Berlinben házasodik és álmodozik a Pet Shop Boys

2019.11.15. 13:47, Gaines

petshopboys_1.jpg

Jövő januárban jelenik meg a Pet Shop Boys tizennegyedik stúdiólemeze, mely egyúttal egy albumtrilógia lezárásaként is funkcionál majd. A lemezről szeptemberben már hallhattunk vendégelőadós kedvcsinálót, most a bejelentés hírével megérkezett a második, gitározós-ábrándozós fecske.

Az album a Hotspot címet viseli, és 2020. január 24-én lesz majd elérhető. A producer ismét Stuart Price, aki a duó előző két nagylemezét, a 2013-as Electricen és a 2016-os Superen is közreműködött – a három évenkénti megjelenés pont nem jött össze, és közbeékelődött egy 13 perces EP, az idén kiadott Agenda. A Hotspot munkálatai elsősorban a berlini Hansa stúdióban zajlottak, többnyire ott születtek meg az elmúlt tíz év dalai, bár az albumcím bejelentésével egyidőben közreadott, őszies-dreampopos Burning The Heather pont kivétel, ezt Londonban vették fel a Suede alapító gitárosa, Bernard Butler vendégjátékával. Az eggyel előző kislemezdal, a klubslágeresebb Dreamland szintén közreműködővel készült, az Olly Alexander-vezette Years & Yearsszel, két évtized/nemzedék szintipop-zenekarát egyesítve. A tizennegyedik Pet Shop Boys-lemezen még nyolc dal fog szerepelni, mindet Neil Tennant és Chris Lowe szerezte, és reméljük, ugyanannyira fogjuk szeretni, mint a pimaszul szórakoztató Supert. Alább a két beharangozó dal, a lemezborító, és a teljes számlista.

1. Will-o-the-wisp
2. You Are The One
3. Happy People
4. Dreamland
5. Hoping For A Miracle
6. I Don’t Wanna
7. Monkey Business
8. Only The Dark
9. Burning The Heather
10. Wedding in Berlin

hotspot.jpg

https://recorder.blog.hu/2019/11/15/berlinben_hazasodik_es_almodozik_a_pet_shop_boys
Berlinben házasodik és álmodozik a Pet Shop Boys

A bejegyzés trackback címe:

https://recorder.blog.hu/api/trackback/id/tr3415307584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.