Alkalmazott kísérletek és zenei víziók - hibrid interjú Bartha Márkkal

A Magyarországon egyedülálló, és csupán néhány aktív alkotót számláló alkalmazott elektronikus zene megkerülhetetlen figurája Bartha Márk sound artist. Vele készült interjúban kísérletet teszünk a beatbox, valamint a vokális, zaj-, kórus- és elektronikus zene fúziójában kiteljesedő merész kompozíciók, és a mögöttük húzódó backstage feltérképezésére.

Az alkalmazott elektronikus zenétől függetlenül mi a legerősebb zenei érdeklődésed?

A legközvetlenebb zenei élményeimet a gimis kórusban éneklésen és beatboxon keresztül éltem meg. Ez a vokális zenei érdeklődés vezetett a Pécsi Egyetemre (PTE-MK Elektronikus zenei médiaművész szak), ahova a saját hangomból összevágott anyagokkal felvételiztem. Nagyon sokat számított az egyetemen eltöltött pár év, fontos szemléletformáló képzés folyik Pécsett, az alkotás gyakorlati és elméleti eszköztárának szélesebb spektrumát ismerhettem meg. Kitágította a zenéhez, hangokhoz való kötődésem, miközben a szakdolgozati kutatásom és a diplomakoncertem is a vokális zene köré tudott épülni. Ez az irány sok éven keresztül foglalkoztatott és más intenzitással a mai napig is megmaradt. Mindig adódik egy-egy alkalom, ahol valamilyen formában bele tudom csempészni a hangomat a zenei anyagokba. Ha valami, akkor ez egy trademarkom lehet.

Honnan érkeztél a színházi közegbe? Beszélhetünk-e egyáltalán általánosságban ‘a színházi közegről’?

A pécsi évek után Budapesten egy OKJ-s képzésen tanítottam hangmestereket, amikor Kovács D. Dani (akkor még, mint a színművészetin tanuló rendező) felkért, hogy dolgozzak be egy vizsgamunkájához (Brecht: Baal). Azt hiszem ezzel indult el az alkalmazott vonal számomra. Azelőtt egy performatív/táncszínházi és egy felnőtt bábszínházi produkcióban volt részem dolgozni, amik tulajdonképpen megalapozták ezt a későbbi útvonalat, és ami a Baallal egy nagy lendületet kapott. Danival ezután sokat dolgoztunk együtt, eleinte az akkor még működő Szputnyik társulattal, majd később különböző budapesti színházakban. Sokat számított ez az együttműködés, mert Dani nagyon bízott bennem, attól függetlenül, hogy én gyakorlatilag mellette tanultam bele a szakmába. Ezután a Stereo Akt lett egy elég biztos pont, a Boross Martin vezette társulathoz és közösséghez eleinte kötetlenebb, majd egyre biztosabb szálak kezdtek fűződni. Utólag visszagondolva nem egy tudatos döntés volt, hogy ezzel foglalkozzak. Az egyik munkából lett a másik, egyik felkérésből a következő, évekkel később eszméltem rá, hogy tulajdonképpen én alkalmazott zenével foglalkozom.

A szabadúszásnak köszönhetően mindig volt rá lehetőségem, hogy különböző rendezőkkel, koreográfusokkal dolgozzam. Ebben a szakmában mindenki nagyon nagy hatással van a másikra, egy-egy produkció nagyon sok ember közös munkája. Emiatt is fontos számomra, hogy legyen módon új impulzusok, struktúrák mentén dolgozni, mivel egy-egy új gondolkodásmód mindig egyedi megoldások keresésére késztet; ez tart frissen, ebből tudok én is fejlődni. Ennek köszönhetően volt szerencsém Budapest legtöbb színházában és számtalan független produkcióban is dolgozni.

Ha azt vesszük, hogy a szakmán belül nagyjából mindenki ismer mindenkit, akkor azt hiszem Budapesten egy kis közegről beszélhetünk. De közben meg akár ha csak a független szcénát nézzük, sok különböző iskolát lehet felfedezni, nagyon sokszínű közösség. Fontos, hogy legyenek különböző hangok, nagyon remélem, hogy ezekben a nehéz időkben ki tudnak valahogy tartani a független társulatok, az egyre lehetetlenebb financiális helyzet ellenére marad remény az alulról szerveződő kezdeményezések számára. 

Hogyan működik együtt az elektronikus zene és a színház szokatlan párosa? Van-e különbség, és ha igen, akkor miben egy élőzenés előadás és egy pusztán elektronikus zenés előadás között?

