-nő duótól, pláne, hogy ilyen gyöngyszemek voltak rajtuk mindig, mint ez az amúgy meglepően dallamos, a lelke mélyén valahol kedves szám.

Scorn: Who Are They Which One

Mick Harris 8-9 év után feltámasztotta a Scornt, és ha a Cafe Mor nem is tartozik a legeslegjobb lemezei közé, de azért megvan benne minden, ami miatt ő az egyik legnagyobb kedvencem valaha. Ez a szám a banger a lemezről.

scorn.jpg


Zonal: Medulla feat. Moor Mother

Ugyanebből a körből Justin Broadrick és Kevin Martin duója, ami akkor működik a legjobban, amikor jéghideg ipari dub-drone-hiphopjukat Moor Mother ellenpontozza, aki másfelől meg pont mellettük a legjobb.

Jay Glass Dubs: A New Model For Emulation

És a dub még egy oldalról. Úgy fűzi mély rokonság az előzőekhez, hogy közben mégis egészen más.

Earth: The Colour Of Poison

A 2008-as The Bees Made Honey In The Lion's Skull óta nem szerettem annyira Earth-lemezt, mint a Full Upon Her Burning Lipst (bár a Beest jobban, de hisz ott van az öröktoplistámon). A szaggatás miatt ez a szám emelkedik ki róla.

Širom: Low Probability Of A Hug

Avant-folk névleg Szlovéniából, de valójában egy párhuzamos valóságból. (Ó, miután ezt leírtam, látom, hogy ők is így határozzák meg magukat.)

sirom.jpg


75 Dollar Bill: WZN4

Ez is csak messziről nézve afrikai (sivatagi) zene, és nemcsak azért, mert amerikai.


SPAZA: Stametta Spuit

Ez viszont tényleg (Dél-)Afrika, és kb. az a neve a helyi improvizáló zenészekből összeállt formációnak, hogy KISBOLT.


MSYLMA: Li-Kul-i Murad-in Hijaa

Na, elég volt a könnyed szórakozásból: letaglózó zene Mekkából.


Sote: Trans Force

Az egyik legcukibb dolog, amit 2019-ben olvastam, az volt, hogy Sote már aggódik, hogy az iráni elektronikus zene túl menő lett.

Hieroglyphic Being: Rhythmic Cubism

Az a lemezcím, hogy Synth Expressionism / Rhythmic Cubism, ami ilyen intellektuális viccelődésnek tűnik, ám valójában teljesen pontos.

RÓNAI ANDRÁS KEDVENC 2015-ÖS DALAI ITT HALLHATÓK.

A 2016-OSAK PEDIG ITT.

A 2017-ESEK PEDIG ITT.

https://recorder.blog.hu/2020/01/11/ronai_andras_kedvenc_2019-es_dalok
Rónai András - kedvenc 2019-es dalok

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8215394154

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.