Klubkörkép – Auróra

2019.12.10. 13:32, Gaines

auroraborito.jpg

Folytatódik Klubkörkép-sorozatunk, a vidéki koncert- és partihelyszínek után idén is kizárólagosan fővárosi klubokat mutatunk be. Köztük legendásakat és viszonylag frisseket, olyanokat, amiket manapság gyakran emlegetnek interjúkban a zenészek a legjobbak között és olyanokat, amiket mi ajánlunk meglátogatásra. Akár zenész, akár közönség vagy, ajánlónkból megtudhatod, hogy mire számíthatsz ezeken a helyeken. Elsőként a Fonóba látogattunk el, onnan most egyenesen az Aurórába vonulunk át.

Sorozatunkat a debreceni Roncsbárral kezdtük, onnan ugrottunk Pécsre, a Nappaliba, aztán északra, Győrbe a Rómer Házba, majd az országhatáron is átkeltünk a nagyváradi Moszkva Kávézó kedvéért, vissza Pécsre, a Pécsi Est Caféba, fel északra, Miskolcra a HELYNEKEMbe, végül dél felé tartva előbb a szarvasi Granárium Zebra Clubot mutattuk be, majd pedig a szegedi JATE Klubot. Tavalyelőtt a Trafóval indítottunk, mentünk a Lärmbe, az A38 Hajóra, a Toldi Klubba, az Akvárium Klubba és aztán ismét kitekintettünk vidékre, a debreceni Incognito Club után a szintén debreceni Nagyerdei Víztorony volt a következő állomás, cikksorozat-zárásra pedig visszatértünk Budapestre, a Dürer Kertbe. Tavaly megvizsgáltuk az ELLÁTÓházat, érintettük a TRIP Hajót, a Lumen Kávézót, buliztunk a Beat On The Bratben, és átlógtunk idén januárra a Budapest Jazz Clubbal.

1. Klub neve: Auróra Közösségi Ház

2. Tulajdonosa / üzemeltetője: Marom Klub Egyesület

3. Mióta létezik? 2014

4. Címe / elérhetőségei: 1084 Auróra u. 11, info@auroraonline.hu

5. Általános nyitva tartása: v-h-k 12-23, sze-cs 12-01, pé-szo 12-04

6. Milyen stílusokat képviselnek? gitáros és gitártalan, stílusos és stílustalan és a többi is

7. Befogadóképessége: klubhelyiség 120, egész ház kb 200

8. Termeinek száma: 1-2-3

aurora1.jpg

9. Kerthelyisége van? igen

10. Technikai felszereltsége:

11. Backstage felszereltsége: rossz

12. Pultok száma: 2

13. Mellékhelyiségek száma: 4

14. Egyéb szolgáltatásai: közéleti és kulturális programok

15. Hány koncert/rendezvény volt 2018-ban? egymillió

16. Hány koncert/rendezvény volt 2019-ben végig? egymilliónál egy kicsit több

17. Hány koncert/rendezvény várható 2019-ben, az év hátralévő részében? kétünnepközött mindig őrület van

aurora5.jpg

18. Milyen konkrét műsortervek vannak az idei évadra (2020 nyaráig)? jönnek turnézó punkok, maradnak a házizenekarok, lesznek adománygyűjtő koncertek, minifesztiválok és házibulik

19. Legsikeresebb koncertek: Molchat Doma, Freakin Disco, Wattican Punk Ballet, Electroforez, Zugoj, Mulató Aztékok

20. Teltházas koncertek száma / évad: 5-20

21. Jellemző jegyárak: 1000 körül

22. Klubtörténet: 2014-ben a legendás Sirály egyik utódjaként indult az Auróra Közösségi Ház, az épület három szintjén különböző funkciókat ömlesztve. A felső szinten civil szervezetek, a földszinten közéleti, közösségi és kulturális programok kapnak helyet, a pincében pedig klubhelyiség kisebb koncertekkel, így erősítve a különböző közegek közötti átjárást és az együttműködéseket. Idővel a kormány elkezdte támadni és ellehetetleníteni a kritikus civil szervezeteket, így megerősödött az ezt a szférát támogató funkció, az Aurórát is számos politikai támadás érte nyíltan vállalt ellenzéki álláspontja miatt. A hely a nehézségek ellenére életben tudott maradni, és továbbra is hetente 3-4 kisebb-nagyobb koncertet és bulit szervezünk, nagy büszkeségünk, hogy elmúlt években számos underground zenekar és társadalmi mozgalom indult útjára az Auróra falai között.

23. A klub történetének három legemlékezetesebb pillanata:

2015 nyarán rengeteg önkéntes segítségével több száz menekültet fogadtunk be hosszabb-rövidebb időre

2018 az elmúlt évek csatározásai során talán az volt a legabszurdabb, amikor nyolcadik kerületi önkormányzat felajánlotta a tulajdonosnak, hogy megveszi a házat

2019 júniusában adománygyűjtő hetet szerveztünk, ahol közel 30 zenekar támogatta a helyet egy-egy koncerttel, köszi ♥

 

aurora2.jpg

aurora3.jpg

aurora4.jpg

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

 nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_75.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/12/10/klubkorkep_aurora
Klubkörkép – Auróra
süti beállítások módosítása