Végre megtudhatjuk, mi történt Jesse Pinkmannel, a Breaking Bad ultrapeches bűnözőjével. De kellett ez nekünk? Ez a kritika először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.
Amikor utoljára láttuk Jesse Pinkmant, üvöltve száguldott a sivatagban, miután egykori mentora, majd esküdt ellensége, Walter White kiszabadította a neonácik fogságából. Ha valakinek mindez nem jelent semmit, felesleges megnéznie az El Caminót. Vince Gilligan csak a Breaking Bad-rajongóknak készítette ezt a megkésett epilógust, meg talán Aaron Paulnak, akit a sorozat vége felé kicsit cserbenhagytak a karaktere szenvedéspornójában.
Az alapvetően jóravaló, erkölcsi iránytűjét megőrző Jesse kiérdemelte a megváltást, és bár a neki szentelt kétórás filmre aligha volt szükség, nem baj, hogy elkészült. Nosztalgiára játszik, nem több egy hosszúra nyújtott utóiratnál, s mint ilyen, meg sem kísérel olyan, saját jogán is lebilincselő karakterrajzot nyújtani, mint a Better Call Saul előzménysorozat.
A flashbackek felsorakoztatnak pár régi szereplőt, ami főleg arra emlékeztet, milyen könnyű volt elengedni a kompletten lezárt sorozatot, és mennyire nem hiányzik, hogy újabb jeleneteket lássunk belőle. A jelenbeli események elegendők egy viszonylag izgalmas thrillerhez, kis westernnel toldva.
Jesse potenciális jövője pedig optimistább, mint a Breaking Bad ámokfutása után. Jó neki.
El Camino: A Breaking Bad Movie
hol látható: Netflix
osztályzat: 6/10
szerző: Huszár András