Klubkörkép – Fészek

2019.12.14. 11:00, Gaines

feszek_borito.jpg

Folytatódik Klubkörkép-sorozatunk, a vidéki koncert- és partihelyszínek után idén is kizárólagosan fővárosi klubokat mutatunk be. Köztük legendásakat és viszonylag frisseket, olyanokat, amiket manapság gyakran emlegetnek interjúkban a zenészek a legjobbak között és olyanokat, amiket mi ajánlunk meglátogatásra. Akár zenész, akár közönség vagy, ajánlónkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz ezeken a helyeken. Elsőként a Fonóba látogattunk el, onnan egyenesen az Aurórába vonultunk át, most pedig a Fészek Klubot nézzük meg.

Sorozatunkat a debreceni Roncsbárral kezdtük, onnan ugrottunk Pécsre, a Nappaliba, aztán északra, Győrbe a Rómer Házba, majd az országhatáron is átkeltünk a nagyváradi Moszkva Kávézó kedvéért, vissza Pécsre, a Pécsi Est Caféba, fel északra, Miskolcra a HELYNEKEMbe, végül dél felé tartva előbb a szarvasi Granárium Zebra Clubot mutattuk be, majd pedig a szegedi JATE Klubot. Tavalyelőtt a Trafóval indítottunk, mentünk a Lärmbe, az A38 Hajóra, a Toldi Klubba, az Akvárium Klubba és aztán ismét kitekintettünk vidékre, a debreceni Incognito Club után a szintén debreceni Nagyerdei Víztorony volt a következő állomás, cikksorozat-zárásra pedig visszatértünk Budapestre, a Dürer Kertbe. Tavaly megvizsgáltuk az ELLÁTÓházat, érintettük a TRIP Hajót, a Lumen Kávézót, buliztunk a Beat On The Bratben, és átlógtunk idén januárra a Budapest Jazz Clubbal.

1. Klub neve: Fészek Kulturális Központ

2. Tulajdonosa / üzemeltetője: Benkő és Benkő Sztárgaléria Kft.

3. Mióta létezik? 2015 februárjában nyitottunk, Roy és Ádám nyitóbulival!

4. Címe / elérhetőségei: 1052. Budapest, Kossuth Lajos utca 20. info@feszekkulturaliskozpont.hu Telefonszám: 06309004427

5. Általános nyitva tartásaA Fészek Express Étterem és a Fészek Kulturális Központ együttesen 06-02-ig tart nyitva

6. Milyen stílusokat képviselnek? 

Minden

Ami zene

Ami színház

Ami film

Ami képző, tehát ami művészet

7. Befogadóképessége300-350 fő a két egységnek és a különteremnek!

8. Termeinek száma: 6

9. Kerthelyisége van? Utcai terasz (így akkor 7: itt is van kisszínpad!)

10. Technikai felszereltsége: nagyterem 4400 watt hang 2x1m ledfal és lézerek; kisterem 1600w 4800-as Panasonic mozi vetítő projektor; Nyugi -szoba 1200w; étterem 500w; különterem 800w. Ja és sok sok saját hangszer és erősítő :D

11. Backstage felszereltsége: attól függ épp melyik terem van erre kinevezve, ha mindegyikben van program van 3 öltözőnk! 

12. Pultok száma: 5

feszek3.jpg

13. Mellékhelyiségek száma: 6

14. Egyéb szolgáltatásai:  Bérelhető próbaterem; saját eszköz és hangszerszállítás; kitelepülés hangosítás -étkeztetés -rendezvényszervezés és lebonyolítás, pályázatkészítés és lebonyolítás

15. Hány koncert/rendezvény volt 2018-ban? kb. 200, van hogy egy nap 3 különböző

16. Hány koncert/rendezvény volt 2019-ben végig? kb. ugyanennyi, rendszerint a szerdától-vasárnap reggel 11-ig foglaltak az időpontjaink

17. Hány koncert/rendezvény várható 2019-ben, az év hátralévő részében? Az év vége húzós. Sok!

18. Milyen konkrét műsortervek vannak az idei évadra (2020 nyaráig)? Nagyon sokféle sokszínű program: 2 színházi bemutató, minden hétvégén 24 óráig koncertek, minden hónapban 1 kiállítás megnyitó, a magyar pankráció kiskocsmájának elindítása, Wrestler drink &food& merchandise, 3 divatbemutató, stb.

19. Legsikeresebb koncertek:

Asw és baráti köre 

Barcs

Benkő László Önálló lemezbemutató,

Csermanek

Davoria

Edison 

Felevad Duó

Harmadik Figyelmeztetés

Hangember Fesztivál

Hungry Eyes

Independent Voices

Jordán Adél

Lemurián Folk Songs

Message To Hendrix

Még egy cukorka

MézIng

Mystery Gang

Puszi 

Roy és Ádám

Szabad a Híd Fesztivál

Takács Tamás

Tátrai-Tóth Latin

Torres Dani

Techno B***d meg!

Több Goát a Parlamentbe... 

No meg még....

20. Teltházas koncertek száma / évad100

21. Jellemző jegyárak500-1500

22. KlubtörténetA 17 évet megélt kicsi, legendás Pince-fészket kiköltöztették a nagymúltú Fészek klubból, a hely akkori fura-ura( név szerint Galambos Tibor) mert beköltözött a La Bodegita a Művészek Klubjába és mint ahogy az addig működő összes művészeti egyesületet, intézményt, minket is elküldtek új helyet keresni.... Meghalt! Így próbáltunk máshol művészklubot alakítani, immáron azokkal a célirányos feladatokkal, kötelezettségekkel mint művészet felkarolás, nevelés, tehetség gondozás, műsor szervezés és értékesítés! Egy múlt-jelen-jövő kontinuitást a generációk és műfajok összeérésével.

feszek6.jpg

23. A klub történetének három legemlékezetesebb pillanata:

Budapest Gold Stars

-Benkő 

-Jávori

-Müller

-Szakcsi

Orbán Józsi 70 - lehetetlen mennyiségű fellépővel

A 100•Folktól a Supernem-ig

Harmadik Figyelmeztetés koncertek

 feszek1.jpg

feszek2.jpg

feszek4.jpg

feszek5.jpg

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_7.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/12/14/klubkorkep_feszek
Klubkörkép – Fészek

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr8615348214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása