Ha kockáztatsz, abból csak jó sülhet ki – Szombat este Studio Dan a Trafóban!

2020.01.08. 19:30, Gaines

studiodan.jpg

(X) Egészen különleges koncertre kerül sor a hetedik Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál keretén belül január 11-én, szombaton, a Trafóban: egy belépőjegy áráért négy merész zeneszerző rendhagyó kortárs szerzeményét hallgathatjuk meg a nagyszerű bécsi Studio Dan társulat tolmácsolásában, Átjáró a kockázat irányába címmel.

Az Átlátszó Hang Újzenei Fesztivál már nevében is jelzi, hogy az újzene iránt érdeklődőket, a nyitott zenerajongókat célozza meg minden évben programjaival, célja közelebb hozni az újzenét a közönséghez társművészeteket is bevonva, performansszal, színházzal és vizuális hangversennyel engedve betekintést ebbe az összetett és innovatív zenei univerzumba.

A január 11-ei estének öt főszereplője lesz – négy zeneszerző és egy zenekar –, nézzük meg egyesével, melyikük miért izgalmas, mert külön-külön is csábítóak lennének, hát még együtt.

A Studio Dan 2005-ben alakult az akkor először megrendezett JazzWerkstatt Wien fesztivál kedvéért, azóta sok különböző felállásban játszottak már, az éppen adott projekttől függően. Érdekessége, hogy mind összetételében, mind megközelítésében, mind repertoárjában a kortárs zene legkülönbözőbb területein mozog a szabad improvizációtól az újzenén és a jazzen át egészen az artrockig. Tagjai között találunk klasszikus zenei képzettségű, hagyományos szimfonikus hangszereken játszó zenészeket, de ugyanúgy basszusgitárost, szintetizátorost és lemezlovast is. Crossover formációként Sztravinszkijt és Zappát egyaránt elő tudnak adni (nevüket is utóbbi egyik lemezéről, a Studio Tanről vették át).

A Studio Dan által megszólaltatott zeneművek egyikét Passaggio Verso Il Rischio címmel az idén 85 éves Vinko Globokar szerezte, aki nem először működik együtt a Studio Dannel. A szlovén származású francia avantgárd harsonás-komponista nagyszabású kísérleti művét, a Laboratoriumot például gyerekeknek szóló előadásként gondolták újra együtt, melyben a „harsonákat kerti slaggal kötik össze, a klarinétokat víz alatt szólaltatják meg, vagy az egész zenekar összevissza forgolódik zenélés közben”. A Passaggio című darab, amit kifejezetten a Studio Dan számára írt, az alkotó szabad gondolkodásmódját és kísérletező kedvét tükrözve kilenc zenész improvizálására épül, és színházi elemeket is tartalmaz lábdobogástól az egyik muzsikus vécépapírral való körbetekeréséig.

A koncert első felében Anthony Braxton Composition Nr. 228 című művét hallhatjuk még: a free jazz egyik jelentős fúvós-zeneszerzője (játszik szaxofonokon, klarinéton, fuvolán és zongorán is) 1969-ben új utat tört azzal, hogy elsőként adott ki szaxofonos szólólemezt, amin semmilyen más hangszer vagy hangszeres sáv nincs Braxton alt szaxofonján kívül (For Alto). Karrierje során zenélt Chick Coreával, Dave Hollanddel, Wadada Leo Smithszel, Dave Brubeckkel és a Wolf Eyes nevű kísérleti zajzenekarral is. Sajátos zenei rendszerében egyedi grafikus jelek határozzák meg a kottában azokat a pontokat, ahol az előadóknak lehetősége van kilépni az írott anyagból, és a pillanattól vezérelve együttműködni a zeneszerzővel a kompozíció létrehozásában.

A koncert második felében Maja Osojnik Ward című darabja, és Oxana Omelchuk Wow and Flutter című szerzeménye szólal meg. A szlovén Osojnik Bécsben él és alkot, elsősorban éneket, paetzold basszusfurulyát, szabadban rögzített hangokat, szalagokat, lo-fi elektronikus kütyüket, játékokat, kacatokat, talált tárgyakat használ fel kortárs, absztrakt, elektroakusztikus zenéihez, élő hanginstallációihoz. Műve hat hangszeres előadója mellé ezúttal három másik közreműködőt állít, akik különböző instrukciókkal modulálhatják az előadott mű menetét.

ward_kotta.jpg
a Ward kottája

 

A fehérorosz Omelchuk zeneszerzést és elektronikus zeneszerzést is tanult, Kölnben számos zenekarral dolgozott együtt, saját formációiban pedig analóg szintetizátoron játszik. Két harsonára írt versenyműve két precízen meghatározott utat jelöl ki a szólisták számára, de lehetőséget kínál arra is, hogy le-letérjenek a megszabott ösvényről.

Még egyszer tehát: Studio Dan, Átjáró a kockázat irányába, január 11-én, szombat este 19-től, jegyek itt kaphatók. Facebook-esemény. A koncert előtt este 18 órakor a zenekar tagjai közös beavató foglalkozást tartanak az esti művekhez kapcsolódva.

https://recorder.blog.hu/2020/01/08/ha_kockaztatsz_abbol_csak_jo_sulhet_ki_szombat_este_studio_dan_a_trafoban
Ha kockáztatsz, abból csak jó sülhet ki – Szombat este Studio Dan a Trafóban!
süti beállítások módosítása