A 83 éves Woody Allen 48. filmjének bemutatása körüli hercehurca érdekesebb, mint a film maga. Ez a kritika először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.
Woody Allen az utóbbi időben már minden különösebb lelkesedés nélkül, futószalagon gyártotta az évi egy filmjét, de a sztárok továbbra is tódultak, hogy vele dolgozhassanak és időnként még csak be-becsúszott egy Blue Jasmine-szintű remekmű. Nem csoda, hogy az Amazon lecsapott rá egy hosszú távú megállapodással.
Közben viszont jött a #metoo és újra előtérbe kerültek Mia Farrow egy ideig Allennel közösen nevelt lányának a zaklatási vádjai. Noha az ügy hosszú ideje ismert és Allent soha nem ítélték el érte, a közhangulat nagyot fordult és egyre több korábbi színésze határolódott el tőle, majd az Amazon is felbontotta a szerződést.
Amerikában máig nem mutatták be az Egy esős nap New Yorkbant, Európában viszont meglepően nagy siker. Siker, mert ugyanolyan, mint a legtöbb Allen-film: ártalmatlan, vicces, és a valóságtól messze lévő álomvilágban játszódik. Olyan álomvilágban, ahol a húszévesek úgy élnek és beszélnek, mintha dúsgazdag manhattani nyugdíjasok lennének, ahol mindenki fehér, vagyonos és művelt, és persze ahol kanos középkorú férfiak hamvas Lolitáknak csapják a szelet.
Mindenki eldöntheti, hogy kíván-e mindezekre egy könnyed másfél órát szánni, vagy végleg törli Woody Allent a kortárs kultúrából. Ami egyébként is rég elrobogott már mellette.
Egy esős nap New Yorkban (A Rainy Day in New York)
mozibemutató: 2019. november 28.
osztályzat: 5/10
szerző: Onozó Róbert