Az utóbbi időben egyre nagyobb igény mutatkozik rá, hogy a színházi előadásokban a zene mellett sounddesign-megoldások is gazdagítsák a hangkulisszát: atmoszférák, effektek, zajok stb. Ezek ugyanúgy fontos, dramatikus elemei lehetnek egy történetnek. A Fekete Ádámmal való együttműködéseim során sokat kísérleteztünk azzal, hogy atmoszférákkal, terekkel, zajokkal hogyan tudunk egy virtuális hangtérképet megteremteni, ami az előadás történetével párhuzamosan halad, annak értelmezését tágítja, mélyíti. Gyakran ezek a hanghatások a hallhatóság küszöbén mozognak, hogy a nézőben ne a konkrét helyszín képe jelenjen meg, hanem pusztán a fiktív tér jelenléte gyakoroljon hatást. Egészen rendhagyó néha egy-egy ilyen előadás előkészítése, amikor például Ádámmal órákon át különböző téli szelek közt válogatunk, a megfelelően zúgót keresve. Fontos ez a kapcsolat, barátként is és mint alkotótárssal való együttműködés is meghatározó számomra.

A hangtervezés egyre komolyabb alkalmazása színpadi produkciókban valószínűleg a filmvilág hatásaiból táplálkozhat. Egy színházi helyzetben ez alapvetően úgy néz ki, hogy ezek az atmoszférák, zajok a hangszeres zenei betétek előtt-után, hangszórókról bejátszva gazdagítják a hangzást. Azonban ha egy előadás teljes zenei anyaga elektronikus, az megnyitja annak a lehetőségét, hogy a darab hangi és zenei világa sokkal szorosabban tudjon együttműködni. Zene, effekt, atmoszféra organikusan egymást váltva, egymás szerepei közt átjárva tud egyként működni. Azáltal, hogy ezek a hangi megoldások így összefolynak, sokkal finomabban, érzékenyebben lehet hatást kelteni, ami nagyon sok zenei és hangtervezési lehetőséget rejt, ez engem nagyon inspirál.

Természetesen épp emiatt érdekes feladat az is, ha élő hangszeres zene alá kell elektronikus hangzásokkal dolgozni. Arról nem is beszélve, amikor a zene is és a sound design is a színpadon lévő hangszerek alternatív, kiterjesztett technikájú, akusztikus megszólaltatásával van megoldva. Érdemes a Bélaműhely hangszereit megnézni, amikkel egyaránt különösen jól lehet zenélni és atmoszférákat, zajokat kelteni is.

Mennyire érzed integráltnak a saját tevékenységedet? A klasszikus színházi zenei berendezkedésnél markánsabban lép fel az elektronikus?

Azt gondolom, a hazai színházi szférában létezik még az a fajta narratíva, hogy csak a hangszeres zene a zene, miközben, még ha szűken is vesszük, Cage óta mindenképp túlléptünk az ehhez hasonló zenedefiníciókon és ennek is már több mint fél évszázada. Külföldön mindig csodálkoznak, hogy csodálkozom, hogy egy színházban is alapfelszereltség például az Ableton zenekészítő és bejátszó szoftver és természetesen minden helyi hangos tökéletesen kezeli. De alapvetően én optimista vagyok, úgy érzem mindenhol egyre nő az érdeklődés a zene és hang újfajta kapcsolatainak keresése iránt, tágulnak ezek a fogalmak.

Itthon ilyen szempontból talán az általad is említett Stereo Akt előadásai progresszívak.

Igen, a Boross Martinnal való munkák során lehetőségem volt tovább mélyíteni a hang és zene alkalmazását színházi környezetben. A Stereo Akt-produkciókban a zene, a hang, a fény és a vetítés jellemzően nagyobb szerepet kapnak, elengedhetetlenül fontosak és szerves részeit képezik az előadásoknak. Ilyen előadások megtervezése és játszása is külön kihívás, amikből mindig sokat lehet tanulni és fejlődni. Sok darabunkban a nézők fejhallgatón keresztül hallgatják az előadás hanganyagát, ami egy egészen másfajta alkotói megközelítést igényel. Például ha egy pillanatig is beáll valós csend egy fejhallgatóban, azonnal megszűnik a “varázs”, a néző talán még le is veszi a fülest. Érdekes módon egy ilyen rendszerben például a csend csak szimbolikusan tud létezni: a hangi kontextus teszi csenddé, de valójában valami kis búgás vagy zaj elengedhetetlen. Ezáltal egy folyamatos, szünet nélküli hangjátékot kell megtervezni, majd mindezt, a zenéket, atmoszférákat, narrációt élőben keverem a mikrofonok hangjával együtt előadás közben. Más, interaktív előadásainkban szeretünk például azzal játszani, hogy amit a nézők előadás közben nyilatkoznak a mikrofonba, azt valamilyen megmixelt, megvágott, utómunkázott kollázs formájában visszahallhatják az előadás végén. Ezek megszerkesztését is az előadás közben kell elvégezzem, ami különösen nagy fókuszt igényel az amúgy is sűrű zenei anyag élő bejátszása mellett.

Hogyan viszonyulsz az alkalmazott zeneszerzés korlátaihoz? El tudod választani az alkalmazott és a független alkotói működésedet? Hatnak egymásra az alkotói módban, szerkezetben?

Alkalmazott zenével foglalkozni valahol mindenképpen kompromisszumok meghozásáról szól. Azt hiszem, ez legalább annyira fontos eleme ennek a szakmának, mint a bármilyen nemű zenei kvalitás. Ez egyszerre egy döntés és alkati kérdés is. Úgy tűnik, nekem van arra kapacitásom, hogy mások gondolatai, megérzései mentén alkossak, mert amellett, hogy ez egyfajta limitáció, épp annyira motivál is a határok felkutatása, körbejárása és feszegetése. De például sok tehetséges zenésztársam sosem foglalkozna alkalmazott zenével, mert fontosabb számukra egy saját zenei út kikristályosítása. Én akkor érzem igazán jól magam, ha ez a két irány egyensúlyban van; van lehetőségem az együttműködésekből inspirálódni, de időről időre visszatérhetek a saját zenei vízióimhoz is.

Az önálló alkotásaid is annyira koncentráltak, mint az alkalmazott munkáid?

A saját zenei vízióm, akárhányszor visszatérek hozzá, mindig kicsit szerteágazóbb. Elkezdtem egyszerre sok mindennel, egymással párhuzamosan foglalkozni, amik mind más miatt érdekelnek. Sokat agyalok azon, vajon ezek az irányvonalak mennyire vannak egymással összhangban, vagy egyátalán kapcsolatban állnak-e bármilyen módon. Miközben írom a zenéket Lohuma néven, ami a “bólogatós zenei” side-projektem, a saját nevem alatt készül egy ritmikus/zaj album, illetve egy Bodor Ádám regényeinek világából táplálkozó drone-zenei album is, mindeközben a januári elektroakusztikus-vokális szólókoncertemre készülök ami az Átlátszó Hang Fesztiválon lesz a Müpában. És persze ha akad időm, akkor a felhalmozódott alkalmazott zenéim külön kiadásán agyalok. Alkotóként ezen projektek szeparálása működött eddig számomra, hallgatóként is szeretem, ha van egyfajta következetesség egy-egy alkotó szerteágazó munkáinak kommunikációjában.

Pont most készül CD a Soharóza Tabu című előadásának zenei anyagából. A Halas Dórival három éve megkezdődött együttműködés is nagyon meghatározó az eddigi karrierem szempontjából. A zene két különböző közegéből érkezünk, Dóri egy akadémikusabb irányból, miközben mindig is kapható volt a kísérletezésre, én meg pont a zajosabb, elektronikusabb irányból, emiatt ez az együttállás egyszerre nagy kihívás és annál inkább inspiráló. Ezekben a munkákban Dóri szerzi a kórusműveket és a kíséretekre is van mindig konkrét zenei javaslata. Ezután ezekből az anyagokból inspirálódva készítem el az elektronikus hangszerelésű zenei kíséretet. Nagyon fontosak ezek a munkák számomra, mert együtt hozzuk létre, az ötleteléstől a premierig gondolkodunk együtt. Idén mutatták be a harmadik catwalk koncertet Svájcban, amit Dórival, Nagy Fruzsinával, Cuhorka Emesével, Thury Gáborral és a helyi kórussal és színházzal koprodukcióban készült, ami remélhetőleg nemsokára Budapesten is látható lesz.

SOHARÓZA A TRAFÓBAN >>>

STEREO AKT A TRAFÓBAN >>>

Bartha Márk zenei és hangprojektjei:

https://barthamark.com
https://vimeo.com/236486925
https://www.mixcloud.com/lohuma
https://asanmusicgroup.bandcamp.com/album/lohuma
http://stereoakt.hu

Interjú: Lipka Boróka

Fotók: Elek Judit Sára