Keanu Reeves szebben öregedett, mint Kevin Spacey

2019.12.30. 08:58, vferi

 

header_27.jpg

Ismerős az érzés, amikor évtizedek elteltével viszontlátod az osztálytársaidat és az egykori legmenőbb srácból pocakos, kopasz alkesz lett, a visszahúzódó, szürke kisegér osztálytársnő pedig gyönyörű, boldog nő? Ugyanez megtörténhet a filmekkel is; az 1999-es Oscar-nyertes Amerikai szépség röhejesnek tűnik húsz évvel később, a mozikasszáknál csúfosan elhasalt Harcosok klubja pedig korszakos remekműnek. Az ezredforduló előtti utolsó évet sokan minden idők legjobb filmes időszakának tartják, de nem minden ragyog ugyanolyan fényesen húsz év távlatából. Ez az összeállítás először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.

Filmek, amik szépen öregedtek

Harcosok klubja (Fight Club)

010_a7a08a36_386.jpg

A mozikban megbukott, mert a marketingesek félreértették, később videón kultfilm lett belőle, de legnagyobb rajongói közül is rengetegen félreértették. Húsz évvel később viszont többet mond a fogyasztói társadalom lelketlenségéről, a toxikus maszkulinitásról és a tömegek manipulálhatóságáról, mint bármely mai film. Edward Norton és Helena Bonham Carter sosem volt jobb, David Fincher azóta sem tud hibázni, Brad Pittet pedig ez a film tette azzá az ultramenő filmistenné, aki még napjainkban is a saját csúcsait döntögeti.

Mátrix (The Matrix)

matrix.jpg

Húsz éve nem volt coolabb látvány a filmvásznon a napszemüveges Keanu Reevesnél és Carrie-Anne Mossnál, az akció/fantasy műfaján belül pedig szabályosan új időszámítást jelentett a Mátrix, sőt, talán a 2015-ös Mad Max: A harag útjáig behozhatatlan is maradt virtuozitásban és kreativitásban. Jótékonyan hunyjunk szemet a két rémes folytatás felett, az viszont érdekes lehet, hogy az egykori Wachowski fivérek hamarosan Wachowski nővérekként (legalábbis az egyikük) élesztik újra a Mátrix világát.

Gimiboszi (Election)

gimiboszi.jpg

1999-ben Alexander Payne még nem számított automatikus Oscar-esélyes, tévedhetetlen rendezőnek és második filmjét akkoriban nem is tudták hova tenni. Tinifilm, vígjáték vagy kegyetlen politikai szatíra? – tanakodott, aki egyáltalán látta. A diáktanács elnöki posztjáért bármire képes ultrastréber Tracy Flick azonban örökzöld karakter, még Hillary Clintont is hozzá hasonlították, Reese Witherspoon a Hatalmas kis hazugságokban is a figura egy felnőtt verzióját adta és a The Politician című új Netflix-sorozat is bátran másolja a Gimiboszit.

A tehetséges Mr. Ripley (The Talented Mr. Ripley)

large_talented_mr_ripley_blu-ray_04.jpg

Az angol beteg Oscar-esője után Anthony Minghellától valami hasonlóan epikusat vártak, és volt, akinek a sokkal sötétebb Mr. Ripley a torkán akadt 1999-ben. Lassan, de biztosan azonban elnyerte méltó helyét a filmtörténelemben és egy egész új színészgeneráció születésének lehettünk tanúi benne. Matt Damon, Jude Law, Gwyneth Paltrow, Philip Seymour Hoffman és Cate Blanchett egytől-egyig szenzációsak és nem véletlen, hogy utána hosszú évekig minden nagy rendező kívánságlistájának élére ugrottak.

Rosetta

rosetta.jpg

Az 1999-es cannes-i filmfesztiválon nyerhette volna Pedro Almodóvar, Jim Jarmusch vagy David Lynch az Arany Pálmát, de David Cronenberg zsűrije az akkoriban jobbára ismeretlen belga testvérpárosnak ítélte a fődíjat egy meglehetősen impulzív kamaszlány viszontagságainak nyomon követéséért. A Rosettát végignézni ma sem kifejezetten kellemes élmény, de a Dardenne fivérek a következő évtizedekre kijelölték az európai művészfilmek csapásirányát és a főhős nyakában fújtató, realista megközelítésük máig visszaköszön a világ filmkészítésében Magyarországtól Hollywoodig.

További időtálló filmek 1999-ből: A bennfentes, Mindent anyámról, A John Malkovich-menet, Tágra zárt szemek, Sivatagi cápák, Sztárom a párom

* * * * *

Filmek, amikhez nem volt kegyes az idő

Amerikai szépség (American Beauty)

01amerikai.jpg

Tökéletesen passzol a Clinton-éra alkonyához, hogy a ’99-es Oscar-fődíjat egy kertvárosi, középosztálybeli fehér férfi frusztrációiról szóló film kapta. Ez volt Amerikában az ártatlanság kora, de pár év múlva 9/11, az iraki háború és a fogolykínzások árnyékában már a film témafelvetése is banálisnak hatott. Ettől függetlenül a színészi alakítások ma is élvezetesek benne, de mindent, ami húsz éve tabudöntögetőnek tűnt, azóta sokkal jobban feldolgoztak moziban és tévében is. Újranézve röhejes a szélben repkedő zacskó, közhelyes a homofób meleg szomszéd és egy cseppet sem szimpatikus a kiskorúakra nyálát csorgató Kevin Spacey.

Hatodik érzék (The Sixth Sense)

01sixth.jpg

A kilencvenes években fénykorukat élték a teljes filmnek új értelmezést adó csavarok. Manapság már lehetetlenség lenne titokban tartani Keyser Sözét, a Síró játék csattanóját vagy Bruce Willis halmazállapotát. M. Night Shyamalanról azóta kiderült, hogy nem is olyan jó rendező, a 11 évesen Oscar-jelölt Haley Joel Osment sohasem tudta megismételni színészi brillírozását, Willist pedig csoda, hogy annak idején bárki is komolyan tudta venni gyermekpszichológusként. A csavar tudatában a film inkább csöpögős, mint hátborzongató, a lelkét viszont az egyetlen összetevője adja, aki azóta sem okozott soha csalódást: Toni Collette.

A fiúk nem sírnak (Boys Don't Cry)

fiuk_nem_sirnak.jpg

Húsz éve elképesztően radikális volt, hogy ez a parányi függetlenfilm egyáltalán elkészülhetett és egészen az Oscar-pódiumig jutott. Napjainkban viszont méhkasba nyúl az a ciszhetero színész, aki transznemű szerepet vállal; Scarlett Johanssonnak a felháborodás miatt le is kellett mondania egyet, a Lány és az Adam című filmeket heves tiltakozás fogadta, Jared Leto, Linda Hunt és Hilary Swank Oscarját pedig sokan legszívesebben visszavennék. Pedig Swank elképesztő alakítást nyújtott, Kimberly Peirce pedig érzékenyen és empátiával közelített a témához, de a Pose, a Tangerine és az Egy fantasztikus nő korában ez már nem biztos, hogy elég lenne.

Árvák hercege (The Cider House Rules)

arvak_hercege.jpg

Kedves, ártalmatlan film, amit vasárnap délután egy tea mellett félig szundikálva bármikor újra lehet nézni. Balszerencséjére azonban egy gyalázatos időszak emblémájává vált, amikor Hollywood gusztustalan szexragadozója, Harvey Weinstein bármit képes volt bekampányolni az Oscar-jelöltek közé. A vanília-filmeket készítő Lasse Hallströmben emberére lelt és az Árvák hercege után egy évvel a Csokoládé is Oscar-jelölt lett, noha bajosan állíthatná bárki, hogy ezekre a filmekre kellene emlékezni az ezredforduló idejéből. Ráadásul az azóta Brexit-pártolóvá lett Michael Caine teljesen felesleges második Oscar-díja miatt nem tüntette ki az Akadémia sem Jude Law, sem Tom Cruise karriercsúcsát.

Magnólia (Magnolia)

01magn.jpg

Apropó Tom Cruise, valószínűleg sosem lesz már annyira bevállalós és meglepő, mint Paul Thomas Anderson kamerája előtt volt ’99-ben. Az egyik pillanatban túlpörgött hímsoviniszta guruként harsogja, hogy „Tiszteld a faszt!”, a következőben pedig apró, keserű darabokra hullik szét apja halálos ágya mellett. Ilyen azonnali klasszikus pillanatokból akad jó pár PTA harmadik filmjében, de az életmű későbbi gyöngyszemeihez képest mégis egy elszállt, túl hamar sikeressé vált, önmérsékletre még képtelen rendező zabolátlan katyvasza a Magnólia. Utólag bevallotta, már ő is legalább 20 percet kivágna belőle.

További elfelejtendő filmek 1999-ből: Ideglelés, A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső, Star Wars - Baljós árnyak, Halálsoron, Dogma

szerző: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2019/12/30/keanu_reeves_szebben_oregedett_mint_kevin_spacey
Keanu Reeves szebben öregedett, mint Kevin Spacey

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr415363848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása