Életünk grandiózus háttérzenéje – A Sigur Rós csúcslemeze

2019.12.10. 13:00, coffinshaker

rec077_1999_sigurros.jpg

"Meg fogjuk változtatni a világot és azt, ahogy az emberek a zenéről gondolkodnak" - írta Jónsi Birgisson, a Sigur Rós énekes-multiinustrumentalista alapítója 1999-ben, az Ágætis byrjun megjelenése előtt. Mindezt úgy, hogy a két évvel korábbi debütalbumból, a Vonból még otthon, Izlandon is mindössze háromszáz példányt adtak el. Húsz év távlatából azonban kijelenthető: neki lett igaza. Ez a cikk először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.

Egyes lemezek nem csak túlmutatnak a koron, amiben születtek és a színtéren, amely kitermelte őket: olyanok, mintha egy teljesen másik dimenzióból csöppentek volna a Földre, így nincsenek igazán előképeik sem. A Sigur Rós második albuma, az Ágætis byrjun ("jó kezdet") pont ilyen: bár kihallani belőle a Slowdive fennkölt dreampopját, a My Bloody Valentine zajba bújtatott szépségét vagy Thom Yorke éteri falsettóját, igazából egyikre sem hasonlít. Nem véletlen, hogy a Pitchforkra írt kritikájában Brent DiCrescenzo nem volt hajlandó posztrockként hivatkozni a stílusukra, mondván hogy "a zenekar igazából pre - akármi jön ebben az évszázadban". Valószínűleg Jónsihoz hasonlóan ő sem gondolt bele, mennyire őt igazolta az idő.

A novemberi Recorderben megnéztük, hogy mire pörgött a világ 1999-ben.

Részben mert a posztrock addig leginkább egy niche műfajnak számított, amit az olyan, bölcsőjének számító városok mint Chicago (Tortoise) vagy Montreal (Godspeed You! Black Emperor) lakóin kívül legfeljesebb egy szűk zenefanatikus réteg szívügye volt. A Sigur Rós azonban az Ágætis byrjun megjelenése után nem sokkal már a Radiohead előzenekara volt, olyan sztárok rajongtak nyíltan értük, mint Brad Pitt vagy Gwyneth Paltrow, egy Tom Cruise-film (Vanília égbolt) csúcsjelenete alatt szólt a zenéjük, és a Nissantól a BBC-n át a Forma-1-ig az ő fenségesen másvilági dalaikat akarta használni a reklámjaiban. Míg a korszak legtöbb zenekara annyit sem tudott elérni, hogy a rádiók játsszák a számait, Jónsiék akarva-akaratlanul megváltoztatták életünk háttérzenéjét, és megágyaztak az "ambient chill"-típusú lejátszási listáknak.

Ugyanakkor mindezek csak addig számítanak, amíg fel nem csendülnek a Svefn-g-englar első hangjai, ami rögtön felsorakoztatja a Sigur Rós összes erősségét. Hiába grandiózus, minden fennköltsége ellenére van benne egy olyan tágra nyílt szemű, ártalmatlan báj, ami mástól talán giccsesnek hatna, itt mégis működik, míg a dalon belül jól megfér egymás mellett a dob egy pörölycsapás erejével megdördülő hangja, az apró csengettyűneszek és Jónsi sajátos gitárjátéka. Újrahallgatva a lemezt, feltűnő, hogy milyen ösztönös, mégis zseniális érzékkel épít fel pillanatokat és hangulatokat a zenekar: a Starálfurban felbukkanó zongorafutam vagy a Ný batterí fúvósai húsz év alatt sem vesztettek libabőröztető erejükből.

A kétezres évek második felére a posztrock már inkább lett szitokszó, mint elismerés, és a 2005-ös Takk után már a Sigur Rós sem tudta tovább tágítani a műfajban rejlő potenciált (bár igazán rossz albumuk egy sem volt). De talán nem is baj; a legtöbb zenekar egész karrierje során egyetlen olyan megrázóan szép, egyszerre mélyen emberi és közben valahogy földönkívüli, örök bizsergést okozó lemezt sem tud írni, mint az Ágætis byrjun. A Sigur Rósnak aztán a 2002-es ( )-val majdnem kétszer is összejött a bravúr.

szerző: Kollár Bálint

https://recorder.blog.hu/2019/12/10/eletunk_grandiozus_hatterzeneje
Életünk grandiózus háttérzenéje – A Sigur Rós csúcslemeze

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr7515339414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.